Hirdetés
. Hirdetés

Több nőt vár az IT világa

|

Várhatóan a közeljövőben sem színesedik az informatika világa sok női programozóval, mivel a hölgyek többsége még mindig ódzkodik ettől a pályától. A fejvadász tapasztalatainál több bizakodásra ad okot, hogy a programozóiskolába jelentkezők körében jobb a nő/férfi arány, mint a szakmában általában.

Hirdetés

Alig változott a programozók között a nők aránya az elmúlt néhány évben, a JobsGarden tapasztalatai szerint a növekedés nem számottevő. A főként multinacionális vállalatokkal dolgozó HR szolgáltató az informatikában inkább a projektmenedzsementtel és az üzlettel foglalkozók (business analyst) körében lát több hölgyet, míg a szigorúan vett üzemeltetésben, fejlesztésben, illetve a mérnöki területeken továbbra is kicsi a nők aránya. - A cégek kifejezetten örülnének, ha több nő jelentkezne a pozíciókra. Nagyon kevés azonban a női szakember, és ez részben az iskolai képzés hiányosságaira, részben a társadalomban még élő sztereotípiákra vezethető vissza. Bár sok középiskolában, esetenként alapítványok és cégek segítségével, már megpróbálják felkelteni a lányok érdeklődését a természettudományok iránt, az általános iskolában kellene megtenni az első, tudatos lépéseket, például a matematikai készségek fejlesztésével, a matematika és az informatika megkedveltetésével - fogalmaz Gárdus Zsuzsa, a JobsGarden ügyvezető igazgatója.

A munkaerőpiacon a programozók 80-90 százaléka még mindig férfi. Maga a programozás természetesen több szinten folyik. Leegyszerűsítve: van egy szakmunkás, egy főiskolás és egy egyetemi szint. A JobsGarden jellemzően magas szinten kvalifikált, akár több szakirányú diplomával rendelkező informatikusokat közvetít, kevés közöttük a más területekről érkező, tanfolyamokon átképzett programozó. - Nem látunk rá a piac 100 százalékára, de az általunk közvetített, a felvételi teszteket sikerrel megoldó informatikusokkal jellemzően hosszú távon is elégedettek a cégek - tájékoztat Gárdus Zsuzsa.

Hirdetés

Már nem kelendő a "kocka"

Tény, hogy a programozáshoz elmélyült gondolkodás kell, amit sokan csak csöndben, egyedül tudnak megtenni. A teljesen elszigetelt munka azonban túlhaladott, ma már a fejlesztők is csapatban dolgoznak. Csak egy-egy részfeladatot végeznek el egyedül, aztán következik a részek összecsiszolása, ami viszont már csapatmunka. Való igaz, hogy a Covid, illetve a home office fizikailag eltávolította egymástól a programozókat, de ettől még - ha virtuálisan is, de - csapatban dolgoznak. - Sokan úgy tartják, hogy az informatikusok "kockák". Ülnek a számítógép előtt, nyomkodják a billentyűket, és kiválóan elvannak magukban. Természetesen vannak ilyenek is, de a világ a csapatmunka felé halad. Ma már a cégek azt is nézik, hogy ki mennyire csapatjátékos, hogyan kommunikál, mennyire tud együttműködni másokkal. Nem elég tehát a szigorúan vett programozói tudás, fontosak az egyéb készségek, képességek is. Ez utóbbiaknak pedig a nők többsége a birtokában van. Ezért, illetve a csapaton belüli egyensúly megteremtése érdekében is fontos volna tehát, hogy több női informatikus, ezen belül több női programozó legyen - hangsúlyozza Gárdus Zsuzsa.

Emelkedő bérspirál

Pontos adatai nincsenek a JobsGardennek, de úgy látja, hogy két azonos tudású, tapasztalatú informatikus közül a nő kevesebbet keres, mint férfi kollégája. A jelenségnek több oka lehet. Az egyik, hogy a nők szemérmesebbek, ha béralkura kerül a sor, előfordul, hogy alábecsülik magukat. Régi beidegződések is állhatnak a háttérben, mondván: a férfinak el kell tartania egy egész családot. - Ez teljesen elfogadhatatlan magyarázat, a bért kizárólag az elvégzett munka arányában kell megállapítani. A fiatalabb generációknál sokat javult a helyzet, ők sokkal öntudatosabbak, jobban tisztában vannak értékeikkel, mint idősebb női kollégáik - mutat rá a JobsGarden ügyvezetője.

A HR szolgáltató tapasztalatai szerint egyébként az informatikai munkaerőpiacon - nemtől függetlenül - emelkedő bérspirál figyelhető meg. Olyannyira nincs meg az összhang a keresleti és a kínálati oldal között, hogy a munkáltatók egészségtelen versenyre kényszerülnek, kénytelenek emelni a fizetéseket, ha meg akarják tartani embereiket. A cégek 30-40 százaléka inkább ezt az utat választja, minthogy elengedje informatikusát.

Tovább nehezíti a hazai vállalatok helyzetét a külföldi cégek elszívó hatása. A Covid okozta karanténhelyzet rávilágított, hogy az informatikusok munkájának nagy része távolból, online kapcsolattartással is elvégezhető. Manapság rengeteg ajánlat érkezik Nyugat-Európából vagy még távolabbról, magyarországi munkavégzéssel, az itthoninál nagyobb jövedelemmel.

Figyelemre méltó jelenség az is, hogy a csúcsvezetésben rendkívül kevés női informatikai szakértő vesz részt, lényegesen kevesebb, mint például a pénzügy, a HR vagy a marketing területén.

Helytelen alapállás

Az IVSZ legfrissebb felmérése szerint a programozóiskolákba jelentkezők közül ma már minden negyedik tanuló nő. Ez meghaladja a korábbi évek során tapasztaltakat, és az infokommunikációs szektorra jellemző, csupán 12 százalékos arányt.

- A felmérések szerint minden második európai cég küzd szakemberhiánnyal az informatikai és technológiai képzettségekkel rendelkező munkaerő tekintetében. Ez a hiány a jövőben folyamatosan nő, ha eleve lemondunk a potenciális jelentkezők feléről, tekintve, hogy a világ népességének több mint a fele nő. Közülük túl sokan gondolják, hogy az IT férfiaknak való szektor, és olyan speciális készségek, kompetenciák kellenének a helytálláshoz, amelyekkel a nők nem rendelkeznek.

Az iskolák, a szülők és a társadalom továbbra sem ösztönzi a fiatal lányokat arra, hogy IT karriert válasszanak. Mára bebizonyosodott, hogy a nők és a férfiak egyaránt nagyszerű IT szakemberek lehetnek. Ezért  nem elég csupán kinyilvánítani, hogy ez az iparág mindenkit vár, hanem külön ösztönözni kell a nőket, hogy merjenek gondolkodni informatikai pályáról, vagy ha más területen akadályokba ütköznek, akkor a karrierváltás tervezésénél számoljanak az infokommunikációs szektorral - fogalmaz Boda József, a Codecool társalapító ügyvezetője.

A nők általában együttműködőbbek, megértőbbek, kreatívabbak férfitársaiknál. Ezekre a készségekre az informatikában is nagy szükség van. - További érv, amiért a nőket megéri bevonni a fejlesztési folyamatokba, hogy a női igények, szempontok is érvényesüljenek a digitális termékek és szolgáltatások fejlesztése során. Ha csak férfiak felelnek egy fejlesztésért, akkor nem kizárt, hogy az eredmény nem teljesen felel majd meg a hölgyeknek. A fintech területén számos korai fejlesztés kudarca vagy kezdeti sikertelenségének példája bizonyítja, hogy hiba a nőket nem bevonni. A fizetési szolgáltatások, mobiltelefonos applikációk területén hamar kiderülnek a használatbeli, hozzáállásbeli különbségek - hangsúlyozza Boda József.

Nem csak matekzseniknek

A Codecoolhoz jelentkező nők jellemzően 20 és 45 év közöttiek, a fiatalabb korosztály főleg az állásgaranciás full stack programozó képzést és a frontend fejlesztő képzést választja, míg az idősebbek inkább a szoftvertesztelő kurzust részesítik előnyben. A nők nagy részénél az IT által nyújtott rugalmasság, a home office lehetősége a legkecsegtetőbb.

Az IVSZ auditja alapján a full stack képzésre jelentkezők között 21 százalékban vannak a nők, a rövidebb kurzusokra általában ennél több nő szokott jelentkezni, és a szoftvertesztelő képzésen vannak a legnagyobb arányban. A Codecool célja, hogy növelni tudják ezt az arányt, ezért is hozták létre a CoderGirl ösztöndíjat.

- Talán a vendéglátásból érkeznek a legtöbben, de jönnek más területekről is, például bölcsész diplomával rendelkezők, orvosok vagy olyanok, akik korábban zenei pályán mozogtak. Sőt az idősebbek között vannak projektmenedzserek is, akik korábban már dolgoztak együtt fejlesztőkkel, és a velük szerzett tapasztalat buzdította őket arra, hogy belevágjanak valamely képzésünkbe. Azt valljuk, hogy bármilyen programozói előképzettség nélkül, nemtől függetlenül, bárkiből lehet jó programozó. Nem kell matekzseninek lenni ahhoz, hogy valaki felvételt nyerjen hozzánk, de ha az illető jó logikai készségekkel rendelkezik, az mindenképpen megkönnyíti majd a tanulást. Inkább az angol nyelvtudás az a készség, amelynek hiánya problémát okoz a jelentkezők jó részénél, illetve fejlesztésre szorul. Ez azért fontos, mert a programozás és az IT világában az angol nyelv szinte mindenhol alapkövetelmény - tájékoztat a Codecool társalapító-ügyvezetője.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.