Műanyag alkatrészeket előállító gyárat épít a Trimetrik Székesfehérváron

|

Beszállítói pozícióik erősítése és versenyképességük növelése érdekében pályáztak és nyertek el 857,43 millió forint európai uniós támogatást a gyár megvalósítására.

A műanyagiparban érdekelt, hazai tulajdonú Trimetrik Kft. élvonalbeli technológiákat (Ipar 4.0, robotika, szenzortechnika) integráló, műanyag alkatrészeket termelő gyárat létesít Székesfehérváron, a Magyar Multi Program támogatásából. A cég közleménye szerint beszállítói pozícióik erősítése és versenyképességük növelése érdekében pályáztak és nyertek el 857,43 millió forint európai uniós támogatást a gyár megvalósítására.

A Trimetrik, mint beszállító vállalat célja, hogy öt éven belül piaci részesedését mind a hazai piacon, mind a nemzetközi, főként az európai piacokon megduplázza és új iparágakban is megjelenjen termékeivel. Ennek érdekében egy új, több mint 5600 négyzetméteres gyárat létesítenek az Alba Ipari Zónában, amelynek áramellátását - szintén a fejlesztés részeként - részben fedezi majd egy 323 kilowatt (kW) kapacitású napelem-rendszer.

A jövő augusztusban záruló projekt kutatás-fejlesztési részében olyan új vasúti járműipari műanyag alkatrészeket hoznak létre a M2P (metal-to-plastic) keretében, amelyek a későbbiekben jelentős hozzáadott értéket jelentenek nemzetközi járműipari vevőik számára.

Ezeken felül esztergagépet, fröccsöntőgépet és megmunkáló központokat vásárolnak, amelyek a társaság már meglévő üzemeibe kerülnek. A nyilvános cégadatok szerint a 71 főt foglalkoztató Trimetrik Kft. 2021-ben 2,1 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 688 millió forint nyereséget ért el.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.