Hirdetés
. Hirdetés

Ismét nőtt a PC-piac

|

Emelkedett a forgalom a harmadik negyedévben az előző évhez képest, főként a belengetett vámoknak és a Windows 7 közelgő nyugdíjba vonulásának köszönhetően.

Hirdetés

Az IDC adatai szerint a PC-piac 3 százalékkal 70,4 millió eladott darabszámot teljesített, míg a más módszerrel dolgozó Gartner 1,1 százalékos növekedést és 68,1 milliós darabszámot mért. A Gartner nem veszi bele az összesítésbe az iPadeket és az alternatív operációs rendszert használó eszközöket, például a Chromebookokat.

Hirdetés

Ugyanakkor mindkét cég szerint a Lenovo, a HP és a Dell hármasa vezeti a gyártók mezőnyét. A Gartner elemzője, Mikako Kitagawa azt mondta, hogy a Windows 10 operációs rendszer frissítési ciklusa járult hozzá leginkább hozzá a növekedéshez, bár ennek mértéke régiónként változó.

Az IDC szerint erősen ösztönözték a növekedést az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi feszültségek, a beígért vámok. A Gartner nem ért egyet azzal, hogy a kereskedelmi háború bármilyen hatással lett volna az eladásokra, és szerinte az Intel processzorok nem elegendő mennyisége miatti aggodalmak sem igazolódtak be.

A Windows 10 frissítési ciklusa továbbra is az első számú hajtóereje a PC-eladásoknak minden régióban, azonban a hatás mértéke a helyi piacok állapota és a frissítési ciklus aktuális fázisa miatt eltérő lehet, mondta Kitagawa.

Mind az IDC, mind a Gartner fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a Windows 7 operációs rendszer támogatása 2020 januárjában véget ér. Az IDC előrejelzése szerint ez megnöveli az új PC-k iránti igényt. 2020 január 14-ét követően a kereslet el fogja tüntetni a felhalmozott készleteket, mondta  Linn Huang, az IDC eszközökkel és megjelenítőkkel foglalkozó kutatási részlegének alelnöke.

Ami a konkrét számokat illeti, világviszonylatban a Lenovo a piacvezető 24,7 százalékkal, második a HP 22,4 százalékkal, harmadik a Dell 16,6 százalékkal a Gartner adatai szerint. Mindhárom gyártó erősödött a harmadik negyedévben, és növelte előnyét a kisebb gyártókkal szemben. Az IDC szerint a Lenovo 24,6, a HP 23,8, a Dell pedig 17,1 százalékos részesedéssel rendelkezik. Az Apple rossz negyedévet zárt, globálisan 3,7 százalékos visszaesést volt kénytelen elkönyvelni a Gartner szerint. Az IDC még ennél is nagyobb, 6,1 százalékos csökkenést mért. 

Az Egyesült Államokban más az első három sorrendje: itt a HP vezet 29,6 százalékkal, második a Dell 26,7 százalékkal, harmadik a Lenovo 15,0 százalékkal a Gartner szerint. Mind a HP, mind a Dell szállításai visszaestek. A negyedik Apple 4,1 százalékos részesedéssel rendelkezik.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.