MySQL újdonságok

|

A Sun Microsystems bejelentette a világ legnépszerűbb nyílt forrású adatbáziskezelőjének, a MySQL-nek legújabb 5.1-es verzióját. A legfrissebb verzió számos, a nagyvállalati környezetben hasznosítható új funkciókkal bővült. A szoftver három különböző változatban lesz elérhető, az előzetes a http://dev.mysql.com/downloads/ címről tölthető le. Az adatbáziskezelő új verziója mellett a múlt hét újdonságának számít, a MySQL Workbench vizuális adatbázis tervező eszköz, illetve az adatbázis-motor program további bővülése.

A hatodik alkalommal megrendezett MySQL konferencia és kiállítás legfőbb bejelentése az adatbáziskezelő újabb 5.1-es verziója. „Az új verzió 15%-al gyorsabb előző társánál a belső tesztek alapján, és számos újdonság található benne”- mondta Marten Mickos a Sun alelnöke, az adatbázis csoport vezetője a konferencia résztvevőinek. A legfontosabb fejlesztések a szoftver nagyvállalati környezetben való felhasználását segítik elő. Ilyen újdonság a lekérések gyorsítását segítő tábla és index particionálási lehetőség, amelynek segítségével egy-egy feladat végrehajtásakor nem kell a programnak átnéznie az egész adatbázist, ezzel is gyorsabbá téve a feldolgozást. A gyorsaság mellett a biztonság legfőbb kérdésében az oszlop-alapú és hibrid replikáció bevezetése jelent újdonságot. A fejlesztők munkáját segíti az 5.1-es verzióban az esemény menedzser- amely lehetővé teszi a visszatérő SQL központú feladatok ütemezését és végrehajtását. Az Enterprise csomagban továbbá elérhető az úgynevezett Upgrade Advisor, amely a hibákról és sérülékenységről tájékoztatja az adatbázis üzemeltetőjét. A Sun Microsystems másik újdonsága a MySQL Workbench egy új, vizuális adatbázis-tervező eszköz, amely lehetővé teszi a fejlesztők és adatbázis adminisztrátorok számára a vizuális tervezés lehetőségét. Használatával könnyedén lehet létrehozni web, OLTP vagy adattárház típusú adatbázisokat. A MySQL Workbench kétféle kiadásban érhető el. A korlátozott tudású MySQL Workbench Community Edition a GPL feltételei szerint terjeszthető, a MySQL Workbench Standard Edition pedig 99 dollár / szerver éves előfizetési díj fejében használható. További információ a termékről: www.mysql.com/workbench A MySQL fejlesztők stratégiája, hogy a nyílt forráskódú adatbázisukat a lehető legtöbb platform és szoftver támogassa. A MySQL Certified Storage Engine Programhoz csatlakozottak igazolni tudják, hogy az általuk fejlesztett adatbázis motorok minősítetten együtt tudnak dolgozni a MySQL alkalmazással. A mostani bejelentés kapcsán az InnoDB, a Kickfire, a PBXT és a Bright House is csatlakozott a MySQL-t támogatók csapatához.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.