Még nagyobb rugalmasság, ami biztonságosabbá teszi az okos munkavégzést

|

A Zyxel IPSec VPN-klienséhez már elérhetőek az időalapú előfizetések, amelyek nagyobb rugalmasságot biztosítanak, valamint remek alkalmat teremtenek a partnereknek számára arra, hogy bemutathassák az ügyfeleiknek a hálózatkezelés hosszú távú megközelítését.

Ahogy a változás üteme az elmúlt néhány évben felgyorsult, az IT-szolgáltatásokat egyre inkább "szolgáltatásként" veszik igénybe az emberek. Ma már egyértelműen ebbe az irányba haladnak a dolgok. Ahelyett, hogy valaki simán megvásárolna egy terméket vagy megoldást, egyre több szervezet dönt úgy, hogy előfizetés alapján veszi igénybe azt. Ennek előnye a kisebb elköteleződés, az alacsonyabb kezdeti ráfordítás és a nagyobb rugalmasság.

Ezt az opciót a Zyxel több termékénél is elérhetővé teszi, beleértve a biztonsági berendezéseket és szolgáltatásokat. Ennek részeként most egy- vagy hároméves előfizetést kínálunk IPSec VPN-kliensünkhöz. Kiváló lehetőség bármilyen méretű ügyfél számára - egy, öt, 10 vagy 50 VPN-hez.

Korábban az IPSec VPN Kliens csak örökös licencként volt elérhető. Egyszeri fizetéssel lehetett megvásárolni. Bár ez adott egyfajta biztonságot, egyúttal azt is jelentette, hogy a vásárlónak el kellett köteleznie magát a licenc egy bizonyos ideig történő használata mellett, hogy biztosítsa a befektetés megtérülését.

Könnyebb kalkuláció

Az új időalapú opciókkal már nem kell ilyen kötelezettséget vállalnia. A kiberbiztonság terén tapasztalható változások üteme miatt gyakran kell frissíteni a hálózatvédelmet. Természetesen minden szervezetnek tanácsos rendszeresen felülvizsgálnia digitális védelmét, így észszerűbb egy bizonyos fokú rugalmasság fenntartása.

Az ilyen felülvizsgálatok eredménye mindig csak megerősíti a VPN-ek értékét és fontosságát. A Zyxel IPSec VPN Kliense gyors, megbízható és kényelmes módot biztosít a központi hálózatba történő távoli csatlakozások védelmére. Az okos és otthoni munkavégzés minden bizonnyal megmarad, az IPSec VPN Kliens pedig rendkívül biztonságos és teljesen privát kapcsolatot biztosít a távoli felhasználók számára.

Még több opció

Fontos megjegyezni, hogy az IPSec VPN Kliens örökös licencének vásárlási lehetősége továbbra is fennáll - és sok ügyfél számára ez lehet a legjobb választás. De most már elérhető a rugalmas egy vagy három éves futamidő is. Azon végfelhasználói ügyfeleink számára, akik szolgáltatásként tekintenek rá, és az előfizetéses megközelítést preferálják, érdemes megfontolni ezeket a lehetőségeket.

Partnereinknek pedig érdemes az új lehetőségekről tájékoztatni ügyfeleiket. Bemutatásuk jó alkalom lehet arra, hogy mélyebb beszélgetést indítsanak a menedzselt szolgáltatások lehetőségeiről és a Zyxel Nebula platformról, amely egyre népszerűbbé válik az MSP-partnereink alapkínálataként.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.