Kizöldíti adatközpontjait az SAP

|

Zöldárammal fogja üzemeltetni összes adatközpontját az SAP- jelentette be a szoftvergyártó. A megújuló energiával működő adatközpontokkal az SAP csökkenteni kívánja a CO2 kibocsátását, mely növekedett azáltal is, hogy egyre több vállalat veszi igénybe a felhő megoldásait. Az adatközpontok energiafelhasználása 173 gigawatt óra volt tavaly. Ez 45 000 magyar család éves áramfogyasztásával egyezik meg.

A szoftvercég egyúttal megerősítette korábbi célját, hogy 2020-ra a 2000-es évek kibocsátására fogja mérsékelni CO2 emisszióját. Ennek érdekében több kezdeményezést is elindított. Ezek közé tartozik például elektromos autók vásárlása, környezettudatos minőségirányítási rendszer bevezetése (az SAP irodák közül elsőként szerezte meg a budapesti az EMS ISO 14001 certifikációt), telekocsizást segítő alkalmazás kifejlesztése. A szoftvercég integrált éves jelentése kiemeli, hogy mivel ügyfelei rendszereit is a saját adatközpontjaiból hostolja, e vállalatoknál nem jelentkezik az az energiafogyasztás, mely az SAP rendszerek üzemeltetése során korábban náluk merült fel. Egyúttal azt is, hogy a vállalat dolgozóinak 89%-a ért egyet azzal, hogy az SAP stratégiai prioritásként tekint a fenntarthatóságra. „A felhő fele mozduló üzleti modellünk természetes következménye, hogy elkötelezzük magunkat a megújuló energiával működtetett adatközpontok felé”- mondta Peter Graf, az SAP fenntarthatósági vezetője.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A Project029 Magyarország Kft. közleménye
Bezár