Hirdetés
. Hirdetés

Internet repülés közben

|

A Boeing Connexion 2006-os kudarca után itt egy működő megoldás: az Aircell GoGo internetszolgáltatása a Delta egyes járatain érhető el.

Hirdetés

A hétvégén a Delta Airlines bejelentette, hogy az utasok hét gépén internetszolgáltatást vehetnek igénybe. A cég az Aircell GoGo megoldását használja, ugyanazt, amit a Virgin America és az American Airlines is használ egy maroknyi gépén. A Delta Wi-Fi-vel felszerelt flottájából hat MD88-as a New York-i (JFK), a bostoni (Logan) és a washingtoni (Reagan) reptér között közlekedik, míg az egyetlen Boeing 757-es nincs fix útvonalhoz rendelve, a társaság bármelyik belföldi járatán felbukkanhat majd.

Az American Airlinesszal - mely hónapok elteltével is csak a tesztelés fázisában tart - és a Virgin Americával - melynek interneteléréssel felszerelt flottája igen kicsi - ellentétben a Delta azt ígéri, hogy 330 gépén, gyakorlatilag az összes belföldi járatán internet-hozzáférést biztosít 2009 végéig. A Northwest néhány száz gépét szintén felszerelik a szolgáltatással 2009 végéig - a társasággal a Delta az idén olvadt össze. A szolgáltatás mindhárom légitársaságnál 9,95 dollárba kerül a három óránál rövidebb idejű járatokon, míg a hosszabb járatokon 12,95 dollárt kell érte fizetni, de a Delta év végéig ingyenesen kínálja a hozzáférést az MD88-asokon.

Az American és a Delta is szűri a pornográf tartalom elérését, míg a Virgin nem él ilyen korlátozással. Viszont mind a három légitársaság blokkolja a VoIP és videochat használatát. Egészen pontosan maga a szolgáltató, vagyis az Aircell tiltja az ilyen jellegű forgalmat, és mindent megtesz, hogy elkerülje a tiltás kijátszására irányuló próbálkozásokat. Hogy erre miért van szükség, az igencsak jó kérdés, hiszen a legtöbb amerikai belföldi légijáraton ott vannak az ülésekbe épített, méregdrága percdíjakkal használható, nyilvános telefonkészülékek is.

A Delta repülés közbeni internetszolgáltatása a legszélesebb körű próbálkozás azóta, hogy a Boeing Connexion szolgáltatását felfüggesztették 2006-ban. Viszont az Aircell GoGója teljesen más elven működik, mint a Boeing drága, műholdas rendszere, melyet leginkább a hosszú távú, óceánok feletti járatokra szántak. A GoGo föld-levegő kapcsolatot használ a repülőgép hasára és a gép tetejére szerelt, két darab alacsony légellenállású antenna segítségével. Az Aircell alig módosított, a mobiltelefóniában alkalmazott berendezéseket használ, melyeket olcsón és gyorsan lehet telepíteni - egy éjszaka alatt felszerelhető velük egy légijármű -, és ezek könnyebbek is, mint a Boeing rendszere volt. Ennek az az ára, hogy nem használhatók az óceán felett.


Rövid videó az Aircell GoGo működési elvéről

Az Aircell egyetlen valódi konkurense, a Row 44 az Alaska Airlines és a Southwest Airlines gépein teszteli rendszerét. A Row 44 megoldása műholdakon keresztül kommunikál, de a cég elmondása szerint tanultak a Connexion hibáiból, és a rendszer valamennyi elemét fejlesztették, hogy könnyebb, gyorsabb és kevésbé költséges megoldást hozzanak létre.

Az Aircell másodpercenként 3 megabit letöltési és 2 megabit feltöltési sebességet kínál, míg a Row 44 rendszere ennél lényegesen gyorsabb, elvben több tíz megabites. Azért csak elvben, mert a Row 44 még nincs kész a kereskedelmi forgalomban kipróbálható, működő termékkel.

A Virgin America a saját, a Gogón alapuló szolgáltatását még decemberben indította be, és azt ígérte, hogy nagyjából hetente egy géppel növeli majd interneteléréssel felszerelt flottáját, mely jelenleg 24 gépre tehető. Az American Airlines augusztusban kezdett a szolgáltatás kiépítésébe, de csak 15 darab, az Egyesült Államokat átszelő járatán repülő Boeing 767-200-asát szerelte fel vele, és nem is tervezi a flotta növelését.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.