Több mint félmilliárd forintból bővített a békési Optigép

|

Már robotok hegesztenek az üzemben.

Több mint félmilliárd forintos kapacitásbővítő fejlesztést hajtott végre a mezőgazdasági gépgyártással foglalkozó békési székhelyű Optigép Kft. A cég ügyvezető igazgatója, Patkós János közlése szerint a beruházás összköltsége 634,25 millió forint volt, ehhez 261,15 millió forint európai uniós támogatást nyertek el a Széchenyi 2020 programban.

A 2021 őszén kezdődött fejlesztés az idén januárban fejeződött be. Először két hegesztő robotot szereztek be, majd egy 50 kilowattos napelemrendszert telepítettek, vásároltak egy új informatikai- és marketing rendszert. Kibővítették az összeszerelő műhelyüket egy 274 négyzetméteres fedett színnel és felépítettek egy ezer négyzetméteres irodaházat is.

Az Optigép Kft. fő termékei a napraforgó- és kukorica-betakarító adapterek, amelyekből évente 400-500 darabot gyártanak. A fejlesztés révén a gyártókapacitás mintegy 10 százalékos bővülését várják - közölte az ügyvezető igazgató.

Hangsúlyozta, hogy a beruházásokkal nem állnak le, folyamatosan fejlesztik gyártmányaikat és gyártási technológiájukat. A közeljövőben tervezik egy 400-600 kilowattos napelem rendszer telepítését, 3D fémnyomtató és lézervágó gépek beszerzését. A vállalat jelenleg 12 országba szállít, a már meglévő piacok fejlesztése mellett új piacokat is keresnek - mondta.

A társaság 2022-ben 150 embert foglalkoztatott, nettó árbevétele 4,4 milliárd forint, adózott eredménye 600 millió forint volt - ismertette Patkós János. A nyilvánosan elérhető cégadatok 2021-ben az Optigép Kft.-nél 135-en dolgoztak, a nettó árbevétel 3 milliárd forintot, az adózott eredmény 418 millió forintot tett ki.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.