Hirdetés
. Hirdetés

A hibrid munka árnyoldalai

|

Pedig az alkalmazottak részéről alapelvárás lett a rugalmasság.

Hirdetés

Az alkalmazottak több mint fele létfontosságúnak tartja a rugalmas munkaidőt és a távoli munkavégzés lehetőségét, ugyanakkor minden harmadik küszködik a munka-magánélet-egyensúly kialakításával. Vidéken a távmunkások 40 százaléka már mobilinternet segítségével dolgozik, és az 5G még nagyobb lehetőségeket tartogat. A fejlődő országok munkaadói pedig félnek, hogy a távmunka miatt gazdagabb régiók cégei elszipkázzák előlük a tehetségeket. Mindez az Ericsson friss kutatásából derül ki, amelyhez több mint 40 ezer munkavállaló és döntéshozó megkérdezésével vizsgálták, milyen maradandó hatásokkal járt a munka világában a pandémia. A teljes Future of Work Life jelentés az Ericsson Consumer & IndustryLab honlapján érhető el.

A COVID-19 alapjaiban forgatta fel a munka világát. Olyan cégeknél, ahol korábban elképzelhetetlennek számított a home office, egyik napról a másikra álltak át távmunkára. A pandémiával járó lezárásokat úgy tűnik már magunk mögött tudhatjuk, a változások azonban visszafordíthatatlanok. Az Ericsson Consumer & IndustryLab nagyszabású tanulmányban térképezte fel, hogy milyen maradandó változásokat hozott a járvány. Az 5 földrész 30 országában több mint 40 ezer munkavállaló és munkaadó megkérdezésével készült tanulmány fő tanulsága, hogy végérvényesen a múlté az a paradigma, hogy a munkahelyre kizárólag "bejárunk dolgozni", ami viszont biztosnak tűnik, hogy az infokommunikációs technológia kulcsszerepet játszik a munka jövőjében.

Hirdetés

1. A rugalmasság a fizetésnél is fontosabb

A munkavállalók 52 százaléka számára a rugalmas munkaidő, illetve a munkavégzés helyének rugalmas megválasztása létfontosságú tényező a munkahelyek megítélésekor. Sőt, minden negyedik válaszadó szerint minden másnál fontosabb, beleértve a fizetést is, és akár felmondani is hajlandó, ha a munkavállaló nem veszi figyelembe ezeket az igényeket. A megkérdezett dolgozók munkaidejük 60 százalékát töltötték az irodában, és 40 százalékot azon kívül, vagyis a kettőt ötvöző hibrid modell ma már nem vízió, hanem a mindennapok valósága.

2. Továbbra is kihívás megtalálni a munka és magánélet közötti egyensúlyt

A megkérdezett alkalmazottak fele szerint a rugalmasság megkönnyíti a harmónia elérését a szakmai és privát szféra között, ugyanakkor 36 százalék az új körülmények között is nehezen találja meg az egyensúlyt, és 33 százalék arra számít, hogy a munka és magánélet közötti határvonal elmosódásával növekedni fog az őt ért stressz. Intő jel a munkáltatók számára, hogy a dolgozók közel harmada elsősorban emiatt gondolkozik munkahelyváltáson.

3. Komoly lehetőségeket ígér a mobilinternet és az 5G

A tanulmányból kiderül, hogy a távmunkások 29 százaléka már ma sem vezetékes, hanem mobilinterneten (3G/4G/5G) keresztül dolgozik. Ez az arány a vidéki - 5000 főnél kisebb - településeken még magasabb, 40 százalék, de meglepő módon a legnagyobb (5 millió főnél népesebb) városokban is eléri a 26 százalékot. A jövőben az 5G terjedésével, a magasabb sávszélesség és alacsony késleltetési idő révén ez tovább nőhet. Sőt, mivel a vállalatok nem tudják kontrollálni, dolgozóik lakhelyén milyen vezetékes internetszolgáltatás áll rendelkezésre, akár a termelékenységüket is növelhetik, ha 5G képes készülékeket és e-SIM kártyákat adnak munkaeszközként.

4. Sokakat frusztrál a munkahelyi informatika hiányossága, bonyolultsága

A megkérdezett alkalmazottak 77 százaléka vallja, a munka során használt informatikai eszközök és szolgáltatások minősége főszerepet játszik a munkavállalói élmény szintjében. Tízből négyen pedig azt mondták, hogy a használt platformok túlzott bonyolultsága, nehézkes kezelhetősége, illetve a párhuzamos megoldások (például többféle videókonferencia-szoftver vagy felhőplatform) használata nehézséget okoz neki. Ennek ellenére a munkaadóknak mindössze egyharmada veszi figyelembe a dolgozók preferenciáit az informatikai beszerzési döntések során.

5. Több digitalizáció - több megfigyelés

A munkavállalók fele úgy véli, a jövőben bárhonnan képes lesz ellátni a munkáját, ugyanakkor az ezt vallók kétharmada szerint ez az alkalmazottak fokozottabb megfigyelésével is jár. Az otthoni munkavégzés terjedésével az elmúlt években elterjedt az ún. bossware, a munkáltatók alkalmazottfigyelő szoftverekkel követik nyomon a dolgozók tevékenységét munkaidőben - például a billentyűleütések, egérmozgások követésével, képernyőképek készítésével. A megkérdezett munkáltatók 70 százaléka szerint a jövőben ez általános gyakorlat lesz, és minden második válaszadó úgy véli, ez jótékony hatással lesz a produktivitásra. A döntéshozók 76 százaléka ugyanakkor fogadkozik, hogy fokozott figyelmet fog fordítani arra, hogy vállalata ne éljen vissza a dolgozókról begyűjtött adatokkal.

6. A munkaerőpiaci verseny globalizálódik

A távmunka megnyitja, már meg is nyitotta az utat azelőtt, hogy bizonyos munkakörökben, például az informatikában dolgozók más országokban, esetleg más földrészeken működő cégeknél helyezkedjenek el. Ezt a jelenséget azonban gyökeresen máshogy látják a fejlett és fejlődő országokban. Európában az alkalmazottak 65 százaléka tart tőle, hogy az alacsonyabb munkaerőköltségű országokból bedolgozók veszélyeztetik az állását. A fejlődő országokokban működő munkaadók 72 százaléka pedig attól fél, hogy a gazdagabb országok cégei elszipkázzák a tehetségeket.

Tanulság: a vállalatoknak be kell fektetniük a technológiába

Andreas Erlandsson, az Ericsson IndustryLab vezetője elmondta:

"Mivel a járvány legnehezebb részét magunk mögött hagytuk, úgy gondoltuk, ideje számot vetni azzal, hogy mely változások bizonyultak tartósnak, és melyek átmenetinek a munka világában. A kutatásunk rámutatott, hogy a munka jövője egyre inkább az infokommunikációs megoldásoktól, például a nagy sebességű, világszerte elérhető mobilkapcsolatoktól függ. A távmunka egyértelműen velünk marad - talán nem olyan szinten, mint a világjárvány idején, de lényegesen magasabb szinten, mint a pandémia előtt."

Jasmeet Singh Sethi, az Ericsson ConsumerLab vezetője elmondta:

"A tanulmány aggasztó szakadékra mutatott rá a munkahelyeken rendelkezésre álló technológia és a munkavállalók igényei között: tízből csak két munkavállaló érzi úgy, hogy megfelelő technikai eszközöket bocsátanak a rendelkezésére. A szervezeteknek sürgősen be kell fektetniük digitális eszközökbe és dolgozóik internetkapcsolatának javításába, mert ez teszi lehetővé a hatékony és rugalmas távoli együttműködést. Ez nem csak azért fontos, hogy magukhoz vonzzák és megtartsák a tehetségeket, hanem azért is, hogy versenyképesek maradjanak a pandémia utáni világban."

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.