Ma van az ENSZ Statisztikai Világnapja

|

A statisztikai hivatalok világszerte rendezvényekkel ünnepelik a hivatalos statisztikák kiemelkedő szerepét és a nemzeti statisztikai rendszerek eredményeit. Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), a Magyar Statisztikai Társaság, az MTA Statisztikai Bizottsága szervezett ünnepi konferenciát "A világ statisztikája - a statisztika világa" címmel ebből az alkalmából.

Az üzleti analitikai szoftverek és szolgáltatások vezető szállítójaként a SAS elismeri a statisztika jelentőségét és üdvözli az ENSZ első Statisztikai Világnapját. A vállalat több mint 30 éve segít a világ kormányainak, hogy többet tudjanak meg országukról, javítsák az állampolgároknak nyújtott szolgáltatások színvonalát és fejlesszék a kereskedelmet. A hazai konferencián az előzetesen meghirdetett szakmai versenyben résztvevő egyetemi és PhD hallgatók díjazásához a SAS is hozzájárult. „A statisztika napja kritikus szerepet játszik a közpolitika formálásában és az életszínvonal javításában” – nyilatkozta a SAS vezérigazgatója, Jim Goodnight. „A nemzetközi kezdeményezéshez csatlakozva ma a SAS is ünnepli a statisztika tudományát és elismeri életünkre gyakorolt óriási hatását.” A SAS megoldásait világszerte 70 kormányzati statisztikai és népszámlálási hivatal használja. A közszférában, hazánkban is számos helyen alkalmaznak SAS-t. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) például a népszámlálási adatok feldolgozását végzi a vállalat alkalmazása segítségével. SAS szoftverek a világ statisztikai hivatalainál: Az Ausztrál Statisztikai Hivatal például a SAS segítségével elemzi és ellenőrzi a magánszemélyek, vállalatok és kormányzati szerverek ezrei által használt adatok integritását. A hivatal minden iparágban és a kormányzati működés minden szintjén segíti a politikaformálást és döntéshozást. „A SAS már több mint 30 éve értékes üzleti partnerünk” – nyilatkozta Brian Pink, ausztrál statisztikus. „Segítségével váltunk világszerte elismert statisztikai hivatallá, és hozzá hasonlóan mi is üdvözöljük az ENSZ kezdeményezését.” Az USA Népszámlálási Hivatala több mint 1000 SAS programozót és 3000 SAS szoftverfelhasználót foglalkoztat, és számos feladathoz, például az idén esedékes tízévenkénti népszámlálás lebonyolításához is SAS megoldásokat használ. A népszámlálás eredménye alapján határozzák meg a választási körzeteket és osztanak szét több száz milliárd dollár szövetségi forrást az államok és a helyi közösségek között. A gazdasági összeírás (Economic Census) idején szintén SAS szoftvereket alkalmaznak több mint 100 gazdasági felmérés, például a gyártóvállalatoktól begyűjtött szállítási, rendelési és készletadatok feldolgozásához. A Norvég Statisztikai Hivatal a fejlődő országoknak, köztük Eritreának, Albániának és Ugandának is biztosítja a SAS statisztikai szoftvereit a népességi, lakásépítési és jövedelmi adatok elemzéséhez. Ezek az államok adataikat a SAS alkalmazásaival elemezve és az eredményeket leképezve azonosítják állampolgáraik legégetőbb szükségleteit. Az így szerzett információkat a kormányzati és civil szervezetekkel megosztva, célzottabban tudják lebonyolítani a segélyprogramokat. A Hongkongi Különleges Közigazgatási Terület Népszámlálási és Statisztikai Hivatala több mint 20 éve végez programalkotást, valamint nyújt a kormányzati és közösségi kutatásokat támogató, kiváló minőségű statisztikai szolgáltatásokat SAS segítségévelSAS. A SAS a sokféle forrásból származó óriási adatmennyiséget összegző társadalmi és gazdasági jellegű statisztikai jelentések elkészítésében is segíti a hivatalt. A szervezet a SAS szoftvereivel állítja össze a népességi, foglalkoztatási és bérstatisztikákat a népszámlálások idején, a háztartás-statisztikák készítésekor és a munkából származó jövedelmek vizsgálatakor. Emellett a Hongkong külkereskedelmével kapcsolatos mutatókat és statisztikai elemzéseket is SAS szoftverekkel készíti. A Brazil Földrajzi és Statisztikai Intézet közel harminc éve SAS megoldások segítségével látja el a köztisztviselőket az országban zajló folyamatok megértéséhez és a nyilvánosság tájékoztatásához szükséges gazdasági és demográfiai adatokkal. Bajorország Állami Statisztikai és Adatfeldolgozási Hivatala a németországi SAS Fórumon nemrég számolt be arról, hogyan automatizált a SAS segítségével egy korábban több adatforrás manuális integrációját igénylő, munkaigényes folyamatot és állt át az egyszerű, webalapú jelentéskészítésre. A SAS-ról A SAS üzleti analitikai szoftverek és szolgáltatások piacvezető szállítója, valamint a legnagyobb független üzleti intelligencia fejlesztő. A vállalati intelligencia platformra épülő innovatív üzleti alkalmazások révén a SAS 45.000 vállalat számára nyújt támogatást a teljesítmény növeléséhez és a jobb döntések gyorsabb meghozatalához. 1976 óta a SAS világszerte a THE POWER TO KNOW®-t, vagyis a tudás hatalmát nyújtja ügyfeleinek. A SAS és a SAS Institute minden más termékének és szolgáltatásának a neve védjegy, illetve az Amerikai Egyesült Államokban és más országokban működő SAS Institute Inc. bejegyzett védjegyei. Az ® szimbólum az USA-ban történt bejegyzést jelöli. Más márkákat és termékneveket az adott országban tartják nyilván védjegyként.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.