Családi cserebere: A magyar fiatalok technológiai segítségét a szülők különböző szívességekkel hálálják meg

|

A Kaspersky kutatása szerint hazánkban a technológiában kevésbé jártas szülők több mint fele (52%) nehezen boldogulna a mindennapokban, ha nem segítenének gyermekeik. A gyakorlottabb fiatalok 75%-a érzi kötelességének, hogy segítsen családtagjainak.

A hazai kutatásban megkérdezett, technológiai kérdésekhez kicsit vagy egyáltalán nem értő szülők több mint fele (52%) számára kihívást jelentenének a mindennapi tech feladatok gyermekeik segítsége nélkül. A magyar adat magasabb, mint a hasonló globális (34%) vagy szomszédos országokbeli (Szerbia 36%, Csehország 26%, Románia 23%, Szlovákia 13%). Sőt, a kevésbé gyakorlott felmenők közel egyötöde (19,8%)  válaszolta, hogy a gyerekek technológia támogatása jobban hiányzik, mint társaságuk, ez pedig természetesen a családi kapcsolatokra is hatással van.

A gyakorlott fiatalok fele  nyilatkozott úgy, hogy gyakran kérnek tőlük technikai támogatást rokonaik. Gyakran távsegítség formájában telefonon keresztül érkeznek a válaszok a "Meg tudnád javítani a telefonom?" vagy a "Meg tudnád nézni, hogy vírusos-e a gépem?" kérdésekre. A fiatalabb családtagok háromnegyede egyenesen kötelességének érzi, hogy támogatást nyújtson, mert cserébe sokszor finom étellel várják őket, meghívják őket egy italra vagy vállalják kis gyerekeik felügyeletét. Ugyanakkor az esetek egynegyedénél viszonzatlan marad a szívesség.

"A fennálló alacsony termékenység, valamint az öregkorban is javuló életesélyek (lásd IT eszközök használata preventív alkalmazással) következtében nő és a jövőben növekedni fog az idősek aránya. Jelenleg már a lakosság 19 százaléka (több mint 1,8 millió ember) 65 év feletti.

Az elöregedő társadalomban fontos üzletileg is jobban megérteni az idősebb fogyasztók igényeit és innováció elfogadási hajlandóságukat.

Egy másik, egyetemi hallgatókon végzett kutatás alapján elmondható, hogy a fiatalok szerint az idősek nem tudnak alkalmazkodni a változásokhoz - talán ehhez kapcsolható leginkább az idősek innovációs magatartásának negatív megítélése. Éppen ezért nagyon aktuális és releváns kutatási terület az idősek aktív IT használatának vizsgálata, az esetleges gátló tényezők feltárása, az ezek csökkentésére, kiküszöbölésére, illetve a használat ösztönzésére vonatkozó megoldások kimunkálása." - mondta Dr.  Bernschütz Mária generációkutató, a BME, GTK Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan Tanszék adjunktusa

A szülők leggyakrabban routerjük és wifi hálózatuk beállításához, számítógépeik vírusfertőzésének felismeréséhez és megszüntetéséhez, biztonsági programok telepítéséhez, valamint online banki ügyintézéshez és vásárláshoz kérik családtagjaik segítségét. A fiatalabb generáció a szívességkérések és a technikai problémák ellenére sem dönt úgy, hogy nem vásárol technológiai ajándékot az idősebbek számára, még akkor is, ha tudják, nekik kell majd beüzemelni azt.

A Kaspersky globális "Can you just" jelentése elérhető itt. A Kaspersky készített egy útmutatósorozatot is, ahol bárki, válaszokat találhat a "Meg tudnád...?" kérdésekre, technológiai problémákra. A megfelelő tudással felvértezve az idősebb generáció felkészültebb lesz a feladatokra és védettebb lesz a kibertámadásokkal szemben is. Az útmutatók elérhetők a Kaspsersky blogon.  

A Kasperskyről
A Kaspersky egy 1997-ben alapított globális kiberbiztonsági vállalat. A Kaspersky internetes fenyegetésekkel kapcsolatos tudását és biztonsági szakértelmét folyamatosan innovatív biztonsági megoldások és szolgáltatások fejlesztésére használja, hogy védelmet kínáljon vállalkozások, a kritikus infrastruktúra, a kormányok és a fogyasztók számára világszerte. A vállalat széleskörű biztonsági portfóliójába vezető végpont védelmi és számos speciális biztonsági megoldás és szolgáltatás tartozik, az összetett és fejlődő digitális veszélyekkel elleni küzdelem érdekében. Több mint 400 millió felhasználót védenek a Kaspersky technológiái, valamint 270.000 vállalati ügyfélnek segítenek megvédeni azt, ami a legfontosabb számukra. További információ: www.kaspersky.com

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.