Energiahatékony gondolkodás Európában és Amerikában

|

A Sun Microsystems támogatja az Adatközpontok Európai Magatartási Kódexét, amelynek célja, hogy tájékoztassa az adatközpontok üzemeltetőit és tulajdonosait. A kódex az adatközpontok üzemeltetőit arra kívánja ösztönözni, hogy költséghatékony módon, a kritikus üzleti funkciók sérülése nélkül csökkentsék energiafogyasztásukat Európában. Ezzel együtt a tengerentúlon a Sun bejelentette a coloradoi Broomfieldben lévő új adatközpontjának elkészültét. Az új központnak köszönhetően évente több mint egymillió dollár elektromosáram-költséget takarít meg, és tizenegyezer tonnával kevesebb CO2-ot bocsát ki Broomfieldben, ami összességében 6%-kal csökkenti a társaság széndioxid-kibocsátási szintjét az Egyesült Államokban

"A magatartási kódex fontos lépés az Európai Uniónak, és példaértékű kezdeményezés az egész világ számára arra nézve, hogy valamennyi fontos érintett együttműködésével energiahatékony adatközpontokat alakítsanak ki, amelyek egyaránt segítik a környezetet és a gazdaságot" - mondta Dave Douglas, a Sun vezető alelnöke és fenntarthatósági igazgatója. "A magatartási kódexben körvonalazott környezetbarát technológiák és eljárások nemcsak az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez járulnak hozzá, de az energiaköltségek terén elért jelentős megtakarításokkal egyúttal a társaságok és a részvényesek anyagi érdekeit is szolgálják." Az információtechnológiai iparággal, az adatközpontok üzemeltetőivel és tulajdonosaival szoros együttműködésben kidolgozott magatartási kódex életre hívása válasz az adatközpontok növekvő energiafogyasztására, valamint az ezzel kapcsolatos környezeti, gazdasági és energiaellátás-biztonsági hatások csökkentése iránti igényre. Az európai társaságok önkéntes kötelezettségvállalását tükrözi annak érdekében, hogy olyan bevált eljárások alkalmazásával csökkentsék az adatközpontok energiafogyasztását, amelyek alkalmasak a kívánt energia-megtakarítási célok megvalósítására. Támogatóként a Sun felelőssége, hogy berendezésein közzétegye az energiafogyasztási adatokat és címkéket, a szavatossági dokumentumokon teljes körűen és egyértelműen jelezze a hőmérsékleti és páratartalom-határértékeket, olyan hardvereket és szolgáltatásokat nyújtson, amelyek megfelelnek az áramfogyasztás korlátozásának. Ezzel párhuzamosan képzési programokat fejlesszen ki és támogasson. Adatközpont konszolidáció Broomfieldben A társaság történetében végrehajtott legnagyobb adatközpont-konszolidációs projekt eredményeképpen a broomfieldi létesítmény magában foglalja a Sun energiahatékony rendszereinek és szakértelmének legfrissebb eredményeit, egyebek között az innovatív adatközpont-tervezés, valamint az áram- és hűtési technológiák területén elért áttöréseket. A Sun számításai szerint ezzel a projekttel évente több mint egymillió dollár elektromosáram-költséget takarít meg, és tizenegyezer tonnával kevesebb CO2-ot bocsát ki Broomfieldben, így összességében 6%-kal csökkenti a társaság széndioxid-kibocsátási szintjét az Egyesült Államokban. A Sun egyúttal bejelentette olyan új adatközpont-hatékonysági szolgáltatások megjelentetését is, amelyek utólagos beépítésével az ügyfelek a Sun broomfieldi és Santa Clara-i létesítményeihez hasonló hatékony adatközpontokat alakíthatnak ki. Az új broomfieldi adatközpont a Sun korábbi hasonló projektjei, az egyesült királyságbeli blackwateri, az amerikai Santa Clara-i és a 2007 augusztusában átadott bengalurui (India) nyomába lép. Az új termék a Sun Santa Clara-i adatközpontjában alkalmazott terveket felhasználva víz-megtakarítási, kémiai redukciós, szabadlevegős hűtési és lendkerekes szünetmentes táp (UPS) funkciókkal rendelkezik. Akárcsak a Santa Clara-i létesítmény, a broomfieldi adatközpont is a Sun Pod Architecture architektúráján alapul, amely drasztikusan csökkenti a környezetterhelés mértékét, ugyanakkor megfelelő kapacitást nyújt a jövőbeni növekedéshez. A broomfieldi adatközpont szívében a Sun nagy teljesítményű, energiahatékony SPARC(R) és x64 szervereinek teljes sorozatával, valamint nyílt és szalagos tárolási egységekkel találkozhatunk. Ilyen az Enterprise(R) T5440 és M5000 szerver, a SunStorageTek(TM) SL8500 moduláris könyvtár, a Sun Fire(TM) x4500 tárolószerver és a Sun(TM) Storage 7000 egységes tárolórendszer. E rendszerek egy olyan kiterjedt hardver csereprogram eredményei, amely 66%-kal csökkentette a szükséges hely méretét. Egy esetben például a Sunnak sikerült 63 szervert és 30 közvetlenül csatlakoztatott tárolóberendezést konszolidálnia összesen két Sun szerverben. Saját adatközpont-konszolidációs tevékenysége révén a Sun világszerte 60%-kal csökkentette az adatközpontok alapterületének négyzetméterigényét, így csak a San Franciscó-i öböl környékén 30%-kal szorította vissza a vállalat működési költségeit az elmúlt két év során. 2008 októberében a Sun bejelentette, hogy az Egyesült Államokban folytatott tevékenységét illetően 23%-kal csökkentette az üvegházhatású gázok (GHG) kibocsátását, így felülmúlta öt évvel korábban kitűzött célját. A broomfieldi adatközpont jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Sun valóra válthatta ezt a célkitűzést. Angol nyelvű közlemények: http://www.sun.com/aboutsun/pr/2009-01/sunflash.20090126.1.xml http://www.sun.com/aboutsun/pr/2009-01/sunflash.20090126.2.xml Sun blog: http://blogs.sun.com/sunhu/entry/megnyílt_a_sun_leg_leg

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.