Hozza ki a maximumot adataiból!

|

Az emberiség számos problémájára adhat választ a technológiai fejlődés. A klímaválság hatásait is mérsékelheti, ha időben felismerjük a mintázatokat, és a kiértékelést követően megtesszük a szükséges lépéseket. Erről és számos érdekes üzleti elemzési lehetőségről szól a budapesti SAS Analytics Day 2020 konferencia március 12-én.

Adatból üzleti előny
Minden napunk, óránk, percünk döntések sorozatából áll össze. Legyen az akár taktikai, akár stratégiai választás, akkor járunk a legjobban, ha adatok elemzését követően hozzuk meg. A sikerhez vezető út ugyanis a világszínvonalú analitikai eszközök és megoldások használatán keresztül vezet. A digitális transzformáció megugrása azonban sok szervezet számára jelent komoly kihívást.

Ma már elkerülhetetlen a mesterséges intelligencia, a gépi tanulási modellek alkalmazása. Nélkülük lehetetlen a hatalmas mennyiségben előálló friss információ elemzése, kiértékelése. Ugyanakkor előfordul, hogy vegyes érzéssel érnek véget a digitális átalakulás projektjei, a szervezetek pedig lemaradnak azokról az üzleti előnyökről, melyeket a tervezés során megfogalmaztak.

A 2020. március 20-án a SAS Analytics Day 2020 konferencia bemutatja, milyen hatást gyakorol a döntési folyamatokra a hatékony analitika. Elméleti és gyakorlati példák szemléltetik a roadshow hazai állomásán, hogyan válhat a siker receptjévé az a tudáskészlet, amelyet a SAS megoldásai biztosítanak a jó üzleti döntésekhez.

Az adatelemzés demokratizálódik
Ez a trend forradalmasítja az adatok felhasználásának módját és mennyiségét. Az új adatelemzési eszközök könnyen hozzáférhetővé teszik a felhasználók részére az üzleti ismereteik alkalmazását, ha nem rendelkeznek adatmenedzsment képzettséggel és tapasztalattal.

A SAS Institute Country Sales Directora - Földvári Szabolcs - az eseményt megnyitó beszédében bemutatja majd a vállalat elmúlt évi eredményeit és jövőbeli céljait is. Meglátása szerint - bár sok munkahely megszűnik majd a folyamatok automatizálása miatt - , az előrejelzések azt mutatják, hogy még több fog keletkezni az adatvezéreltség és mesterséges intelligencia felhasználása következtében.

Korábban nagy várakozások előzték meg a mesterséges intelligencia alkalmazását, de 2019-ben kicsit visszaesett a lelkesedés, mert az utolsó lépést - a modellek és esettanulmányok éles üzembe helyezését -  sok vállalat nem tudta végrehajtani. A SAS innovációval válaszolt erre a kihívásra: az új SAS Viya platformra építve a jövőben könnyen alkalmazhatóvá válik a mesterséges intelligencia a napi vállalati, intézményi munkában.

Az utolsó években vagyunk!
Kulcselőadóként Dr. Ürge-Vorsatz Diána, fizikus, klímakutató a Föld minden országát érintő klímahelyzetről fog beszélni. Megpróbál választ adni arra kérdésre, hogy a technológiai fejlődés, a modern analitikai eszközök mennyire segíthetnek mérsékelni a globális változások hatásait. Sok halogatásra ugyanis már nincs idő, hiszen az utolsó pár évben vagyunk ahhoz, hogy évszázadokig tartó folyamatok beindítását előzzük meg. 

Ürge-Vorsatz Diána szerint nem 20. századi megoldásokban kell gondolkodnunk. A digitalizáció és a technológiai fejlődés lehetővé tette, hogy az energiatermelés sok értelemben jóval közelebb legyen az energiafogyasztáshoz.

A mesterséges intelligencia és a 21. századi analitika, irányitástechnika tudja teljesen biztositani az energetikai rendszer zökkenőmentes használatát, ehhez azonban tovább kell fejlődnie az energiatervezésnek és -elosztásnak. A demokratikusabb, fogyasztócentrikusabb modellhez sokkal erősebben kell támaszkodni a mesterséges intelligenciára, amelynek kivitelezése még előttünk álló feladat.

A fejlett analitika az élet minden területén jelen van
A SAS konferencia plenáris részében a fentiek mellett szó lesz még Paul Gittins, a SAS üzleti megoldásokért felelős vezetőjének tolmácsolásában arról, hogy miként lehet üzleti előnyökre váltani a fejlett analitikai eszközök nyújtotta lehetőségeket. Dr. Surján Orsolya, Helyettes Országos Tisztifőorvos bemutatja az adatok döntéshozatalig vezető útját az egészségügyben, Abrán József, a SAS pre-sales vezetője pedig a mesterséges intelligencia felelősségéről tart előadást. Artur Skalski, a SAS üzleti megoldásokért felelős vezetője az ügyfélkommunikáció automatizálásában rejlő lehetőségeket boncolgatja majd.

A SAS Analytics Day 2020 délutáni előadásai három részre osztva nyújtanak további betekintést az egészségipari, adat- és ügyfélmenedzsment illetve a kockázatkezelési és csalásmegelőzési lehetőségekbe. 

Ezek közül is kiemelnénk Koppány Gergely - játékfejlesztési és stratégiai igazgató - előadását a Szerencsejáték Zrt. részéről, Kollarics Gábor - a Data Office vezető - előadását a CIB Bank részéről, valamint a kockázatkezelési szekcióban Szilágyi Örs, az OTP Modellezési és Elemzési Főosztályvezető előadását.

Az esemény emellett egyedülálló lehetőséget biztosít a tapasztalatok megosztására, valamint személyes megbeszélésekre és kapcsolatépítésre.

További információ: www.sas.hu

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.