Hirdetés
. Hirdetés

A DAO-k és az adatkezelés: már fújnak a forradalmi szelek

|

Az okos szakemberek már okos szerződéseket használnak.

Hirdetés

Az automatizálás, a hibrid munkamodellek, a humán felhő, a metaverzum vagy a rugalmasabb és együttműködőbb munkakörnyezet csak néhány trend, amely a 21. század irodájának alakításában részt vesz. Egy másik ilyen trend, amely nem kapja meg azt a figyelmet, amelyet innovativitása miatt megérdemelne, a decentralizált autonóm szervezetek, vagyis a DAO-k megjelenése.

A DAO-k olyan vállalatok, amelyek teljes egészében kódolt szabályokból és döntésekből épülnek fel. Ahogy a kifejezés is sugallja, az autonómia azt jelenti, hogy a szervezet szinte teljesen emberi beavatkozás nélkül működik, mégis a hagyományos korlátolt felelősségű társaságok kiterjesztéseként szolgálhat. Más szóval, a gyakran közös érdekek mentén összefogott emberek, akiknek nincs egyetlen meghatározott vezetőjük, kollektíven birtokolják a vállalatot, és együtt dolgoznak - gyakran határokon átnyúlva - a projekten annak platformján belül. A DAO összes adminisztratív feladatát a blokklánc-technológián keresztül látják el.

Hirdetés

Az okos szerződések és a működés menete

Ha például a DAO elér egy adott célt, a blokklánc-technológiai alkalmazásokban kodifikált intelligens szerződések maguktól végrehajtanak egy másik utasítást. Lényegében ezek az okos szerződések határozzák meg a vállalat működési folyamatának automatizálására vonatkozó - a DAO-tagok által meghatározott és a DAO blokkláncán keresztül áttekinthető - szabályait.

A VentureBeat elemzése szerint e szervezetek jövője olyan fényesnek tűnik, hogy a vállalkozások elkezdték a növekedésüket támogató infrastruktúrát ezekre építeni.

Az MI-vezérelt rendszerek már jóval túlhaladtak a hétköznapi, ismétlődő feladatok automatizálásán, és kevés felügyelettel vagy utasítással dolgoznak. Most a vállalatok adatvezérelt MI-modelleket használnak a piaci és szereplői viselkedésének pontos előrejelzésére, illetve az innovációs ciklusok lerövidítésére. Ezzel segítik az új termékek és szolgáltatások gyorsabb piacra dobását a minőség feláldozása nélkül. A mesterséges intelligencia lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy hatékonyabban figyeljék a rendszereket mintáit és anomáliáit. Ha egy rendszer szabálytalanságot észlel, a vállalat azonnal intézkedhet, és csökkentheti a működésre leselkedő potenciális kockázatot.

Ennél is fontosabb, hogy számos vállalat üzleti modellje egyre inkább adatközpontúvá válik. Itt az adatkezelési irányelvek kritikus szerepet játszanak, mivel az adatok az új üzleti lehetőségek generálásának stratégiai középpontjául szolgálnak. Egyes vállalatok egyszerűen újracsomagolják és eladják az adatokat, mások az információkat a vezetésre és fejlesztések irányítására használják fel, megint mások MI-alapú adatkatalógus-megoldásokat kínálnak a különböző forrásokból származó adatok leltározására és értelmezésére. Bárhová is soroljuk a vállalatot, az adatok árucikknek számítanak.

Ezért az adatkezelés elengedhetetlenül szükséges. A DAO-k egyedi felépítése pedig önmagában is informatív lehet az MI-vezérelt rendszerek irányításában. A DAO-kat a közösségi döntések, nem pedig a központi döntéshozó szervezetek motivációi ösztönzik. Hasonlóképpen, az egész ügyfél-vállalat kapcsolatot át lehetne alakítani az adatkezelés érdekében - írja a VentureBeat

A legfontosabb irányelvek

Az együttműködés szorosabbá és interatívabbá teszi a projektekben résztvevők kapcsolatát. Emellett ösztönzi az adatgyűjtési folyamatot, és lehetővé teszi három legfontosabb irányelv alkalmazását.

1. Fogyasztóvezérelt termékfejlesztés. Ha a mesterséges intelligencia által vezérelt rendszerek továbbra is a jelenlegi, nyomon követésen alapuló adatmodell alapján tájékoztatják a termékfejlesztést, a fogyasztók csak az adataik és viselkedésük megfigyeléséből és értelmezéséből eredő termékek közül választhatnak. Ezzel szemben a DAO termékdöntések kezdettől fogva felhasználóvezéreltek. Ebben a rendszerben lehetővé válik a felhasználók számára, hogy megértsék egy termékkel szembeni saját igényeiket, majd kifejezetten ezeknek megfelelő információkat juttassanak el a tervezési döntésekhez.

2. Folyamatos iteráció. A DAO-kat folyamatosan iterálják. A közreműködők ki-be zoomolnak a projektek pályájára, és a hagyományos munkaviszonyok hosszához képest szédítő ütemben kölcsönöznek képességeket. Ez felgyorsítja az innovációs ciklust, és folyamatosan finomhangolja a meglévő termékeket vagy szolgáltatásokat az új képességekkel, amint azok megjelennek.

3. Demokratizálás. Egy DAO-ban a közreműködők szavaznak a projektek irányáról, olyan visszacsatolási hurkot hozva létre, amely jelenleg nem létezik az AI-vezérelt rendszerekben. Ahelyett, hogy a komplexitást egyszerűvé csiszolnák, azáltal, hogy megkérdezik az embereket, elfogadják-e a belső döntéseket, a DAO-k - a VentureBeat megfogalmazása szerint - az adatmodellek ívét a közösségközpontúság felé hajlítják.

A DAO-irányelvek sem mentesek a buktatóktól. Bár a DAO-k elosztottak, mégis ki lehetnek téve az elfogultságoknak, kockázatoknak és manipulációknak. A DAO-közöség egyelőre kicsi, a filozófia megvalósítása még a kezdeteknél jár, és a paradigmaváltásig kanyargós és buktatókkal tarkított utat kell végigjárni. A DAO-k potenciálja, azonban vitathatatlan.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.