Új igazgatókat igazolt a NEXON

|

A júniusban elindított szervezetfejlesztés részeként új üzletfejlesztési és értékesítési igazgatók csatlakoztak a NEXON-hoz. Pethő József és K. Szabó Zoltán egyaránt nagy tapasztalattal rendelkezik az üzleti szférában.

Két új szakemberrel erősíti a NEXON nemrégiben létrehozott kereskedelmi ágazatát, melynek vezetője, Szücsy Márton már kinevezésekor jelezte: újra kívánja szervezni a marketing, üzletfejlesztési és értékesítési tevékenységet. „A NEXON megoldásai már 3000 ügyfél számára bizonyították, hogy a vállalat magas minőségű termékeket és szolgáltatásokat nyújt. A további növekedéshez ugyanakkor új szemléletet képviselő szakemberek segítségére van szükségünk – mondta a kereskedelmi ágazati igazgató. – Úgy gondolom, most megtaláltuk azokat a vezetőket, akik hozzájárulhatnak piaci pozíciónk további erősítéséhez.” Új igazgatók az üzletfejlesztés és értékesítés élén Az üzletfejlesztési igazgatói posztot ezentúl Pethő József (39) tölti be, aki korábban a Symantec Services magyarországi kialakításért felelős üzletágvezetője volt, de dolgozott a British Telekom regionális üzletfejlesztőjeként is. Azt megelőzően a Hewlett-Packardnál vezetői és tanácsadói pozíciókban, valamint a Scala Business Solution vezető tanácsadójaként több mint 30 országban gyűjtött tapasztalatokat. A NEXON-nál a kiemelt partnerekkel történő kapcsolattartás mellett új ügyfelek megszerzése lesz a feladata. A szakember 1993-ban szerzett szakirányú informatikai diplomát a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán. Az értékesítési igazgatói pozíciót K. Szabó Zoltánra (44) bízták, aki három évig az S&T Unitis Magyarország Kft.-nél üzletágvezetőként dolgozott. Azt megelőzően vezetői és kereskedelmi igazgatói pozíciókat töltött be többek között a Hewlett-Packardnál, a Cisco Systemsnél és az EMC Computer Systemsnél. A szakember elsősorban az új értékesítési stratégia kialakításáért és új piaci lehetőségek felkutatásáért felel majd a NEXON-nál. Az értékesítési igazgató informatikai mérnöki diplomáját 1991-ben szerezte a Budapesti Műszaki Egyetemen.

Ügyfélszolgálati változás!
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.