Milliárdokat keresnek az SAP partnerei a piackutató szerint

|

Nyilvánosságra hozta az SAP az IDC piackutató által készített infografikát, mely a szoftvercég partnerei, az ökoszisztéma lehetőségeit mutatja be.

A jelentés szerint a következő 5 évben 70 milliárd dollárnyi bevételt realizálhatnak a Magyarországot is tömörítő EMEA térség (Európa, Közel-Kelet, Afrika) analitikával, big data megoldásokkal foglalkozó partnerei. Jelenleg minden egyes dollár, melyet az SAP e területekből realizál, közel kétszer annyi bevételt jelent e térség partnerhálózatának. Ez főként professzionális szolgáltatások, hardverek, szoftverek megrendelését jelenti ügyféloldalról. A legnagyobb kereslet e megoldásokra az alábbi iparágakban várható: gyártás, kommunikáció és média, bank, kereskedelem, közszféra, egészségügy, közmű, biztosítás szektorok. 12,4 milliárd dolláros piacot ígér a memória alapú adatbázis a következő 5 évben. Az EMEA régióban minden egyes, a memória alapú adatbázisra költött dollár nyolcszorosa landol az SAP ökoszisztémájában, mely szám 9,4 dollárra emelkedik az előrejelzés szerint. Tavaly 1,5 milliárd dollárt kerestek a szoftvercég partnerei e technológiából, mely 2017-re több mint a kétszeresére fog nőni, 3,3 milliárd dollárra. A vállalat 2015-re kitűzött egyik célja, hogy globális értékesítésének 40%-át a partnerhálózat biztosítsa.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.