ESET Endpoint Solutions a tesztelés az utolsó fázisába lépett

|

A szoftveres támadások, vírusok elleni proaktív védekezés terén piacvezető ESET a héten jelentette be, hogy az üzleti felhasználók számára kifejlesztett új zászlóshajójának, az összefoglaló néven ESET Endpoint Solutions elnevezésre keresztelt megoldásainak a tesztelése az utolsó fázisba lépett, immár a végső kiadásra szánt szoftver minden tulajdonságával felruházott – úgynevezett RC (vagyis Release Candidate) - verziót tesztelhetik a cég vállalati ügyfelei.

Az új –ESET Endpoint Solutions- névre keresztelt csomag, a már jól ismert termékeket foglalja magába, tehát az antivírus motoron kívül személyi tűzfalat és levélszemétszűrőt tartalmazó ESET Endpoint Securityt (korábbi nevén ESET Smart Security Business Edition), az egyszerűbb ESET Endpoint Antivirust (korábbi nevén ESET NOD32 Antivirus Business Edition) és a távmenedzsment szoftvert az ESET Remote Administratort. A legfrissebb verziók elérhetők és ingyen letölthetők az ESET weboldaláról. Az RC verzió, ellentétben a korábbi bétákkal, már rendelkezik, a 2012-ben piacra kerülő ESET Endpoint Solutions valamennyi tulajdonságával. Az új generációs ESET Endpoint Solutions az ESET már jól ismert, magas minőséget képviselő üzleti megoldásainak hagyományát folytatja. - A termék végső elnevezése is a tesztidőszakban született meg, a felhasználók észrevételei alapján választotta a fejlesztőcég azt a nevet, amely a kliens gép biztonságának a védelmét a legjobban fejezi ki. – tudtuk meg Takács Viktóriától, az ESET termékeit Magyarországon forgalmazó Sicontact marketing igazgatójától. Az ESET Endpoint Security RC tartalmaz személyi tűzfalat, webfelügyeletet, kéretlenlevélszűrőt is, míg az ESET Endpoint Antivirus ezek nélkül a modulok nélkül érkezik. Mindkét újonnan fejlesztett termék távfelügyelete megoldható az ESET Remote Administrator 5 programmal. Az ESET Endpoint Solutions új funkciói: ESET Remote Administrator Real-time Web Dashboard – valós idejű webes felület Role-based Administration – rendszerfelügyelet konfigurálható hozzáférési szintek szerint Improved Reporting – Továbbfejlesztett jelentési rendszer Optimized Database Performance – optimalizált adatbáziskezelés IPv6 Support – IPv6 támogatás Improved Configuration of Clients – kliensek részletesebb konfigurálhatósága Rollback of Updates on Clients – frissítési adatbázis visszaállítása korábbi verzióra Randomized Task Execution – véletlenszerű terheléselosztás feladatok végrahajtásakor Support for new ESET business products – új ESET üzleti termékek támogatása ESET Endpoint Security ESET Live Grid - ESET felhő alapú védelem Device Control – Eszközvezérlés Web Control – webfelügyelet Host-based Intrusion Prevention System – behatolás megelőző rendszer Update Rollback – frissítési adatbázis visszaállítása korábbi verzióra Improved Updates – továbbfejlesztett frissítések Presentation Mode – prezentációs üzemmód Modular Installation – moduláris telepítés Microsoft Network Access Protection (NAP) Support - Microsoft Network Access Protection (NAP) támogatás Kihasználva a többszintű tudást és az ESET Live Grid szolgáltatást (ESET felhő alapú védelem), az ESET Endpoint Solutions biztosítja megfelelő és proaktív védelmet a felmerülő veszélyek ellen. A kis helyigényű rendszer párosul az ügyfelek számára rendkívül előnyös távfelügyeleti kiszolgálással, így ideális bármilyen méretű vállalat számára. Az új generációs ESET Remote Administrator 5 alapkivitelben, mindkét megoldás esetén tartalmazza a valós idejű webes felületet és a csoportosan konfigurálható hozzáférést; mindez lehetővé teszi a különböző szintű munkafolyamatok automatizálását és a távirányítást minden elképzelhető végponton. További információért kérjük, látogasson el a következő oldalakra: ESET Endpoint Security RC ESET Endpoint Antivirus RC ESET Remote Administrator 5 RC Az ESET a bejelentéssel egy időben köszöni azon üzleti ügyfelei segítségét, akik résztvettek a BETA programban. További információ: APROK PR Jávor Zsófia PR specialist eset@aprok.hu Mobil: 30-627-5205

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.