Computerworld Café: vendégünk Gyaraki László, az OTRS Magyarország szakembere

|

Az OTRS vezető szerepet tölt be a hazai nyílt forráskodú szoftverek piacán, portfóliójukba tartoznak a vállalatiányítási rendszerek, tiketrendszerek nyílt forráskódú implementálása, akár néhány munkanapon belül, teljesen személyre szabva.

A Computerworld Café legújabb adásában Bozsoki Dániel lapigazgató vendége Gyaraki László volt, az OTRS Magyarország Kft. csapatának egyik alapító tagja.

Maga az OTRS egy, számos platformon elérhető speciális szolgáltatásmenedzsment szoftvercsomag, amely alapja egy nyílt forráskódú webes keretrendszer, rengeteg kiegészítő modullal. Az OTRS szolgáltatásai közé tartozik a nyílt forráskódú rendszerek honosítása, fejlesztése, üzemeltetése, illetve az ezzel kapcsolatos konzultáció és oktatás is.

Gyaraki László teljesen más területről érkezett az alapítók közé. Művelődésszervezőként több mint 17 évet dolgozott rádiósként, amely során egyre komplexebb kitelepüléseket, helyszínbejelentkezéseket kellett megvalósítania, így került egyre közelebb az informatikához. Ennek során ismerkedett meg a nyílt forráskódú megoldásokkal és azóta is ezen a területen dolgozik. Szakmaiságát mi sem jellemzi jobban, mint hogy bármikor, bármilyen területen nyitott az innovációra.

Az OTRS szakemberéhez köthető a vállalatcsoport hazai leányvállalatának megalapítása is. Rendkívül büszke arra, hogy legelső ügyfelük jelenleg is a megrendelőik közé tartozik. Mára pedig Kelet-Közép-Európa régiós képviselőjeként 20 országot szolgálnak ki, elsősorban felhőalapú megoldásokat kínálva. Az utóbbi években ugyanis a cégek rájöttek arra, hogy a szolgáltatásként igénybe vett szoftver esetén mennyi mindennel nem kell foglalkozniuk, mert azt készen kapják az OTRS-től, így lehetőségük van a saját üzletüket fejleszteni.

Az üzleti folyamatokban szinte mindenhol bevethető az OTRS.

Meglepően, a pandémia korántsem volt rossz hatással a vállalatra, szervezeti felépítésük rendkívül rugalmas, így még a lezárások sem okoztak gondot az üzletfolytonosságban, szolgáltatásuk pedig olyan mértékű terhelésre van kalibrálva, hogy az ügyfelek meg sem érezték a hatásokat. 

A termékcsapdával kapcsolatban Gyaraki László felhívta a figyelmet, hogy abba a nyílt forráskódú szoftverek esetén is bele lehet kerülni, ezzel kapcsolatban pedig nem csak részleteket árult el a videóban, hanem tanácsokat is adott az elkerülésére. Nagyon fontos, hogy tájékozódni kell a piacon, mielőtt egy vállalat döntést hoz a beszerzésekkel vagy fejlesztésekkel kapcsolatban. Javaslata szerint érdemes a gyártóvállalatokat is közvetlenülk megkeresni, hogy elkerüljék az ügyfelek a szürke piaci szereplők okozta veszteségeket.

Gyaraki László szerint a biztonsági kihívások mellett további szempontok miatt is érdemes a nyílt forráskódú megoldásokat választania a cégeknek: "Aki rugalmas és jó szoftvert szeretne, az elsőkörben a nyílt forráskódú megoldások között keressen, vizsgálja meg, hogy a céljait el tudja-e vele érni és vizsgálja meg a költségket. Biztos vagyok benne, hogy egy nyílt forráskódú szoftverrel sokkal olcsóbban meg lehet valósítani és elérni a célokat mint egy zárt forráskódúval."

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.