Az idei CIO.hu konferenciánkon (Balatonlelle, 2013. szeptember 19-20.) hangzott el dr. Fehér Péter (Budapesti Corvinus Egyetem, Informatikai Intézet) előadása napjaink CIO-iról. Pontosabban hallgatósága elé Péter egy kutatás gyorsjelentését tárta, amelynek keretében - immáron 2009 óta évente - kérdezik, mérik, hogy hazánk informatikus menedzserei miként reagálnak a folyton változó kihívásokra, és hogy miként változnak azok a körülmények és feltételek, amelyek között talpon kell maradniuk.
Volt ennek az előadásnak két diája, ami többet mond el a mai helyzetről, mint sok tanulmány vagy elemzés.
A kutatásba bevont szervezeteknél arról is érdeklődtek Péterék, hogy terveznek-e informatikai szolgáltatásmenedzsment-fejlesztéseket. A dia, amelyen a válaszokból készített statisztika látható, minden kétséget kizáróan azt mutatja, hogy az informatikai szolgáltatásmenedzsment (ITSM)-projektek (például ITIL, MOF) népszerűsége csökken. A grafikon oszlopai 2009-től 2013-ig évente jelzik azon szervezetek arányát, amelyek informatikai vezetői forgattak efféle terveket a fejükben az adott esztendőben. Ez az arány - mondhatnánk, hogy a válság ellenére - 2011-ig még emelkedett is, elérte 2011-ben az 51 százalékot, de az oszlopok azóta töpörödnek. Idén a megkérdezetteknek mindössze 26 százaléka fontolgatja ITSM-projekt indítását.
Ugyancsak visszaesést jelez a másik emlegetett dia, amelyen az látható, hogy csökken azon szervezetek aránya, amelyek az adott évben az informatika területén terveztek folyamatfejlesztést (BPM, BPR, Lean IT). Érdekes, hogy itt 2009-től (59%) évről évre kisebbedik az arány, nincs közben csúcs, még csúcsocska sem, viszont az is igaz, hogy 2013-ban az előző évhez (34%) képest egy kis emelkedés (38%) pöcköli föl picit a lefelé mutató trendvonal nyílhegyét.
Az elhúzódó, egyelőre vég nélkülinek tűnő válságban megedződött vezető informatikusok kívülről fújják azokat a válaszokat, amelyeket adni illik az évente legalább egyszer felhangzó „hogyan tudsz még az eddigieknél is többet megtakarítani az IT-költségvetésből?” kérdésre. A szállítói szerződések újratárgyalásától a beszerzések elhalasztásán, valamint a külső tanácsadók mellőzésén át az IT-szervezetben tevékenykedő munkatársak fizetésének csökkentéséig színes - és változatosan fájdalmas - az intézkedések kínálata.
Amikor a CIO-t kínpadra vonják vezetőtársai, és a költségcsökkentés szent nevében és reményében válogatott kínzásoknak vetik alá, a szakmája csúcsát jelentő és szépségét adó dolgokról minden bizonnyal megfeledkezik, amit meg kell értenünk.
Lehet azonban itt valami más is, amiről nem szoktunk beszélni, pedig kellene: a módszertanok - vagy általánosságban: az elméletek - valóságos hasznáról és gyakorlati alkalmazhatóságáról.
A folyamatok, szolgáltatások jobbítására hivatott, tudományos igényességgel kimunkált metodológiákkal nincsen semmi baj - már ami a céljaikat és alapelveiket illeti. Kristálytiszták, mondhatni szépek a maguk szövegbe és ábrákba öntött valójában, ám a hétköznapokban nem egytől egyig és nem mindig válnak maradéktalanul hasznára azoknak, akik alkalmazzák őket.
Újfajta gondolkodásnak nyílik tér a válságban.
Az adott szervezet mérete, a megregulázandó folyamatok, szolgáltatások összetettsége, a rendelkezésre álló belső szakértelem milyensége és kapacitása, a rendelkezésre álló költségkeret, az éppen aktuális üzleti kihívásokból levezethető informatikai tennivalók fontossági sorrendbe rakott listája - kapásból felsorolható tényezők, körülmények ezek, amelyeket alaposan elemezni szükséges, mielőtt például a belső informatikai folyamatok vagy az informatikai szolgáltatások menedzsmentjének fejlesztésére adnánk gondoktól elnehezült fejünket.
