Felhők között a LIBRA és az Invitel

|

A LIBRA Szoftver Zrt. elsősorban ügyviteli szoftverek fejlesztésével és forgalmazásával foglalkozik már 27 éve. A vállalat mindig igyekezett lépést tartani az informatika fejlődésével, ami jelenleg világszerte a cloud computing térnyerését jelenti, így a cég legújabb, kis- és középvállalatoknak szánt szoftvere már felhőszolgáltatásként is igénybe vehető. Ebben a szolgáltatásban nagy szerepet játszik az Invitel Kozma utcai adatközpontja is.

25 tanácsadójával és 25 fejlesztőjével a LIBRA nem tartozik az óriás cégek közé, mégis a hazai szoftver és IT iparban megkerülhetetlen résztvevő már évek óta. 180 nagyvállalatot és több mint 550 KKV ügyfelet szolgálnak ki immár 27 éve, elmúlt éves árbevételük közel 1 milliárd forint volt. A LIBRA mind a nagyvállalati, mind a KKV szektor számára képes olyan szolgáltatásokat, elsősorban szoftvereket előállítani, amelyekkel olcsóbb, gyorsabb és mindenekelőtt hatékonyabb lesz partnerei működése. A LIBRA Szoftver üzleti rendszerei már évek óta elérhetőek bérleti konstrukcióban és alkalmazásszolgáltatás (ASP) formájában. Az ASP lényege, hogy az alkalmazás üzemeltetését szolgáltatásként veheti igénybe egy vállalat, amelyért fix havi díjat fizet, a technikai háttérről, üzemeltetésről pedig a LIBRA gondoskodik az Invitel segítségével. Az ASP-hez 100%-ig megbízható háttérre van szükség A több mint 700 ügyfél maximális kiszolgálásában az IT háttér-infrastruktúra rendkívül nagy szerepet játszik. Nem fordulhat elő olyan helyzet, hogy a LIBRA szolgáltatásai nem elérhetőek, hiszen ez egy-egy vállalat napi működését is megbéníthatja. Éppen ezért a LIBRA infokommunikációs parkját különös gondossággal kezeli. A központi irodaházban üvegszálas, 100Mbit/sec sebességű bérelt internet vonal segíti a munkát, és a hatékony kommunikáció érdekében további 100 bejövő telefonvonalat is üzemeltetnek. A LIBRA már több éve az Invitellel dolgozik, az internet és telefon mellett szerver hoszting szolgáltatásokat is igénybe vesznek a szolgáltatótól. „Az infokommunikácós partner kiválasztásánál, mint a legtöbb vállalat, mi is elsősorban az objektív szempontokat értékeltük. Úgy, mint a referenciák, ár/érték arány, rendelkezésre állási vállalások, mert ezek számszerűsíthetőek. Ami bizonytalansági faktor, például a rugalmasság a hétköznapokban, az érthető kommunikáció, a partnerség és alkalmazkodás; ezeket már csak a munka során tapasztalhatjuk meg igazán” – mondta el Korpácsi László, a LIBRA Szoftver Zrt. vezérigazgató-helyettese. Az Evangélikus Egyház is a LIBRA-t választotta A Magyarországi Evangélikus Egyház 87 intézményt, 300 gyülekezetet és közel 500 felhasználót érintő, teljes szervezeti hálózatát a LIBRA ASP azaz a LIBRA által biztosított bérelt szoftverek szolgálják ki. A több száz felhasználó és több száz egyedi szoftver a LIBRA keretrendszerében fut, miközben a felhasználók biztonságos, vékonyklienses megoldáson keresztül érik el a működést biztosító szervereket (tűzfalszerver, adatbázis szerverek, terminál szerverek, VPN szerverek), amelyek az Invitel Kozma utcai DataCenterében 7/24 órás operátori és biztonsági szolgálati jelenlét, valamint az áramszolgáltatás és klimatizálás terén éves szinten 99,999% rendelkezésre állás mellett üzemelnek. Jó borhoz is kell egy jó szoftver Az EBB-VIN Kft. 2008-ban alapított, 100%-os magyar tulajdonú vállalat, emellett a belföldi palackos borpiacon piacvezető és exportőrként is az egyik legjelentősebb szereplő. A bortermelés rengeteg adminisztrációval jár, ezeknek a feladatoknak az ellátása egy ilyen volumenű cég számára már nem egyszerű feladat. A klasszikus ügyviteli folyamatok (könyvelés, számlázás, tárgyi eszköz kezelés, pénzügy stb.) mellett fontos szempont volt, hogy egy rendszerben nyomon tudják követni készleteiket, és a jövedéki nyilvántartást is egyszerűen tudjanak vezetni. Mindehhez költséghatékony, rugalmas és a cég számára könnyen átlátható megoldásra volt szükségük úgy, hogy közben nem szerették volna az ezzel járó informatikai feladatokat átvállalni. Ezért a borgazdaság az alkalmazás-szolgáltatás mellett döntött, és bevezette a LIBRA3S Integrált Vállalatirányítási rendszert, melyhez az Invitel biztosítja a hardver infrastruktúrát. Az egységes rendszerben a pénzügyi és jövedéki kötelezettségeit gyorsabban és pontosabban tudja teljesíteni a vállalat, miközben fix havi díjat fizet a szolgáltatásért. Felhő alapon is megújul a LIBRA A LIBRA új felhő alapú szolgáltatása a LIBRA VIRTUA. A termék lényege, hogy az integrált ügyviteli és vállalatirányítási LIBRA rendszerek bevezetéséhez és használatához mindössze egy stabil internet-kapcsolatra van szükség. A LIBRA VIRTUA biztosítja a szükséges modulokat, az adatbáziskezelőt, a szerver-kapacitást, a mentést és archiválást, és minden más kapcsolódó szolgáltatást. A LIBRA modulok és a szolgáltatási csomag összeállítása a felhasználó igényeitől függ, aki a rendszerért használat alapú havi díjat fizet. Ez a szolgáltatás kizárólag úgy tud igazán hatékony lenni, hogy a szerverek állandó működése és elérése nem kérdőjeleződik meg egyetlen pillanatra sem. Ez pedig az Invitel felelőssége is. „Egy folyamatosan bővülő szolgáltatás „nyertesei” vagyunk: az Invitelnél megértik, és gyorsan reagálnak változó igényeinkre, valamint igazodnak a sokrétű ügyfél elvárásaihoz. Úgy gondolom, megfelelő szolgáltatót találtunk, hiszen a folyamatos rendelkezésre állás mellett rugalmasan igazodnak aktuális igényeinkhez, és a legkedvezőbb árat tudják biztosítani mind szerver hoszting, mind pedig szerverbérlet területén” – fogalmazott a vezérigazgató-helyettes az Invitel szerepével kapcsolatban. Mint elmondta, az új szolgáltatás kifejlesztésére pályázati úton nyertek támogatást, és már a pályázatban is szerepelt az Invitel, mint technológiai és stratégiai partner.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.