Átadták az Év CIO-ja és a Braun Péter díjat

|

Idén is az INFOhajón, a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) hagyományos évadnyitó rendezvényén adták át az ÉV CIO-ja és a Braun Péter-díjat, melyet a 2016-ban elhunyt legendás vezetőjének emlékére alapított a szervezet.

Mindkét díjra egy a VISZ elnöksége által felkért zsűri tesz javaslatot, és a szövetség adományozza. A zsűriben az elnökség két tagja mellett független szakújságírók - a Bitport, a Computerworld és az IT Business képviselője -; szakmai szervezetek - az IVSZ, a PMI Budapest és a Projektmenedzsment Szövetség - képviselője, valamint az előző év díjazottja vesznek részt.

Hirdetés

Az idei pályázat kiírása az innováció, a digitalizáció és a termelékenység összefüggésire helyezte a hangsúlyt. A zsűri döntése nyomán a Szövetség Nagyné Agárdi Györgyinek, az Allianz Hungária Zrt. informatikai vezetőjének ítélte az Év CIO-ja díjat.

Az Év CIO-ja 2018-ban: Nagyné Agárdi Györgyi
A szakember több mint 20 éve dolgozik a pénzintézeti és biztosítási szektorban informatikai vezetőként. Bár közgazdászként kezdte pályáját, érdeklődése hamarosan a vállalati informatika felé fordult. Mint informatikai területen dolgozó vezető 1995-től az ÁB-AEGON Biztosítónál kezdte pályafutását informatikai és szervezési vezetőként, majd 2002-ben az Erste Bankhoz igazolt, ahol szervezési igazgatóként dolgozott. Az ő vezetésével történt meg a Postabank informatikai migrációja, emellett kiemelt feladata volt a korszerű banki alkalmazások fejlesztésének irányítása is.

Nagyné Agárdi Györgyi, az Év CIO-ja

2009-től dolgozik az Allianz Hungária Zrt.-nél. Kezdetben szervezési és fejlesztési igazgatóként, majd 2016-tól a vállalat CIO-jaként. Működése alatt valósult meg a biztosító informatikai szervezetének teljes átalakítása, újraépítése, a SOA-alapú háromrétegű alkalmazásarchitektúra kialakítása, a folyamatok digitalizációja és a kapcsolódó hatékony workflow rendszer kiépítése. Csapatával számos, a nemzetközi biztosítási piacon is egyedülálló megoldást vezettek be (a mobil POS, a QR-kódos és a call centeres fizetés, robotok használata a folyamatok automatizálásában, a mezőgazdasági biztosítások műholdas biotérképpel történő támogatása stb.). A zsűri értékelte azt a módot is, ahogy a multinacionális vállalatokat jellemző kötöttségekből a szakember előnyt tudott kovácsolni.

A zsűri külön kiemelte Nagyné Agárdi Györgyi mentori munkáját. Több, azóta más nagyvállalatnál dolgozó informatikai vezetőt segített szakmai fejlődésében.

Braun Péter-díj: Csillag Dávid
Nyolc éve dolgozik a Szerencsejáték Zrt.-nél a Braun Péter-díjat idén elnyerő Csillag Dávid. Ő a klasszikus utat járta be: informatikusból vált informatikai vezetővé. Már egyetemi tanulmányai alatt is dolgozott üzemeltetőként, rendszermérnökként, csoportvezetőként, egy terület menedzsereként. 2010-ben igazolt a Szerencsejáték Zrt.-hez, ahol kezdetben a belső rendszerek területének vezetője, végül a teljes informatikai terület igazgatója lett. Szoros kapcsolatban és munkamegosztásban dolgozott a vállalat előző CIO-jával, így amikor annak távozásakor informatikai vezetővé nevezték ki 2016 áprilisában, zökkenőmentesen tudta átvenni az IT vezetését.


Csillag Dávid, a Braun Péter-díj idei nyertese

A zsűri Csillag Dávid pályázatában külön kiemelte azt a módszert, ahogy sikerült a különböző üzleti területek és az IT között a rivalizálást és területi pozíciók védelmét átalakítani egy a vállalat sikerét segítő együttműködéssé.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.