Iroda Sorozat: 2007-től terméktámogatással

|

A rEVOLUTION Software a felhasználói tapasztalatokra alapozva az idei évtől kizárólag terméktámogatással együtt árulja a népszerű Iroda Sorozat számlázóprogramokat, így az év során több alkalommal megjelenő frissítésekhez a felhasználók mindig automatikusan hozzájutnak, és általuk az új jogszabályoknak megfelelően állíthatják ki számláikat. Emellett a telefonos ügyfélszolgálatot is igénybe vehetik az egész év során.

A változtatás bevezetését a rEVOLUTION azon gyakorlati tapasztalata indokolja, amely szerint a vevők a szoftverek vásárlásakor nem tartják fontosnak e kiegészítő lehetőségeket, utólag azonban nagy részüknél komoly problémák adódnak a helpdesk szolgáltatásról való lemondás következtében pontatlanul kiállított számlákból. A gazdálkodó szervezetek működését érintő számos jogszabályi változás rendszeresen érinti a számlakibocsátás és számlakezelés módját, így ezeket a számlákat kiállító cégeknek folyamatosan követniük kell. Az APEH például január első napjaiban épp a számítógéppel kiállított számlák sztornírozásáról és a sztornírozás esetén szükséges önellenőrzésről adott ki friss információkat, és a következő időszakban is számos olyan változás várható, amelyek követésének elmulasztása nemcsak többletmunkát, hanem akár büntetést is maga után vonhat. Az Iroda Sorozat frissítései folyamatosan követik az új jogszabályokat, így a felhasználók mindenkor biztosak lehetnek abban, hogy a törvényeknek megfelelően járnak el számláik kiállításakor. A szoftverekhez járó terméktámogatás a vevőnek nem jelent többletköltséget a vásárláskor, hiszen az első évben ingyenesen vehető igénybe, majd újabb egy évre térítés ellenében meg hosszabbítható. A rEVOLUTION korábban is támogatta új ügyfeleit ingyenes segítségnyújtással, most ezt a szolgáltatását bővítette ki egyéves időszakra, kiegészítve az ingyenesen elérhető frissítésekkel, hibajavításokkal és új funkciókkal. A terméktámogatással járó fontos szolgáltatás a helpdesk, amelyet a felhasználók a vásárláskor gyakran szükségtelennek ítélnek meg. Azonban a szoftverek alkalmazása közben számos olyan előre nem látható – de a tapasztalatok szerint mindennapos – problémával találkoznak, amelyek megoldásához a szoftverek alapos ismeretére van szükség. Jellemzően ilyen probléma, amikor a számlázószoftvert egy új számítógépre szeretnék átvinni, egy másik gépen tárolt adatokat akarnak áttölteni, vagy éppen archiválni szeretnék adataikat. Az évnyitáskor is számos ügyfélnek akad problémája, például a zárás elkészítésével vagy az adatbázis és a raktárkészlet lenullázásával. Szintén gyakran merülnek fel kérdések az olyan ritkábban használt funkciók kapcsán, mint például a számla-kiegyenlítések rögzítése és követése. A terméktámogatással a cégek természetesen birtokába jutnak a szoftverek folyamatos fejlesztésével megjelenő új funkcióknak is. Legutóbb például a rEVOLUTION számlázóprogramjai a házipénztár modullal bővültek, amely jelenleg is igen aktuális az osztalékadó-számítás miatt. A házipénztár modulba újonnan fejlesztett kimutatás alapján kiszámíthatja a 2007. február 6-ig megállapított és kifizethető kedvezményes adózású osztalék meghatározásához szükséges két mutatót (az átlagos napi készpénz záróegyenleget és az átlagos napi készpénzforgalom értékét). A terméktámogatás rendszerhez természetesen a már meglévő ügyfelek is tudnak csatlakozni. A terméktámogatás szolgáltatásai mellett ők ráadásként olyan korábban fejlesztett funkciókhoz is hozzájutnak, mint például a külföldi értékesítéshez szükséges export sablonok vagy a jóváíró számla, amivel egyszerűen lehet korrigálni a korábban kiszámlázott mennyiségi vagy értékkülönbségeket, hogy a készlet mindig az aktuális mennyiséget mutassa.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.