SAP: egyre több a női menedzser, veszélyben a CO2 terv

|

Az SAP közzétette a harmadik negyedévre vonatkozó fenntarthatósági gyorsjelentését. A riport szerint veszélybe kerülhet a vállalat 2012 egészére tervezett széndioxid kibocsátási terve (480 kilotonna), az üzleti célú utazások nagy száma miatt. Már a három hónapos teljes emisszió (130 kilotonna) 40%-át adják az üzleti repülőutak.

2011-ben a vállalat működése során 490 kilotonna CO2 emissziót számolt össze (ebben benne voltak pl. üzleti repülőutak, adatközpontok, céges autók, épületek kibocsátása), mely megegyezik egy kevésbé fejlett afrikai ország, Csád teljes CO2 kibocsátásával. Az SAP e téren korábban azt célozta meg, hogy 2020-ra a 2000-es év szintjéhez tér vissza, mely 336 kilotonna. A gyorsjelentés kiemeli, hogy harmadik negyedévben ugyanakkor csökkent a 61 000 embert foglalkoztató IT-cég globális áramfelhasználása, 13%-al. A szeptember 30-án zárult kimutatás szerint a menedzserek 19,3%-a nő, ez a szám tavaly ilyenkor 18,6% volt. Az SAP korábban elkötelezte magát, hogy 2017-ig 25%-ra emeli a nők arányát a vezetőségben. Minimálisan emelkedett a munkahelyi megtartás százaléka is, mely most 94%. A riport továbbá emlékeztet, hogy a három hónapos időszakban több fenntarthatósági, környezettudatossági elismerést is kapott az SAP, köztük van például a Dow Jones-é, mely a szoftveripar leginkább fenntarthatóbb vállalataként nevezte azt meg.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.