SAP bevezetés a Magyar Tenisz Szövetségnél

|

Vállalatirányítási rendszert vezet be a Magyar Tenisz Szövetség- jelentette be a szakmai szervezet a Nemzeti Edzésközpont budapesti átadó ünnepségén

Az informatikai megoldás segítségével könnyedén átláthatóvá válik a szövetség finanszírozása, működése. Egyedi riportokban lesz mérhető a támogatások, szponzorációk felhasználása, eredményessége. A hagyományos, papír alapú adminisztráció lecserélésével jobban nyomon követhető lesz a belső és a külső igények szerinti költségvetés, egyben a hazai teniszélet támogatása. Az SAP rendszerébe, egységes adatbázisba kerülnek fel a szövetséghez tartozó információk, melyek eddig nem voltak összekapcsolva. Áttekinthetővé válik például a versenyzők, az eredmények, az orvosi engedélyek, a tagdíjak, a taglétszám, a nemzetközi elszámolások pillanatnyi helyzete is. Az informatikai rendszer 2012 januárjában indul el, ekkor már elektronikusan történik a teljes könyvelés. “A vállalatirányítási rendszer bevezetése újító, tisztító erőt hoz a szövetség életébe. Szponzoraink, az állam felé történő átlátható gazdálkodás fokozása, a nagyarányú adminisztráció felgyorsítása mellett jobban tudjuk szolgálni tagjainkat, a hazai szaksport működtetését. A szoftver segítségével könnyebben érjük el céljainkat, melyek fő haszonélvezője a 100 000 főt kitevő hazai tenisztársadalom.”- összegezte Richter Attila, a Magyar Tenisz Szövetség főtitkára. Ablonczy Balázs, az SAP ügyvezetője azt emelte ki, hogy a sportszövetségek sem maradhatnak le az informatika forradalmáról, és hangsúlyozta, követendő a Tenisz Szövetség példája, ahogy modernizálja működését. A bevezetés az SAP Hungary Kft. és az e-BOne Tanácsadó Kft. együttes támogatásának köszönhetően valósul meg. A kisméretű szervezetekre szabott, iparágspecifikus informatikai rendszer nem ismeretlen a labdasport szervezetek világában: SAP Business One-t használ -többek között- a Bajor Asztalitenisz Szövetség, a Fluminse brazil foci-, a Maccabi izraeli kosárlabda klub is.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.