Tovább szövögeti kínai terveit az SAP

|

Partnerségre lépett az SAP a kínai Huawei Technologies Co-val, melynek köszönhetően kiszélesedik a két vállalat termékeinek technikai integrációja, és támogatása. A felek arról is döntöttek, hogy kompetencia központot hoznak létre, valamint közös marketing, és kereskedelmi kampányokat hajtanak végre világszerte.

A német gyökerű szoftvercég további új területeket is céloz meglévő partnerével, a China Telecom Corporation-nel, a világ legnagyobb vezetékes telefon szolgáltatójával. A megállapodás célja, hogy támogassa a mobilfejlesztéshez szükséges platformokat, mobileszköz-menedzsmentet, valamint öszönözze a felhő alapú termékek és szolgáltatások értékesítését. Az SAP számára fontos terület Kína: tavalyi évben jelentette be a cég a 2015-ig szóló kétmilliárd dollárnyi befektetési tervét, valamint, hogy a legnagyobb három piac egyikévé szeretnék fejleszteni az országot, mely csak a legutóbbi negyedévben 30% feletti szoftverlicence bővülést ért el. A vállalat jelenleg 3500 embert foglalkoztat a távol-keleti országban -ebből 2000 csak fejlesztéssel foglalkozik-, és több mint 4000 ügyféllel rendelkezik. Ehhez jön hozzá a 120 helyi partner, és a közel 10 000 képzett tanácsadó adta piaci környezet.

Ügyfélszolgálati változás!

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.