Inflexiós pont a humáninformatikában

|

Történetének egyik legnagyobb szervezetfejlesztési projektjét indította el a NEXON. A fejlesztés célja, hogy a cég tovább erősítse meghatározó piaci pozícióját, és növelje üzleti eredményét.

„El kellett döntenünk, hogy maradunk az elmúlt két évre jellemző néhány százalékos növekedésnél, vagy a jelenlegi helyzetet inflexiós pontként kezelve javítjuk a szervezet hatékonyságát, eredményesebben használjuk ki meglévő és új piaci lehetőségeinket, s így meredekebb növekedési pályára állítjuk a céget. Ehhez meg is van a stratégiánk, elhivatottságunk, professzionális termékeink, szolgáltatásaink és nem utolsó sorban a szakembergárdánk” – mondta Ocskay Szilárd, a NEXON ügyvezető igazgatója. A szervezetfejlesztés során három új ágazat került kialakításra. Az Alkalmazás és projekt ágazat feladata a NEXON termékeinek előállítása és az ügyfelek részére történő leszállítása. Ezen belül a piaci elvárásokra tekintettel a jövőben elkülönül a kutatás-fejlesztés, valamint az alkalmazásfejlesztés. Az ágazatot Kudich Zsolt vezeti, aki ezt megelőzően a NEXON informatikai igazgatója volt. A Szolgáltatási ágazat egyrészt a bevezetés utáni ügyfélszolgálati feladatokat látja el, másrészt a nexONSOURCE keretében teljes körű HR ügyviteli szolgáltatásokat nyújt az ügyfelek részére, valamint szervezi a nexONEDU Oktatási és Vizsgaközpont képzési szolgáltatásait. A területet Sass Katalin ügyvezető-partner vezeti. Újragondolt kereskedelem Az új struktúra harmadik lábát a Kereskedelmi ágazat adja, melynek fő feladata a piaci kapcsolatok menedzselése, a marketing- és termékmenedzsment, illetve az üzletfejlesztési és értékesítési tevékenységek ellátása. Az ágazat elődjeként működő kereskedelmi és üzletfejlesztési területet korábban irányító Syrjänen-Barkóczy Eleonóra közös megegyezéssel távozott a NEXON-tól. A legmarkánsabb fejlesztésen áteső kereskedelmi területet a jövőben Szücsy Márton igazgatja. Az informatikus-közgazdász végzettségű szakember a NEXON egyik tulajdonosa, 2006 óta dolgozik a vállalatnál, üzletfejlesztési tanácsadóként és projektvezetőként szerzett tapasztalatokat. „Legfontosabb feladatom, hogy újraszervezzem a NEXON marketing, üzletfejlesztési, valamint értékesítési tevékenységét, amelynek érdekében tapasztalt vezetőket nyertünk meg. A NEXON árbevételének több mint 80 százaléka az üzleti szférából jön, ami termékeink és szolgáltatásaink magas minőségét bizonyítja. Azt gondoljuk, hogy ez a portfólió az államigazgatás számára is kellően hatékony megoldást kínálhat” – mondta Szücsy Márton.

Ügyfélszolgálati változás!
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.