Exkluzív: A Zyxel Networks A/S elnöke az európai 5G piacról

|

A Zyxel Networks A/S elnökével, Jean-Marc Guignierrel beszélgettünk az 5G kapcsán az európai piac lehetőségeiről és arról, hogy a KKV-k hogyan profitálhatnak ebből a gyorsan fejlődő technológiából.

Hogyan látja az 5G piac fejlődését Európában?

Jean-Marc Guignier: Az 5G lefedettség nagy tempóban emelkedik Európában. Úgy gondolom, hogy két éven belül a legtöbb országban a lakossági lefedettség aránya 90%, a földrajzi lefedettség pedig 80%-körül várható. Az 5G ökoszisztéma azonban még messze nem teljes, így kell még kis idő, amire Európa teljesen átáll az 5G-re.

A GSMA Intelligence előrejelzése szerint Európa 2025 végére eléri a 276 millió 5G-kapcsolatot. Ez az összes regionális kapcsolat 40%-át jelenti, és az északi országokban és Nyugat-Európában várható a legmagasabb felhasználási arány.

Láthatjuk, hogy az 5G hálózatok piaci fejlődése Európa-szerte eltérő. Egyes országokban több szolgáltató is található, és erősebb a verseny, ami az 5G bevezetését és az árak csökkenését szorgalmazza. Azonban azokban az országokban, ahol a helyi szolgáltató egyfajta monopóliummal rendelkezik, az árak magasabbak, és ez lassítja az elterjedést is.

Véleményem szerint a végfelhasználók elfogadása a szolgáltatóktól függ, azaz az általuk kínált elérhető sebességtől és sávszélességtől, valamint az áraktól. Ennek eredményeként maga a hardver ára, mint például az 5G router, nem olyan jelentős tényező ebben a szakaszban.

Milyen felmerülő 5G-ügyféligények vagy felhasználási területek várhatók a következő néhány évben?

Jean-Marc Guignier: Számomra az 5G az első olyan mobilhálózat, amely valóban a B2B felhasználást célozza meg, különösen azért, mert számos olyan területen alkalmazható, amelyek nem valósíthatók meg teljes mértékben a 4G-n keresztül.

4G routereinket elsősorban tartalék hálózati megoldásként használják; azonban azt látjuk, hogy az 5G routereket már inkább az elsődleges internetkapcsolathoz választják. Ezek helyettesíthetik a meglévő alacsony sebességű ADSL és VDSL vezetékes kapcsolatokat, mivel az 5G rendelkezik a nagy mennyiségű adat rövid időn belüli továbbításához szükséges sávszélességgel.

Emellett a felhőintegráció növekvő tendenciája is megfigyelhető, és ügyfeleink körében is egyre komolyabb igény mutatkozik arra, hogy mobil routereinket a Nebula felhőalapú hálózati megoldásunkon keresztül tudják kezelni. Azon kevés szállítók egyikeként, akik felhőalapú 5G-megoldásokat kínálnak a kis- és középvállalkozások számára, megvalósítottuk a Nebula integrációját az 5G routerekben is, hogy még egyszerűbb legyen a folyamatos csatlakozás biztosítása, illetve a hálózat kezelése a grafikus kezelőfelületnek és a hagyományos adminisztrátori eszközöknél részletesebb információknak köszönhetően.

Emellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül a világjárvány után kialakult új hibrid munkavégzési normákat sem. A cégek elvárják, hogy a távmunka produktív legyen, az 5G pedig ugyanolyan szintű hálózati szolgáltatásokat nyújthat, mint ami az irodában érhető el. Távoli munkavégzés esetén elegendő hálózati sávszélességet biztosít az irodai hálózat eléréséhez, nagy fájlok letöltéséhez a felhőből, és megszakítás nélküli videokonferencia-hívásokhoz.

Milyen előnyökkel jár az 5G az üzleti életben? Megosztana néhány felhasználási területet?

Jean-Marc Guignier: Az 5G ereje itt mutatkozik meg leginkább, mert megkönnyíti, gyorsabbá és megfizethetőbbé teszi a hálózatok kiépítését.

A stabil és rugalmas kapcsolatok biztosítása kiemelten fontossá vált a világjárvány alatt. Egyre több olyan emberrel találkozunk, aki nem akar egy órát autózni az irodába, vagy egész nap otthon maradni. Ennek eredményeként virágoznak a megosztott irodák, az 5G routerek pedig ideálisak az ilyen alkalmazásokhoz, valamint bármilyen útközbeni munkavégzési igényhez.

Az 5G kiváló alternatíva a kívánt sávszélesség biztosítására is. Európában sok hibrid munkahely vidéken található, ahol a száloptikai kapcsolatok nem állnak rendelkezésre olyan könnyen. Az 5G így új lehetőséget kínál a vállalatoknak, hiszen ugyanolyan gyors, és gyakran még olcsóbb is, mint a hagyományos vezetékes szélessávú kapcsolat.

Volt egy monacói ügyfelünk, aki 5G routereket árusított sétahajókhoz a Földközi-tengeren. Routereink ma már lényegesen jobb sávszélességet biztosítanak az emberek számára a munkához vagy a közösségi hálózatok használatához az ilyen körutak során. Ez egy új felhasználási terület, ami képes megkerülni a műholdkapcsolatokat, amelyek egyébként ehhez képest sokkal drágbbak, és korlátozott sávszélességűek.

Egy másik ügyfelünk pedig egy nagy bank volt Franciaországban, aki az 5G-t használta az SD-WAN létrehozásához, jobb SLA-kkal. Lenyűgözte őket az 5G szolgáltatás robusztussága, amely lehetővé tette számukra, hogy több száz 5G eszközt telepítsenek.

Milyen csatornastratégiát terveznek alkalmazni az európai 5G-megoldások terén?

Jean-Marc Guignier: Két fő megközelítést alkalmazunk a különböző ügyfélbázisok számára: az egyiket a rendszerintegrátorokon, a másikat az E-tail-en keresztül. Az e-tail a B2C piacot célozza meg, mint felhasználókat, akik otthonukban vagy kis irodáikban szeretnék elérni az 5G sebességet.

Amikor az integrátorok új alkalmazást fontolgatnak, 5G routereket választanak hozzá. Az én szemszögemből a megoldások fejlesztése is elengedhetetlen, nem csak a routerek értékesítése. Még több új integrátort és viszonteladót kell találnunk, és támogatnunk kell őket az új alkalmazások bevezetésében.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.