Hirdetés
. Hirdetés

Hogyan érinti a vállalkozásokat a Windows 11 megjelenése?

|

Hat és fél év után elérkezett a pillanat, amikor átadja helyét utódjának a Windows 10.

Hirdetés

Tavaly ilyenkor még mindannyian abba a hitbe ringattuk magunkat, hogy a Windows 10 marad a Microsoft utolsó operációs rendszere. De nem azért, mert ezt követően Satya Nadelláék kiszállnak a bizniszből, hogy fagylaltot árulhassanak, hanem azért, mert a cég egy, az addigi gyakorlatához képest radikálisan új koncepció mellett kötelezte el magát: e szerint a Windows 10 élettartamát folyamatos fejlesztések révén kívánták a redmondiak kitolni - akár a végtelenségig. Magyarán a Microsoft nem termékként tekintett a Windows 10-re, hanem szolgáltatásként és így is kezelte. Ugyanez a szemlélet köszön vissza a Microsoft 365-re átnevezett Office 365-ben is.

Abban, hogy végül a Microsoft meggondolta magát, és a Windows 10 további csiszolgatása helyett inkább egy ismerős alapokra épített, mégis sok tekintetben más operációs rendszer létrehozása mellett döntött, feltehetően közrejátszott a világon végigsöprő koronavírus-járvány, amely miatt egyebek mellett tanulási és munkavégzési szokásainkon is változtattunk. A Windows 11 dizájnfilozófiájának középpontjában a vállalat szerint az a cél állt, hogy az új OS kimondottan ezeket a módosult felhasználói igényeket tudja a lehető leghatékonyabb módon kiszolgálni.

Hirdetés

Fontos azonban leszögezni, hogy csak azért, mert október 5-én hivatalosan elrajtolt a Windows 11, sem a magánszemélyeknek, sem a vállalkozásoknak nem muszáj azonnal váltaniuk, mivel a Microsoft 2025. október 24-ig még garantáltan támogatni fogja a Windows 10-et. Az már más kérdés, hogy az év vége felé várható következő update után érkeznek-e újabbak, vagy csupán biztonsági frissítésekre és esetleges hibajavításokra számíthatunk a továbbiakban. Erre egyelőre nem adott megnyugtató választ a Microsoft.

Az átállásnak fontos feltétele még, hogy a számítógépünk megfeleljen a korábbinál szigorúbb hardveres követelményeknek (1 GHz-es vagy gyorsabb, legalább 2 magos, kompatibilis 64 bites processzor vagy egylapkás rendszer (SoC), 4 GB RAM, legalább 64 GB kapacitású tárolóeszköz, TPM Platformmegbízhatósági modul, TPM 2.0. (ez az újabb alaplapokon megtalálható biztonsági chip), DirectX 12-kompatibilis grafikuskártya, WDDM 2.0 típusú illesztőprogrammal). Nem baj, ha nem ismerjük a konfigurációnk minden specifikációját, mert pofonegyszerűen lehet ellenőrizni.

A frissítés Windows 10-ről Windows 11-re ingyenes, de erre nem jogosult mindenki azonnal, a Microsoft fokozatosan kapcsolja be a felhasználókat a körbe. Nem muszáj azonban megvárnunk, amíg sorra kerülünk, mert több gyártó (például a HP és a Honor) már gyárilag telepített Windows 11-gyel hozza forgalomba legújabb asztali konfigurációit és laptopjait.

A vállalkozások a Windows 10 használata közben megismert és megszokott  eszközökkel (Intune, Configuration Manager, továbbá a Microsoft Endpoint, a Windows Server Update Services és a Windows Update for Business eszközei) végezhetik a frissítést Windows 11-re, de - és ezt a Microsoft sem győzi hangsúlyozni - az átállás nem kötelező addig maradhat a Windows 10 a gépeken, ameddig akarjuk, csak ne feledkezzünk meg a támogatás határidejéről.

Ráadásul a folyamat nem automatikus, tehát az adminisztrátor jóváhagyása nélkül a Windows Update nem kezdi el önjáróan keresgélni, hogy elérhető-e már a frissítés. Az Enterprise és az Education kiadásokban még csak meg sem jelenik opcionális frissítési lehetőségként a Windows 11 a Windows beállításokban, emiatt a végfelhasználók (munkavállaló vagy tanuló) nem indíthatják el a saját szakállukra a frissítést.

A Microsoft programmenedzsere, David Guyer kiemelte az adminisztrátori jogokat gyakorló felhasználók megnyugtatásául, hogy az átállás Windows 10-ről Windows 11-re semmivel sem nehézkesebb, mint bármelyik korábbi Windows 10 update felrakása. Nem kell tehát attól tartani, hogy a migráció olyan sok fejfájással járnak, mint amikor hajdanán Windows 10-re álltak át. Ezt a blogposztot kimondottan a rendszergazdáknak és IT-s kollégáknak szánta a Microsoft.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.