Öt megatrend, amely meghatározza a kiskereskedelem jövőjét

|

A kiskereskedelmi vállalatoknak gyorsan kell reagálniuk ügyfeleik radikálisan változó elvárásaira és igényeire, ha szeretnének relevánsak és sikeresek maradni a piacon - állapította meg a Fujitsu kiskereskedelmi stratégák számára ma kiadott új, gondolatébresztő tanulmánya.

A "Fujitsu Future Insights - Digitális átalakulás a kiskereskedelemben" című jelentés szerint a kiskereskedelmi környezetben egyre elutasítóbban lépnek fel az ezredfordulósok és a "Z" generációs ügyfelek a több mint száz éve uralkodó, tömegtermelésre/tömegfogyasztásra épülő hagyományos gazdasági modellel szemben. Az, hogy végső soron mely kiskereskedelmi vállalatok maradnak életben, és mely versenytársak vesztik el relevanciájukat, a jelentés szerint attól függ, mennyire képes a szervezet sikeres digitális átalakulással reagálni a kivívásokra.

 

A fogyasztás jellegének megváltozása mellett a jelentés négy másik megatrendet is azonosít, amelyeket érdemes figyelembe venniük a kiskereskedelmi cégeknek jövőbeni stratégiájuk kidolgozásakor:

 

·        A kontinuitás hiánya a fogyasztói értékek és viselkedés terén: 2030-ra egyszerre hat fogyasztói generáció lesz jelen a piacon, eltérő értékekkel és különböző technológiai élmények által befolyásolt viselkedéssel. A kiskereskedelmi szereplőknek még a generációs kategóriáknál is differenciáltabb mikroszegmensek szerint kell csoportosítaniuk kínálatukat.

·        A fogyasztók visszaszerzik az ellenőrzést adataik felett: A tranzakcióknál egyre meghatározóbbak a személyes adatok, ami óriási előnyhöz, sőt akár de facto monopóliumhoz juttatja a szektor digitális platformmal rendelkező szereplőit. A bizalom visszaszerzése érdekében a vállalatoknak ugyanakkor különféle szolgáltatásokon keresztül lehetővé kell tenniük a magánszemélyek számára, hogy jobban kézben tartsák saját adataikat, például a blokklánchoz hasonló technológiák alkalmazásával.

·        Diverzifikáltabb ember-gép kapcsolatok: A kiskereskedelem új korszakában a dolgozók szerepe megváltozik - hiszen az egyszerű feladatokat átveszik tőlük a gépek. Így új értékek születnek, nagyobb lesz a kereslet az MI és más digitális technológiák kezelésére képes szakemberek iránt, és új lehetőségek nyílnak meg a kreatív munkavégzés terén (pl. a professzionális stylistok számára).

·        Emberközpontú ökoszisztémák: Iparágakon átívelő ökoszisztémák jönnek létre számos más ágazatban is (pl. a pénzügyi szolgáltatások területén, a közlekedésben és az egészségügyben). A stabil vevőkörrel rendelkező kiskereskedelmi vállalkozások fontos szerepet játszanak majd ezekben az új ökoszisztémákban, hozzájárulva a fenntartható társadalom létrejöttéhez.

 

A "Fujitsu Future Insights" sorozat bemutatja a vállalat globális digitális átalakulási trendekről vallott nézeteit, mélyrehatóan elemezve a kihívásokat és az új technológiák konkrét területeken várható hatását. A "Digitális átalakulás a kiskereskedelemben" című tanulmányban a Fujitsu a digitalizált kiskereskedelmi szolgáltatásokról alkotott jövőképét vázolja fel, és ismerteti, milyen változásokat vár a kiskereskedelemben és más iparágakban a digitális technológiáktól.

 

"A társadalom fejlődésével a tömegpiaci kiskereskedelemről alkotott kiinduló feltételezéseink jelentős része érvényét veszti. A jövőben azok a kiskereskedelmi vállalatok lesznek sikeresek, amelyek megértik és figyelembe veszik a fogyasztók bizalomvesztését és társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos aggodalmait. Azok, akik nem ismerik fel a változás szükségszerűségét, egyre inkább kiszorulnak és képtelenek lesznek visszaszerezni elveszített piaci részesedésüket és hitelességüket. A legnagyobb globális kiskereskedelmi vállalatok átalakulási partnereként a Fujitsu ügyfeleivel közösen, elkötelezetten dolgozik az emberközpontú innováció és bizalom megteremtésén a kiskereskedelemben, hozzájárulva ezzel a virágzó és fenntartható társadalom létrejöttéhez" - nyilatkozta Richard Clarke, a Fujitsu alelnöke és globális kiskereskedelmi üzletágának igazgatója.

 

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.