Hirdetés
. Hirdetés

Mozgolódás a fintechek körében – újra asztalon a tőzsdére lépés

|

A tőzsdére lépési láz után tavaly lehűltek a kedélyek számos szektorban és országban. Idén óvatosan ugyan, de többen is újra nyitottabbak kommunikációjukban egy esetleges tőzsdei bevezetés felé. Az elkövetkező néhány évben így sor kerülhet néhány várva várt fintech eseményre.

Hirdetés

A tavalyi év során a nyilvános és privát piacokon is nagyot estek a vállalati értékeltségek a technológiai szektorokban. Az a cég, amely friss tőkéért folyamodott, jellemzően a korábbinál alacsonyabb részvényár mellett talált befektetőt.

Az egyik legnagyobb privát hitelező, a Silicon Valley Bank bedőlésével a hitelek is drágábbá váltak. Eddig, akinek szüksége volt rá, hitellel tudta fedezni szükségleteit, miközben megtartotta legutóbbi értékeltségét. Ez már kevésbé elérhető opció.

Mivel a makrogazdasági környezet javulása egy fokozatos folyamat lesz, így a piaci szereplőknek hozzá kell szokniuk az új status quóhoz. Egyre többen kezdenek megbarátkozni ezzel a gondolattal, és nyitnak újra a tőzsdére lépés felé.

Újratervezés szükséges

Egyes fintech cégek már korábban elköteleződtek a tőzsdék mellett. Többen is megállapodást kötöttek úgynevezett speciális rendeltetésű akvizíciós vállalatokkal (SPAC). Az ilyen ügyletek keretein belül egy fedőcég lép először tőzsdére, óriási pénzösszeget felhalmozva. Később a fedőcég összeolvad egy másik, értékes tevékenységet folytató céggel, amelynek a részvényei azonnal nyilvánosan kereskedhetővé válnak.

Pár éve óriási népszerűségnek örvendett ez a megoldás, rengeteg cég lépett a nyilvánosságba ezen az úton. Fintech berkekből így tett két amerikai neobank, a Dave és a MoneyLion is. Az utóbbi időben azonban a piaci kihűlésével a SPAC-ügyletek is sorra dőlnek be.

Az Acorns, a Circle és az eToro is visszamondta korábbi egyezségeit - így egy vagyonkezelő alkalmazás, egy kriptovaluta-szolgáltató és egy online bróker felület részvényeivel lett szegényebb a piac. Vélhetően azonban jól döntöttek, hiszen vállalataik értéke a töredékére is zuhanhatott volna, ha idén lépnek tőzsdére. Most van idejük újratervezni és megfontoltan cselekedni.

Hirdetés

A legnagyobb durranásra még várhatunk

Év elején szó volt arról, hogy a Stripe fizetési szolgáltató még decemberig megtartja nyilvános tőzsdei bevezetését. A világ legértékesebb privát fintech cége lehetőséget akart adni munkavállalóinak, hogy el tudják adni juttatásként kapott részvényeiket valamilyen ügylet keretein belül.

Végül sikerült a privát piacon megoldást találni. A Stripe saját értéke rovására 6,5 milliárd dollárnyi részvényt adott el főleg kockázati tőke vállalatoknak, melyek között munkavállalói papírokat is értékesített. A tőzsdei bevezetés így várhat. Az eset azonban rávilágít egy problémára. A startup világban gyakori, juttatásként megszerezhető részvényeket a munkavállalók egyszer majd el akarják adni. A Stripe-nál is kialakult idén egy kényszerhelyzet, másoknál is bármikor előfordulhat.

Kikkel számolhatunk a közeljövőben?

Az Egyesült Királyság első neobankja szeretne az ország első tőzsdén jegyzett neobankja is lenni. Az Atom Bank áll legközelebb ahhoz, hogy tőzsdére lépjen a sok helyi digitális szolgáltató közül. A vezérigazgató már több nyilatkozatában is elmondta, hogy egyik fő céljuk a bank olyan szinte emelése, amely lehetővé teszi a nyilvános részvénykibocsátást.

Az Atom Banket akár a Monzo is követheti. Két éve még veszélyben volt a neobank működése, azóta viszont nagyot fordult vele a világ. A bevételek növekednek, a veszteségek csökkennek - mi több, idén már nem elképzelhetetlen egy teljesen nyereséges év sem. A felfutást egy tőzsdei bevezetés koronázhatja meg.

Egy időben a Chime és a Klarna kapcsán is lehetett híreket hallani egy esetleges tőzsdei nyitásról. De a világszerte ismert nevek mellett olyan játékosokat is érdemes megemlíteni, mint a Nium, a YieldStreet vagy a Credit Sesame.

A Peak kutató és tanácsadó csapata minden hónapban átfogó körképet készít a fintech világ mozzanatairól, azok bankszektorra, biztosítókra, IT szektorra és kormányzati szervekre gyakorolt hatásairól. A tanulmányokban részletesen foglalkozunk a nemzetközi fintech fejleményekkel, amelyeket a lehetőségek és a fenyegetések szempontjából is elemzünk. A teljes körképpel, vagy annak egyes elemeivel kapcsolatban felmerülő kérdéseket a science@peakfs.io emailcímre várjuk.

Feliratkozás a Fintech Világa Heti Hírlevélre >>>

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.