A UNIT4 látványos növekedést ért el SaaS és előfizetéses árbevételei terén 2013 első negyedévében

|

A globális, cloud fókuszú UNIT4 szoftvervállalat bejelentette 2013 első negyedévére vonatkozó pénzügyi eredményeit. A gyorsan változó vállalatok számára kínált üzleti szoftverekre szakosodott UNIT4 Csoport kiegyensúlyozott üzleti negyedévet tudhat maga mögött, jelentős árbevétel-növekedéssel az SaaS-típusú és előfizetéses konstrukciók eladásai terén.

A UNIT4 2%-os teljes árbevétel-növekedést ért el, amelynek értéke 117,6 millió euró volt (Q1 2012: 115,3 millió euró). Az SaaS modellekből és előfizetésekből származó árbevétel kompenzálta a tavalyi év hasonló időszakához képest alacsonyabb licensz-árbevételeket. A vállalatcsoport különösen erős árbevétel-növekedést ért el az Egyesült Királyságban, a Benelux Államokban és a cloud-szolgáltató FinancialForce.com tagvállalaton belül. Az Egyesült Királyságban két jelentősebb SaaS szerződés is köttetett az állami szférában. Közülük a nagyobbik az arvato partnercéggel együtt aláírt szerződés volt a Brit Közlekedési Minisztériumban, amely egyúttal az első, független központi kormányzati outsource szolgáltatóközpont létrehozását is jelenti. Az Agresso ERP platform a meglévő SAP rendszert váltja majd fel. A másik fontosabb megállapodás a londoni Tri-borough szolgáltató-központ projekt megvalósítására vonatkozott, amely mintegy 15 000 felhasználót ölel majd fel pénzügyi és HR területen egyaránt, felváltva a meglévő Oracle és JD Edwards rendszereket. A Benelux Államok kétszámjegyes árbevétel növekedést ért el az első negyedévben, fontos megrendelésekkel az egészségügyi szektorban. A cloud alkalmazásokat szállító FinancialForce.com – amelyen belül a UNIT4 többségi tulajdonnal rendelkezik – továbbra is növekedési pályán áll, rekord nagyságú eredményeket érve el. A teljes árbevétel több mint 90%-kal emelkedett az első negyedében, nagyon jelentős, folyamatban lévő ügyletekkel. Az egyre növekvő méretű ügyfelek megszerzésével a vállalat tovább folytatja látványos növekedését. A bruttó nyereség 93,2%-os mértékűre emelkedett, 2012 hasonló időszakában 92,0% volt. Az 5,3 millió eurós átszervezési költségeket (Q1 2012: 2,0 millió euró) és a FinancialForce-com vállalatba invesztált 2,7 millió eurós (Q1 2012: 1,9 millió euró) kiadást nem számítva az első negyedéves EBITDA 22,0 millió euróra emelkedett (Q1 2012: 21,9 millió euró). Edwin van Leeuwen, a UNIT4 NV pénzügyi igazgatója elmondta: „A tényleges teljesítmény az első negyedévben a pénzügyi előrejelzéseinkhez képest erősebb volt, mivel 2013 első negyedévében csökkenést vártunk az előző év hasonló időszakához képest. Emellett végrehajtottuk a – korábban bejelentett – stratégiai terveinkben megfogalmazott 2013-as vállalat-átszervezéseket is.” [b]Kitekintés[/b] A jelenlegi becslések és folyamatban lévő szerződések alapján a UNIT4 menedzsmentje fenntartja a 2012-es pénzügyi éve eredményeiről szóló sajtóközleményben foglalt célokat.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.