Nagy siker volt a III. Országos Rendszergazda Konferencia

|

Az Alphasonic Kft. november 25-én ismételten megrendezte éves konferenciáját, az Országos Rendszergazda Konferenciát, ezzel új hagyományt teremtve a cég életében. A tavalyi rendezvénynek az Óbudai Trófea étterem adott helyet, amin ötven informatikai szakértő vett részt. Az idei konferencián, már több mint hetven informatikával foglakozó szakember látogatta meg a konferenciát. A tavalyi konferenciához hasonlóan idén is ajándékkal készültünk a résztvevő szakembereknek.

A kiemelt esemény legfőbb célja, hogy az informatikusoknak évről-évre megmutassa, hogy milyen trendek várhatóak a 2015-ös évben. Ennek megfelelően 2014-ben is arról szólt a konferencia, hogy a következő évben milyen technológiai változások, innovációk várhatóak az informatikai területén. A napot Sicontact képviseletében Hájer Csaba és Szincsák Tamás nyitotta meg. Előadásuk során bemutatták, hogy milyen veszélyekre kell figyelni akkor, amikor a kiberbűnözésről beszélünk. Felhívták a résztvevők figyelmét arra, hogy ügyfeleiknél is kiemelt fontosságú az, hogy az adataik biztonságban legyenek. A Sicontact által forgalmazott két vírusirtót – az ESET és a Cyberoam – mutatták be, és annak változásait a következő év kihívásaihoz igazítva. „Sok, gyakorlatban használható dolgot hallottam és más kollégákkal is tudtam szakmai tapasztalatot cserélni” – jelentette ki Barta Zoltán, a Minimax Elektronika szakembere A Sicontact az ESET magyarországi képviselete, illetve a NOD32 termékek kizárólagos magyarországi disztribútora. A Sicontact Kft. hazánk egyik legdinamikusabban fejlődő szoftverdisztribútora. A 2003 márciusában alakult vállalat 2003 szeptemberében kezdte meg az ESET vezető vírusirtó termékének forgalmazását és képviseletét. Ezután az nConnect Hungary Kft.-től Bogár Attila tartott előadást az etikus hackelés és annak lépéseiről. Előadásában a szakember kiemelte, hogy az etikus hackelés mennyiben tér el a valós betöréstől. Fontos, hogy a cégek tudják, hogyan lehet betörni a céges rendszerbe, és ezután azokat a pontokat megerősíteni. Az nConnect csapat sérülékenység-vizsgálati módszere arra az Ethical Hacking módszertanra épül, mely mind az EU-ban mind a NATO-ban a kiberbiztonsági stratégia alapja. Hazai és nemzetközi tapasztalatokat összegyűjtve túlmutat az piacon fellelhető vizsgálati módszereken, a hangsúlyt ugyanis a humán intelligenciára fekteti. Az angolszász metódusban használt audit jellegű automata vizsgálatok csak kiegészítését jelentik a módszertannak. „2013-ban elkezdődött számomra “valami új, jöttem a folytatásért” – mondta Pál Zoltán egyéni vállalkozó Ezután Kirov Kiril, az Alphasonic Kft. ügyvezetője tartott előadást az NComputing vékonyklinsen megoldásról. A cégvezető kiemelte, hogy az NComputing adta lehetőségekkel rengeteget lehet spórolni az elektromos számlákon, és sokkal hatékonyabban tudnak dolgozni egy cégben. Ismertette technikai tulajdonságait és azokat a területeket, ahol már alkalmaznak vékonyklienseket. Minden jelenlevő rendszergazdát arra buzdított Kiril, hogy nyugodtan ajánlják ügyfeleiknek, mert ez a jövő, és aki lemarad, az kimarad. Az Alphasonic Kft., több mint húsz éve van jelen a számítástechnikai piacon. Nem csak az informatikában, hanem a biztonságtechnika területén is kiemelkedő termékeket biztosítunk. Olyan innovatív és speciális megoldásokat kínálunk partnereinknek, amelyekkel költséghatékonyan és akár környezetkímélő módon tudják megoldani a felmerülő problémákat. 3ort2Majd a HABEL Magyarország Kft.-től Nagy Rita tartott érdekes prezentációt a dokumentum kezelés rejtelmeiről. Rita az elektronikus dokumentumkezelésről, és annak előnyeiről számolt be. Mint tudjuk a papír alapú dokumentum kezeléssel, archiválással nagyon sok papírt használunk fel, ami tovább terheli környezetünket. Ezen kívül a sok papírnak az a hátránya, hogy egy idő után nem találjuk azt, amit keresünk, mert vagy elkeveredik, vagy valaki kidobja. A HABEL pont az ilyen dolgok kiküszöbölésére mutatta be a HABEL termékeit. A HABEL egy vezető szof­tve­rcég a do­kum­ent­umme­nedz­sm­ent­et kínálók között, 1500 ne­mze­tközi ügyféllel. Ki­terje­dt szaktudással és többéves ta­pasz­ta­lattal fe­jlesz­tjük az iparág-speci­fi­kus do­kum­ent­umke­z­elő re­ndsze­re­ket, amely­e­ket ügyfe­lei­nk igénye­in­ek meg­fe­lelően te­stre szabunk.Korlátlan gya­korlati al­kal­mazás és egysz­erű fel­használás – ezek a védje­gyek, amely­ek nálunk a HABEL-nél már az 1991. évi alapítás óta megh­atározóak. Ezért a HABEL szof­tver cso­ma­gok több nye­l­ven is elérhetők. A HABEL meg­oldások világsz­e­rte ke­zelik a ki­terje­dt szerv­e­ze­ti folya­ma­to­kat, ment­ik a vállalati tudást és védik a megh­atározó információelőnyt.Eze­ket képvise­ljük mi a HABEL-nél. „Sok olyan dolgot hallottam, amit ki fogunk próbálni a közeljövőben és nagy valószínűséggel profitál belőle a cég” – nyilatkozta Balog Sándor, a PC Bázis Global Kft. szakembere Nagy Ritát követően a Balabit szakembere számolt be a megbízható naplózó infrastruktúrák építéséről. A syslog-ng termékcsaládot részletesebb ismertette, ami a nyílt forráskódú technológiától a kulcsrakész log szerverekig, a naplózott naplóüzenetek gyűjtésének és feldolgozásának vezető megoldását kínálja. A BalaBit a világ egyik vezető it-biztonsági szoftverfejlesztő vállalata a magas jogosultságú felhasználók monitorozása, a loggyűjtés és -tárolás valamint a proxy technológián alapuló tűzfal megoldások területén. Innovatív technológiai megoldásaival a külső és belső fenyegetések megelőzésében, valamint az it-biztonsági és megfelelőségi előírások betartásában támogatja ügyfeleit. A nyílt forráskódú közösség elkötelezett tagjaként a vállalat megoldásai minden főbb platformot támogatnak az összetett és heterogén informatikai rendszerekben, fizikai, virtuális és felhő alapú környezetekben egyaránt. A teljes mértékben magyar tulajdonú BalaBit 2009-ben felkerült az EMEA régió leggyorsabban növekvő vállalatait tartalmazó Deloitte Technology Fast 500 listára. A délután folyamán Füzesi Gábor az Arrow ECS Kft. képviseletében a Citrix univerzális hálózati szolgáltatását optimalizáló rendszeréről számolt be. Az Arrow ECS Kft. bemutatta, megoldásait, ami egységes kezelési keretrendszert biztosít az alapvető adatközponti szolgáltatásokhoz, például a terheléselosztáshoz, a biztonságfelügyelethez, az adatméretezéshez, az alkalmazások láthatóságához, valamint az asztali telepítéshez. Viszonteladóinkat széleskörű szolgáltatásokkal segítjük terheik csökkentése érdekében (pl.: támogatási szolgáltatások megújítása, projektek elvégzéséhez teszt eszközök biztosítása). Technológiai beszállítóinkat is különféle szolgáltatásokkal támogatjuk sikeres üzletfejlesztésük elősegítése érdekében. A rendezvény végén Jagodics Rita a NagykerMarketing ügyvezetője tartott nagy érdeklődést kiváltó marketinges előadást. Egy nagykereskedés vagy gyártó cég másként működik, mint a kiskereskedelmi cégek, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak a bevételi forrásukkal, azaz a vevőkkel. Ezért más marketing tevékenységre van szükségük, mint egy átlagos vállalkozásnak. Utána rögtön Dimitrova Dessislava vette át a szót, és röviden összefoglalta az Országos Minősített Informatikusok és Rendszergazdák hálózatának éves munkáját, és az egy éves fejlődést. A nap lezárása képpen a résztvevők között értékes ajándékok találtak gazdára, mint például ESET Licencek, exkluzív bornyitó készlet vagy az ATEN powerbank. A szervezők abban bíznak, hogy a résztvevők jövőre is ellátogatnak majd, a IV. Országos Rendszergazda Konferenciára.

Ügyfélszolgálati változás!
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.