Vállalati szintű adatvédelem megvalósítása PGP megoldásokkal

|

Összefoglaló a PiK-SYS Kft. 2007. november 6-i rendezvényéről.

A PiK-SYS Kft. őszi rendezvénysorozatának legutóbbi eseménye, a PGP megoldásokat bemutató workshop a Budapesti Műszaki Egyetem Informatikai épületében került megrendezésre. Az előadók a PiK-SYS Kft. munkatársai közül kerültek ki. Az első előadást Pistár Máriától hallhatták a részvevők. Az ügyvezető előadásában rávilágított az adatvédelem fontosságára és bemutatta az információk vállalaton belüli és kívüli mozgását és ehhez kapcsolódóan azok illetéktelen kezekbe kerülésének lehetőségét. A bizalmas adatok fenyegetéseit különböző felmérések segítségével mutatta be. A szakember kiemelte, hogy a vállalatok számára fontos, hogy hosszú távú IT stratégiákban gondolkodjanak. Mivel az informatikának egyre komplexebb feladatokat kell ellátnia, ezért időnként ajánlott a meglévő IT biztonsági eszközök, alkalmazások felülvizsgálata, hogy azok mennyire szolgálják ki a felhasználók, előírások aktuális igényeit, lehetőséget nyújtanak-e a vállalati IT biztonság granulálására. Pistár Mária a PiK-SYS által készített felmérés eredményeit is ismertette: az elektronikus dokumentumok, levelek titkosításával kapcsolatban a válaszadók az általuk fontosnak talált fájlok titkosítására gondolnak. A szakember véleménye azonban az, hogy a legkorszerűbb megközelítés a vállalati szintű, központi menedzsmentet tartalmazó titkosító rendszer alkalmazása. Ugyancsak vállalati szinten, központi felügyelettel szükséges a mobil illetve a hordozható eszközök adatvédelméről gondoskodni. A PGP termékek műszaki bemutatását és a hozzájuk kapcsolódó gyakorlati tanácsok vázolását a PiK-SYS Kft. műszaki csapata végezte. Györe Márk, vezető IT biztonsági tanácsadó előadásai az Elektronikus levelek titkosítása munkaállomás és internetkijárat oldalon a biztonságos kommunikáció érdekében, ill. A Biztonságos elektronikus levelezés betartatásának lehetőségei: központi kulcskezelés, házirendkezelés, naplózás címet viselte. A szakember elsőként a PGP titkosítási folyamatának és digitális aláírásának elméleti hátterét prezentálta, majd a kulcsellenőrzésre és az ahhoz kapcsolódó kérdésekre tért ki. A tanácsadó ezt követően a PGP e-mail titkosítási technológiáit: a PGP Desktop Email-t és a PGP Universal Gateway Email-t mutatta be. Ezt követően a PGP Universalról esett szó, a szakember ismertette a termék komponenseit, a telepítéssel kapcsolatos tanácsokat, a levelezésre vonatkozó házirendet és a PGP Universal Server egyedi megoldásait: a Web Messengert és a Satellite-t, melyek segítségével a PGP licensszel nem rendelkező felhasználók is olvashatnak és küldhetnek PGP-vel titkosított elektronikus üzeneteket. Egyre több vállalatnál dolgoznak a munkatársak csoport munkában, közös projekteken. Ebben az esetben gyakori, hogy az anyagokat a vállalati szerveren egy közös könyvtárban tárolják. Ésszerű tehát csak azoknak a munkatársaknak biztosítani a hozzáférést ezekhez az állományokhoz, akik az adott munkában részt vesznek. Ennek a problémának a megoldása PGP Netshare-rel valósítható meg, mint azt Kovács Béla IT biztonsági mérnök bemutatta. A mobil eszközök számának növekedésével egyre inkább előtérbe kerül ezek védelme. Csikós István, IT mérnök Hordozható számítógépek védelme című előadásában a PGP Whole Disk Encryption megoldás alkalmazhatóságát mutatta be, amellyel a teljes merevlemez titkosítható. A PGP Whole Disk Encryption licensszel elérhető programodulokról – PGP Virtual Disk (virtuális kötet titkosító), PGP ZIP (tömörítő és adattitkosító), PGP Shredder (biztonságos lomtár) – is hallhattak az érdeklődők. Az előadássorozat befejezéseként az említett megoldásokat élő termékbemutató keretében láthattak a jelenlévők. A PiK-SYS Kft. következő, Check Point megoldásokkal kapcsolatos rendezvénye 2007. november 29-én kerül megrendezésre a BME Informatikai Karán. Bővebb információt a rendezvényről és a megoldásról PiK-SYS Kft. honlapján (http://www.piksys.hu/), vagy a +36-1-455-6000-es telefonszámon kaphat.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.