A SUSE új partnerprogramja a 64 bites ARM-processzorok támogatására is kiterjed

|

A SUSE partnerei egy új, kifejezetten erre a célra kialakított SUSE Linux Enterprise Server-változattal tesztelhetik és fejleszthetik a 64 bites ARM processzorokhoz fejlesztett megoldásaikat

Budapest, 2015. augusztus 27. – A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy a SUSE a 64 bites ARM-szerverprocesszorok támogatására is kiterjeszti partnerprogramját. Ennek köszönhetően a partnerek a SUSE Linux Enterprise 12 egy új kiadásához férhetnek hozzá, amelynek segítségével egyszerűen fejleszthetik, tesztelhetik és vezethetik be saját termékeiket olyan gyártók 64 bites ARM-chipjeire alapozva, mint például az AMD, az AppliedMicro vagy a Cavium, illetve olyan szervergyártók megoldásaira építve, mint például a Dell, az E4 ComputerEngineering, a HP vagy a SoftIron. Ezáltal a SUSE partnerei még szélesebb választékot és nagyobb rugalmasságot, illetve még több lehetőséget kínálhatnak ügyfeleik számára a technológiai infrastruktúra költségeinek csökkentéséhez. „A SUSE kiemelten fontosnak tartja, hogy mindig az elsők között tegye elérhetővé rendszerét a legújabb, fontosabb platformokon. Ez a program pedig ugyanazokat az előnyöket és interakciós lehetőségeket nyújtja partnereinknek az ARM Aarch64 környezetben, amelyeket az x86-64, Power és System z megoldásokkal foglalkozó partnereink már megtapasztalhattak. A SUSE ARM-partnerprogramja teljes hozzáférést biztosít az ARM-partnerhálózat tagjai számára az Aarch64-támogatással rendelkező SUSE Linux Enterprise 12 szoftverhez, valamint a hozzá párosuló szakértelemhez” – mondta el Hargitai Zsolt, a Magyarországi Képviselet üzletfejlesztési vezetője. „Az ARM-szerverek iránti kereslet növekszik, és az első ARM-kiszolgálóegységek már meg is jelentek a piacon. A technológiát több egyedi területen elkezdték használatba venni a korai elfogadók, és a kereslet várhatóan tovább nő. Az IDC várakozásai szerint az ARM az IoT-megoldásokban is jelentős szerepet kap majd. Az Aarch64 rendszerhez kiadott SUSE Linux Enterprise pedig fontos lépés az ARM-szervertermékekre épülő Linux szoftverhálózat kiépítésében” – foglalta össze Matt Eastwood, az IDC vállalati infrastruktúrákért és adatközpontokért felelős részlegének alelnöke. Az ARM-szerverprocesszorok olyan méretezhető technológiai platformot biztosítanak, amely jól konfigurálható az adatközpontok különféle üzleti vagy alkalmazásbeli követelményeinek megfelelően, legyen szó akár hatékony webes informatikai szolgáltatásokról vagy éppen felhőalapú rendszerek gyors felépítéséről. A partnerek számos különböző piaci szegmensben kihasználhatják a SUSE Linux Enterprise ARM-processzortámogatásának előnyeit, többek között az olyan célorientáltan kiépített készülékek esetében, mint a biztonsági, orvosi és hálózati berendezések, valamint a jól méretezhető számítástechnika, a megosztott tárolás, illetve a szoftveralapú és klasszikus hálózatkezelés területén. Annak érdekében, hogy minél egyszerűbb hozzáférést biztosítson a technológiához a partnerek számára, a SUSE az openSUSE Build Service szolgáltatásba is beépítette az ARM- és az AArch64-támogatást. Ez lehetővé teszi a közösség számára, hogy valódi 64 bites ARM-hardveren és a SUSE Linux Enterprise 12 bináris fájljain alapuló csomagokat hozzanak létre. Ezáltal lerövidíthetik a piaci megjelenéshez szükséges időt, valamint egyszerűbben orvosolhatják az esetleges kompatibilitási hibákat. Mindez a végfelhasználók számára is előnyös, hiszen a partnerek kevesebb idő alatt építhetik fel, tesztelhetik és hozhatják forgalomba a 64 bites ARM-architektúrán alapuló termékeiket. Magyarországi Képviselet A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet a vállalati szoftvermegoldások hazai piacának egyik legfontosabb szereplője, a vállalati infrastruktúra egészére kiterjedő megoldást nyújt. A NetIQ termékvonal átfogó biztonsági portfóliót kínál, különös tekintettel a személyazonosság-kezelés, biztonság, megfelelőség és szolgáltatásmenedzsment terén. A Novell csoportmunkaeszközök, hálózati és fájlkezelési megoldások, valamint rendszer-felügyeleti termékek segítségével a vállalatok és intézmények produktívabbá, biztonságosabbá és könnyebben felügyelhetővé tehetik munkakörnyezetüket. A SUSE Linux, valamint a köré épülő portfólió hatékony, nyílt forráskódú megoldásokat biztosít a fizikai, virtuális és felhőalapú környezetekben egyaránt, legyen szó akár szerverekről, desktop oldali igényekről, felügyeletről vagy szolgáltatásokról. A NetIQ, a Novell és a SUSE anyavállalatai a Micro Focus cégcsoport részét képezik. A Magyarországi Képviselet termékeivel, az egyes területekre fókuszált fejlesztéssel, hazai konzultációs részlegével és partnereivel segíti ügyfeleit a kritikus fontosságú üzleti alkalmazások biztonságos, költséghatékony, és megbízható üzemeltetésében. Sajtókapcsolat: Jekler Rudolf Kommunikációs vezető (06-1) 489 4600 06 20 967 5565 Miklósik Mariann Vezető tanácsadó (06-1) 488 0255 06 30 518 0919

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.