A szakmai felkészültség a keresletet is erősítheti

|

Az Alvicom Testcenter informatikai tesztmérnök-képzése külföldön is piacképes tudást szavatol. Hazánkban ma még csak kevés cég foglalkoztat profi tesztmérnököket, ám az Alvicom Testcenter vezető munkatársa szerint ez a tendencia rövid időn belül megfordulhat: az egyre felkészültebbé váló szakemberek révén javuló munkaerő-piaci kínálat a keresletre is pozitív hatással lehet.

Az informatikai fejlesztések általában négy fázisban – tervezés, fejlesztés, tesztelés és kibocsátás –, projektszerű keretek között valósulnak meg. Ahogy egy architektúra-tervező közreműködése elengedhetetlen a tervezési, egy fejlesztőmérnöké a fejlesztési szakaszban, úgy a tesztmérnökök – tesztvezetők, tesztkoordinátorok, tesztelők – munkája is kiemelten fontos; ők azok, akik felhívják a figyelmet a rendszerek hiányosságaira – a biztonsági problémákra, a terhelhetőség határaira, vagy a felhasználhatóság korlátaira. "Szimfonikus zenekarban a brácsás" "Egy felkészült szakember már a projekt előzetes dokumentációjának elolvasása során el tudja dönteni, milyen technikákat használ majd a tesztek megtervezésekor" – mondja Tóth Szabolcs, a tesztelési szolgáltatásokkal foglalkozó Alvicom Testcenter vezető munkatársa. A teljesítmény- és manuális tesztekre, a riportozásra és a többi, általunk végzett munkafolyamatra nemzetközileg is elfogadott standard létezik. A mérnököknek ezen módszerek megismerése mellett, komoly informatikai ismeretekre is szert kell tenniük, hogy hatékonyan végezhessék a munkájukat – teszi hozzá. A szakember hangsúlyozta, a tesztmérnökök egyik legfontosabb feladata éppen az, hogy optimális módon, a megrendelő elvárásait, a rendelkezésre álló lehetőségeket is figyelembe véve válasszák ki a tesztelés során alkalmazott eszközöket. Az informatikában a tesztmérnökökre sokáig úgy tekintettek, mint egy szimfonikus zenekarban a brácsásokkal szoktak tréfálkozni: súlytalan területnek számított – mondja a szakember. – Mára azonban a szakma is felismerte, milyen fontos szerepet játszanak a képzett tesztelők a szoftverfejlesztés folyamatában. Bizalmi állás Sajnos még ma is jellemző, hogy sok cég a tesztelési költségek csökkentésén keresztül próbálja optimalizálni a kiadásait. Ám számos olyan piaci szegmens van, amelyek számára elengedhetetlen, hogy jól képzett tesztmérnökökkel működjenek együtt: ezek elsősorban a pénzintézetek, a telekommunikációs szolgáltatók, az energetikai és járműipar szereplői – de az államigazgatásban is kezdenek érdeklődni az informatikai tesztelési szolgáltatások iránt. A nagyvállalatok gyakran saját tesztcsapatokat alakítanak ki, amelyek dedikáltan saját fejlesztéseik tesztelésével foglalkoznak, és alkalmasak a napi operációs munkával, futó projektekkel kapcsolatos feladatok elvégzésére is. A tesztelés bizalmi terület – magyarázza az Alvicom Testcenter vezető munkatársa. Hiánypótló képzések A hazai egyetemek sajnos a mai napig nem indítottak szakirányú tesztmérnök-képzést, ezért kiemelten fontosak az üzleti szféra olyan kezdeményezései, mint az Alvicom és az IQSoft-John Bryce Oktatóközpont együttműködése, melynek keretében a nemzetközi szakmai szervezetek által is elismert képzést nyújtó, akkreditált tanfolyamot szerveznek. "Az Alvicom Testcenter és az IQSoft-John Bryce Oktatóközpont közös képzésének keretében háromnapos, alapszintű tanfolyamokat tartunk" – mondja Varga Judit, az Oktatóközpont ügyfélmenedzsere. – Az ISTQB (International Software Testing and Qualifications) nemzetközi szakmai testület és annak magyarországi tagszervezete, a Hungarian Testing Board által akkreditált képzés résztvevői nemzetközileg is elismert vizsgán adhatnak számot ismereteikről. Tóth Szabolcs nem tart attól, hogy a tesztmérnök-képzésben való szerepvállalásával az Alvicom Testcenter szakemberei saját konkurenciájukat nevelnék ki. A munkaerő-piaci kínálat növekedése hosszú távon a keresletre is pozitív hatást gyakorol majd - vallja.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.