Ismét a HP adta el a legtöbb szervert a világon

|

Az IDC által közzétett szerverpiaci adatok alapján az elmúlt 20 negyedévhez hasonlóan 2007 első naptári negyedévében is a HP adta el a legtöbb szervert a világon.

A HP összesített szervereladásai 16,6 százalékkal bővültek az év első három hónapjában: a cég ennek alapján a globális szerverpiac tízes élbolyának leggyorsabban növekvő szállítója. A ProLiant, Integrity és BladeSystem családok népszerűségének köszönhetően az első negyedévben a HP értékesítette a világpiacon eladott szerverek 33,6 százalékát, tehát minden harmadik új szerver e vállalat logóját viselte. A meggyőző eredményeket még hangsúlyosabbá teszi, hogy a HP immár harmadik naptári éve az első negyedévben, ismét megosztott első helyen végzett a szervereladásokból szerzett globális gyári árbevétel terén. A HP továbbra is őrzi stabil vezető pozícióját az x86-alapú szerverek szegmensében, és 45,1 százalékos részesedésével változatlanul a piaci első számú pengeszerver-szállítója. Blade-szervereinek értékesítési volumene 84,9 százalékkal haladja meg a 2006 első negyedévi szintet. A HP BladeSystem c-osztályú architektúra piaci elfogadottságának és a pengeszerverek nagy teljesítményű számítástechnikában megfigyelhető térhódításának köszönhetően a HP több mint öt százalékpontos piaci részesedést nyert el az IBM-től és a Delltől az előző negyedévhez képest, és a globális pengeszerver-piacra jellemző átlagos növekedési ütemnél is gyorsabban bővült . - Az IDC mai számai jól érzékeltetik a HP erős technológiaszállítói pozícióját, és újfent bizonyítják, hogy képesek vagyunk kielégíteni és túlszárnyalni ügyfeleink igényeit – jelentette ki az eredményekre reagálva Mark Hudson, a HP nagyvállalati tárolókért és szerverekért felelős divíziójának marketing alelnöke. - A ProLiant, Integrity és BladeSystem rendszerek forgalmának növekedése portfóliónk kiterjedtségén és kedvező ár-teljesítmény arányán túl azt is jól érzékelteti, hogy termékeink a középvállalatoktól kezdve a nagyvállalatokon át a nagy teljesítményű számítástechnikai környezeteket működtető szervezetekig, minden felhasználói szegmensben erős elfogadottságnak örvendenek. A HP változatlanul vezet az x86-alapú szerverek piacán. 35,3 százalékos gyári árbevétele és 34,7 százalékos eladott darabszám szerinti részesedése alapján 43. negyedéve őrzi első helyét ezen a területen. A ProLiant szervercsalád töretlen sikerének és a fejlettebb konfigurációjú rendszerek iránti nagyobb keresletnek köszönhetően a HP 17,6 százalékkal több gyári árbevételt könyvelt el az x86-os szerverek eladásából, mint egy évvel korábban. Ez 2004 negyedik negyedéve óta a leggyorsabb növekedési ráta a piacon. A nagy teljesítményű számítástechnika piacán a HP 2007 első negyedévében is megőrizte első helyét, 33,7 százalékos árbevétel szerinti részesedéssel. Bár az ágazat egésze 4,7 százalékkal kevesebb gyári árbevételről számolt be 2006 utolsó negyedévéhez képest, a HP-nak sikerült 3,7 százalékkal növelnie forgalmát. A HP mind árbevétel, mind pedig eladott darabszám szerint élre tört az AMDŽ Opteron processzoros szerverek piacának éles versenyében. Az új szállítók piaci megjelenése ellenére 2,9 illetve 3,1 százalékponttal javította gyári árbevétel és eladott darabszám alapján számított piaci részesedését 2006 első három hónapjához képest. A HP gyári árbevételét és értékesítési volumenét tekintve is vezet az EPIC/Itanium processzoros szerverek piacán. Gyári árbevétele 39,2 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet, ami elsősorban a HP Integrity és a HP Integrity NonStop szervercsaládok töretlen népszerűségének köszönhető. Továbbra is a HP a világ első számú Linux szerverszállítója. Ebben a szegmensben is gyorsabban nőtt főbb versenytársainál, és 35 százalék feletti gyári árbevétel illetve eladott darabszám szerint számított piaci részesedést tudhatott magáénak 2007 első negyedévében. A HP-UX operációs környezet erős piaci pozíciójának és az Integrity szerverüzletág növekedésének köszönhetően a HP a felső kategóriás UNIX szerverek piacán(4) is megőrizte első helyét a gyári árbevétel és az értékesítési volumen alapján. A konszolidált Windows, Linux és UNIX szerverszállítások és gyári árbevétel szerint szintén a HP a világ legnagyobb szerverszállítója, 33,5 illetve 32,7 százalékos piaci részesedéssel. Jelenleg a világszerte eladott szerverek 97 százaléka e három operációs rendszer valamelyikét futtatja.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.