Synergon: Növekvő eredmény kiemelkedő árbevétel mellett

|

A Synergon Csoport a gazdasági válság jelentette üzleti környezetben 2009. első félévben 8,4 milliárd forint árbevétel mellett 205 millió forint üzemi eredményt ért el, 616 millió forinttal meghaladva az előző év hasonló időszakának teljesítményét.

* Az értékesítés árbevétele 2009 első félévben 8.402 millió forintot ért el, 27%-kal haladva meg a 2008 első félévben elért értéket. A növekedésben a magyarországi leányvállalatok növekvő bevétele volt meghatározó, ami 2009 első félévben mintegy 31%-kal haladta meg az előző év hasonló időszakának értékét. Az árbevételen belül a szolgáltatástartalom magas értéket, 73%-ot ért el. * A Csoport konszolidáltan 205 millió forint üzemi eredményt ért el 2009 első hat hónapjában, ami több mint 600 millió forintos javulás az előző évi eredményhez képest, főként a jelentősen magasabb fedezet tartalomnak és a szolgáltatások magas értékesítésen belüli arányának köszönhetően. * A pénzügyi műveletek nettó vesztesége 17 millió forint volt, melyben a lezárt és nyitott saját részvény határidős ügyletéből eredő 113 millió forint nyereség, a devizás határidős ügyletek veszteségei, illetve az EURO-ban és USD–ben szerződött beszerzések és teljesítések értékelési különbözetei tükröződnek. * A Csoport konszolidáltan 40 millió forint adózott eredménnyel zárta az első félévet, amelyhez legjelentősebben, 52 millió forint pozitív eredménnyel az Infinity a.s járult hozzá. * A Csoport működéséből származó nettó cash-flow 2009. első félévben 378 millió forint volt. A működés eredményességét jelzi, hogy az elsődleges tevékenységből az időszak eredményében 310 millió forint folyt be. Lazarovits Márk, a társaság vezérigazgatója elmondta: „A második negyedévben érezhetőbbé vált a gazdasági válság hatása: a pályázati lehetőségek szűkültek, élesedett az egy-egy projekt elnyeréséért a verseny, illetve projekteket állítottak le, halasztottak el. A nehéz piaci körülmények ellenére üzleti eredményünk 616 millió forinttal emelkedett az első félévben az előző év hasonló időszakához viszonyítva. Figyelembe véve, hogy a második negyedév általában a gyengébben teljesítő időszakok közé tartozik, úgy vélem, ez igen kedvező eredménynek számít. Csehországi leányvállalatunk ebben az időszakban is számottevően hozzájárult a Csoport eredményéhez. A negyedév során sikeresen indultunk a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság pályázatain, több, az önkormányzatot érintő közbeszerzésen, emellett megbízást nyertünk a VPOP-nál központi adattárház kialakítására, hogy csak néhányat említsek. Úgy vélem, az év hátralévő részében nagy volumenű, hosszú távú szerződéseinknek, valamint folyamatosan elnyert projektjeinknek köszönhetően továbbra is tartani tudjuk eddigi jó teljesítményünket, ezzel együtt megemelkedett fedezettermelő képességünket.”

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.