A pingvin suliba megy

|

New York állam északi részén, Rome város iskolai körzetében Intel processzoros hardveren futó, Novell Linux munkaállomásokat vezetnek be egy kísérleti program keretében.

A program célkitűzései szerint minden diák iskolapadját internet kapcsolattal rendelkező számítógéppel szerelik fel. A bevezetés a költségek alacsony szinten tartása mellett, jelentős mértékben növeli az iskolák számítástechnikai erőforrásait, és bővíti az oktatási lehetőségeket, hiszen a Novell Linux megoldásai minden olyan funkciót biztosítanak, amire a tanulóknak szükségük lehet. A Madison Oneida regionális információs központ által támogatott projekt keretében Rome városában és a körzetéhez tartozó iskolákban a jövőben mintegy 80 000 diák használhatja ki a program előnyeit. Ennek eredményeképpen a diákok nyílt környezetben és rendkívül alacsony áron jutnak különböző technológiai ismeretekhez és egy olyan új kutatási eszközhöz, amely nagymértékben segíti őket a tanulásban. A Linux bevezetését célzó kezdeményezés a Mohawk regionális információs központ és a Rome városi iskolai körzet közötti együttműködés eredményeképpen jött létre. A Mohawk a New York állam iskolai körzeteit kiszolgáló 12 regionális központ egyike. Összesen 54 iskolai körzetet és négy BOCES (Board of Cooperative Educations Services) igazgatóságot szolgál ki, ezek a Herkimer-Hamilton-Fulton-Otsego, a Jefferson-Lewis, a Madison-Oneida és a Oneida-Herkimer-Madison. A központ új programja segítségével az iskolák számára elérhetővé válnak a modern technológiához kapcsolódó szolgáltatások, képzések, kutatások, emellett támogatást kapnak a tanárok, a diákok és a rendszergazdák egyaránt. A kísérleti projekt helyszíne Rome város iskolai körzete. A tudomány rohamos fejlődésével a hagyományos tankönyvek nehezen tudnak lépést tartani, ezért az információk elektronikus elérhetőségének biztosításában látjuk a jövőt – mondta Tom Gallagher, Rome város iskolai körzetének vezetője. A kísérleti program részeként az iskola minden diákja Intel processzoros, hordozható számítógépet kap, amelyek mindegyikén a Novell Linux asztali munkaállomás-rendszere fut. A rendszer tartalmaz egy OpenOffice 2.0 hatékonyságnövelő csomagot, melyben szövegszerkesztő, bemutatókészítő és táblázatkezelő alkalmazás található. Az iskola a Novell Open Enterprise Server használatával végzi a fájl- és nyomtatómegosztást, és a Novell ZENworks Linux Management segítségével felügyeli a környezetet. A kísérleti programban részt vevő tanárok a Novell egyik helyi oktatópartnere, az InTech Solutions által biztosított képzésen sajátítják el a munkaállomások használatát, így a diákok számára is gyorsabbá válik az új technológiára való átállás. A program népszerűsítésében és megvalósításában a Novell partnerhálózatának egyik vállalata, a Synergy Global Solutions, a Mohawk regionális információs központ egyik helyi partnere is aktív szerepet vállalt.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.