Hirdetés
. Hirdetés

Friss hírek a jövő tavaszi Windows 10-ről

|

Bár a nagyszabású funkciófrissítés verziószáma áprilisi megjelenésre utal, a korábbi tapasztalatok alapján erre nincs semmilyen garancia.

Hirdetés

A Microsoft a héten a 2004-es verziószámot adta a Windows 10 tavasszal esedékes kiadásának, a megjelölés azt a célt szolgálta, hogy elkerüljék a régóta nyugdíjba vonult kiszolgáló operációs rendszerrel való összetévesztést.

Hirdetés

A kialakult szokás szerint a négyszámjegyű verziószám első két számjegye a kiadás évére, második két számjegye a kiadás hónapjára utal, bár az is igaz, hogy ezt a Microsoft eddig nem igazán tartotta be. A jelenleg még tesztfázisban lévő Windows 10 2004-re a Microsoft korábban 20H1 néven hivatkozott (a 2020. évi első frissítés).

Azért választottuk a 2004-es verziószámot, hogy a változatot ne lehessen összetéveszteni korábbi terméknevekkel, egész pontosan a Windows Server 2003-mal, írta vállalati blogbejegyzésében Brandon LeBlanc, a Windows Insider csapat termékmenedzsere. A Windows Server 2003 kiszolgáló operációs rendszer 2003 áprilisában jelent meg, támogatása pedig 2015 júliusában ért véget. Utódja a Windows Server 2008 volt.

A Windows 10 funkciófrissítéseinek verziószáma a kezdetektől fogva pontatlan volt. Például a Windows 10 1607 2016 augusztus 2-án debütált, nem pedig júliusban. Mind a Windows 10 1703, mind az 1803 áprilisban jelent meg, míg az 1903 májusban jött ki. Egyik sem márciusban, mint ahogyan a verziószámuk sugallja. Vagyis nincsen semmilyen garancia arra, hogy a Windows 10 2004 végleges változata áprilisban lesz elérhető a nagyközönség számára. (Egy dolgot még sohasem csinált a Microsoft: még nem jelent meg egyetlen Windows 10 változat sem a verziószám által jelölt hónap előtt.)

Ide tartozó információ, hogy sajtóinformációk szerint a Windows 10 2004 végleges változata már idén decemberben elkészül, ezt követően már csak a szoftver mindenre kiterjedő, alapos tesztelése folyik, hogy kigyomlálják belőle a hibákat annak érdekében, hogy minél kevesebb számítógépen okozzon kompatibilitási problémákat.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.