A hetedik itSMF

|

Magyarországon immár hetedik alkalommal, 2007. szeptember 27-én rendezik meg az itSMF hazai szervezetének konferenciáját – IT szakemberek, programozók részére, nemzetközi és hazai nagy cégek támogatásával, bemutatkozásával.

Az Informatikai Szolgáltatás Menedzsment Fórum Magyarország (itSMF) - az informatikai szolgáltatásmenedzsment bevált gyakorlatának (ITIL) nemzetközi felhasználói szervezete, amely a független, 40 országot tömörítő nemzetközi non-profit szervezet magyar tagozata - 2007. szeptember 27-én rendezi meg hetedik konferenciáját a Hallgatói Információs Központban. A jelenleg 40 országot tömörítő szervezet magyarországi tagozata 2004. április 15-én több mint 30 szervezet részvételével alakult. Az itSMF Magyarország közhasznú egyesületbe az alapszabály és tagdíjrendszer szabályai szerint bárki kérheti felvételét. A mostani rendezvény ingyenes, és a korábbi konferenciák tapasztalatai alapján igyekszik gyakorlatban hasznosítható ismereteket közzétenni az informatikai rendszerek üzemeltetését, az IT szolgáltatásmenedzsmentet segítő eszközökről és azok bevezetésével kapcsolatban. Az előadók esettanulmányok formájában mutatják be az eszközök által nyújtott szolgáltatásokat, azok használatából nyerhető előnyöket. Ezáltal az itSMF hetedik rendezvénye a „hazavihető hasznos ismeretek” közzétételével segíti a résztvevő hallgatóságot, hogy megítéljék a támogató eszközök alkalmazásának hasznát, segítse az eszközválasztást vagy éppen az eszköz bevezetését. Az előadók az eszközöket elsősorban szakmai és nem marketing nézőpontból mutatják be. Fő célja az előadássorozatnak, hogy az itSMF támogatásával lehetővé tegyék az eszközszállítók számára az üzemeltetést támogató eszközök és megoldásokat ismertetését, melyet a hagyományos itSMF konferenciák nem tesznek lehetővé a reklámtilalom miatt. Ugyanakkor ezen eszközök szakmai bemutatására a konferencia korábbi visszajelzései alapján jelentős érdeklődés mutatkozik. Olyan eszközök is bemutatásra kerülnek, amelyek még nem rendelkeznek nagyszámú hazai referenciával, és várhatóan nálunk is segíteni fogják az informatikusok munkáját. Az előadások során a hallgatóság sok helyen alkalmazható eszközszolgáltatásokkal ismerkedhet meg, az e-mail archiválástól az üzleti szolgáltatások menedzsmentjéig. Az ingyenes, az előadók által szponzorált rendezvényen olyan ismert cégek előadásait hallhatják a résztvevők, mint az EMC, a HP, az IBM, az ICON, a Sun, amelyek üzleti megoldásaikat fogják bemutatni, támogatva az itSMF közhasznú ismeretterjesztő és alkalmazási tapasztalatokat megosztó tevékenységét. Az esemény fő szponzora az amerikai központú Avnet Technology Solutions, melynek magyar szakemberei kiváló szakmai kapcsolatban vannak az itSMF hazai képviselőivel, és ezzel a rendezvénnyel is támogatják a szervezet ismeretterjesztő tevékenységét. A hetedik itSMF konferencia ingyenes, és minden érdeklődő szakembert szívesen látnak a szervezők a Hallgató Információs Központban, a jelentkezők interneten regisztrálhatják magukat: www.itsmf.hu/portal/szeminarium_2007.php

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.