Fizetési platform az SAP-tól

|

A bankok pénzügyi tranzakció-költségeinek csökkentése, valamint a SEPA előírásoknak (Egységes Európai Pénzforgalmi Övezet) való megfelelés érdekében az Accenture és az SAP bejelentették az SAP Payment Engine névre hallgató fizetési platformot.

Az SAP és az Accenture által közösen kifejlesztett, pénzügyi tranzakciókat lebonyolító platform sikeresen vette az akadályokat az összehasonlító teljesítmény-teszten (performance benchmark), amely kimutatta, hogy kevesebb, mint öt és fél óra alatt képes feldolgozni Európa legnagyobb volumennel rendelkező pénzforgalmi piaca tranzakcióinak felét. A bejelentésre az október 1. és 5. között Bostonban megrendezett Sibos-on, a világ első számú pénzügyi szolgáltatási eseményén került sor. A teszt teljes körűen lefedte a pénzforgalmi folyamatokat, beleértve ebbe a kifizetési igazolást, annak jóváhagyását, feltöltését, validálását, a limit ellenőrzését, a nyomonkövetést, a kifizetés elszámolását, a kimenő kifizetések összesítését, valamint az ezekből eredő azonnali könyvelési tételeknek, mint például az ügyfél-egyenlegnek, az elszámolási egyenlegnek és a behajthatatlan követeléseknek a rendszerbe való bevitelét. A teljesítmény-benchmark keretében, amely egy első vonalbéli bank valódi tranzakciós mixének felhasználásával készült, a rendszer 5 óra 21 perc alatt 55,9 millió fizetési tranzakciót dolgozott fel. A percenkénti átlag 173870 tranzakció volt. Európa legnagyobb fizetési piacán, Németországban 110 millió tranzakciót hajtanak végre naponta. “Az Egységes Európai Pénzforgalmi Övezet (Single European Payment Area, SEPA) előírásainak betartása érdekében a bankoknak olyan kifizetési megoldásra van szükségük, amely képes a vállalat különböző területeiről érkező, nagy mennyiségű tranzakció gyors feldolgozására.” – mondta el Eckehard Stolz, az Accenture Financial Services részlegének szenior vezetője. „A teljesítmény-teszt megerősített minket abbéli meggyőződésünkben, hogy az SAP Payment Engine a SEPA szabályozás eredményeképpen egyre növekvő mennyiségű tranzakció kezelésére is képes lesz, és minden pénzforgalmi művelet alapjául szolgálhat, lehetővé téve a bankok számára a SEPA által előírt közös, a vállalatokat összekötő IT infrastruktúra létrehozását.” “Skálázhatósága és rugalmassága révén az SAP Payment Engine-nel a bankok jelentős költségcsökkentést érhetnek el, valamint javíthatják szolgáltatásuk színvonalát és működési hatékonyságukat” – mondta el Marc Derungs, az SAP AG Banking üzletágának alelnöke. „Az SAP Payment Engine lehetővé teszi a különböző bankok és különböző csatornák együttműködését, illetve támogatja az ún. insourcing üzleti modelleket, amelyek segítségével a bankok és szolgáltatók a különböző házon belüli egységek, valamint más bankok számára is kínálhatnak pénzforgalmi szolgáltatásokat, így teremtve hozzáadott értéket a központ számára.” Az összehasonlító teljesítmény-teszt célja az volt, hogy a valóságnak megfelelő környezetben bizonyítsa be az SAP Payment Engine skálázhatóságát és feldolgozó-képességét. A benchmark-ot egy köztesszoftver szerverén végezték, és úgy méretezték, hogy megfeleljen egy első vonalbéli kereskedelmi bank IT központja igényeinek.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.