Hirdetés
. Hirdetés

Állhatna jobban is a kriptovaluták zászlaja

|

Feje tetejére állt az elmúlt hetekben a kriptoszektor.

Hirdetés

Az egyik legnagyobb kereskedési platform, az FTX bedőlése a kriptovaluta-árfolyamokat, valamint számos másik céget is magával rántott. Bár a hagyományos pénzügyi szektor idén bátran nyitott a kriptovaluták felé, érdemes újraértékelni a digitális eszközökben rejlő lehetőségeket.

Bedőlt az egyik legnagyobb kriptotőzsde

Sam Bankman-Friedet néhány héttel ezelőttig egy korszakos zseninek tartotta a technológiai világ. A fiatal vállalatvezető egy befektetési alapként működő céggel szerzett először hírnevet. Az általa alapított Alameda Research bitcoin arbitrázs (avagy kockázatmentes hozamot kínáló) ügyletekből óriási összegeket nyert. Később jött az ötlet, hogy egy-egy ügylet helyett a teljes piacra is lehet lőni, és egy saját kereskedő felülettel nagyobb sikereket is el tud érni.

Így született meg az FTX kriptotőzsde, amely az évek során a szektor egyik legnagyobb nevévé nőtte ki magát. A befektetők egyenesen imádták a céget, januárban 32 milliárd dollárra értékelték. Azonban november elején mindez megváltozott.

Olyan híresztelések jelentek meg, melyek szerint az Alameda Research vagyonának jelentős részét egy FTX által kibocsátott token, az FTT tette ki. Már korábban sem tetszett a piacnak, hogy az FTX egyik legaktívabb kereskedője a hozzá kötődő Alameda Research. A véltnél is erősebb pénzügyi függőség hatására azonban óriási likviditási problémáktól kezdett el tartani minden felhasználó - és elérkezett a vég kezdete.

A felhasználók napok alatt több milliárd dollárnyi vagyonukat vették ki az FTX platformjáról. A kriptotőzsde nem tudta tartani az iramot és egy idő után képtelen volt mindenkit kifizetni. Számos botrány került napvilágra, és az is kiderült, hogy az FTX az ügyfeleinek pénzéből hitelezett az Alameda Research-nek - így, ha minden vagyonát likvidálni tudta volna a vállalat, akkor sem sikerült volna kifizetnie mindenkit. Végül elérkezett a csődbejelentés, és vele együtt egy viharos időszak a kriptoszektorban.

Hirdetés

Országoknak sem megy jobban

Salvador tavaly került be a hírekbe azzal, hogy hivatalos fizetőeszközzé nyilvánította a bitcoint. Idén a Közép-Afrikai Köztársaság is csatlakozott hozzá, azonban egyik ország sem ért el kitörő sikereket.

Több száz millió dollár ráfordítás után sem akar bitcoinnal fizetni a lakosság Salvadorban. A kriptovaluta ráerőltetése az országra eleve kudarcra volt ítélve. Az emberek azt sem tudták, hogy mi az a bitcoin és hogyan működik. Az infrastruktúra is hiányos: instabil a gazdaság, alacsony az internet lefedettség és alig érhető el az ügyfélszolgálat. A bitcoin több hátránya mellett a volatilitása okozott még óriási gondot a kereskedőknek, így végeredményben a salvadori lakosok szinte teljesen elengedték a kriptovalutát.

A Közép-Afrikai Köztársaság is hasonló eredményekre számíthatott volna. A világ egyik legszegényebb országában még az áramellátás is gondot okoz, nemhogy egy kriptovaluta bevezetése. A projekt azonban a bejelentés után pár hónappal fel lett függesztve szabályozási problémák miatt.

Rossz előjel a digitális pénznek

Ott sem rózsás a helyzet, ahol nem decentralizált kriptovalutákra támaszkodnak. Nigéria sok dicséretet kapott a nemzetközi sajtótól, amikor bevezette digitális jegybankpénzét. A digitális jegybankpénzeket egy ország hagyományos pénznemének digitális másolataként lehetne megközelíteni. Nem feltétlenül blockchainre épülnek, de az elosztott főkönyv technológia és a kriptovaluták népszerűsége egyértelműen hozzájárult a kutatás-fejlesztés fellendüléséhez.

Mivel Nigériában a lakosság nagyon nyitott a digitális eszközök felé, sokan a digitális jegybankpénztől is nagy népszerűséget vártak, a hipotézis azonban megdőlni látszik. Amíg a 18 és 60 év közötti lakosság 35 százaléka birtokolt már kriptovalutát valamikor, a digitális jegybankpénzek a nigériaiak kevesebb, mint 0,5 százalékát érték el. Ebben nagy szerepet játszott az emberek bizalmatlansága a kezdeményezés felé.

A Peak kutató és tanácsadó csapata minden hónapban átfogó körképet készít a fintech világ mozzanatairól, azok bankszektorra, biztosítókra, IT szektorra és kormányzati szervekre gyakorolt hatásairól. A tanulmányokban részletesen foglalkozunk a nemzetközi fintech fejleményekkel, amelyeket a lehetőségek és a fenyegetések szempontjából is elemzünk. A teljes körképpel, vagy annak egyes elemeivel kapcsolatban felmerülő kérdéseket a science@peakfs.io email címre várjuk.

Feliratkozás a Fintech Világa Heti Hírlevélre.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.