Hirdetés

Átadták az idei Gyurós Tibor díjakat

|

2009-ben az AAM Zrt. és a Sense/Net Kft. vezetői nyerték el az infokommunikációs szektor kiemelkedő teljesítményéért járó, az IVSZ által alapított díjat.

Hirdetés

Tizenkettedik alkalommal adták át az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) által alapított díjat. Az elismerésben minden évben olyan kiemelkedő szakemberek részesültek, akik kimagasló eredményességgel vezetik saját vállalatukat és tevékenységükkel jelentős mértékben hozzájárulnak a hazai informatika fejlődéséhez. 2009-ben az Év Informatikai Cégvezetője Dr. Kornai Gábor, az AAM Vezetési Informatikai Tanácsadó Zrt. elnöke, az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója pedig Kiss Sándor, a Sense/Net Kft. ügyvezető igazgatója lett. A díjakat Keresztesi János, az IVSZ elnöke, Straub Elek, a Bíráló Bizottság elnöke, a Graphisoft Zrt. igazgatósági tagja és Baja Ferenc kormányzati informatikáért felelős kormánybiztos adta át.

Az Év Informatikai Cégvezetője
Dr. Kornai Gábor, az AAM Vezetési Informatika Tanácsadó Zrt. elnöke és társalapítója 1994 óta irányítja az AAM cégcsoportot. Az alapítástól eltelt 15 évben az AAM egy 10 fős cégből egy közel 4,5 milliárd forintos éves árbevételt produkáló 220 főt foglalkoztató vállalkozássá fejlődött. Kornai Gábor feladata cégvezetőként elsősorban a cégcsoport stratégiájának meghatározása. A cég közleménye szerint az elnök "különösen büszke arra, hogy 2006-2008-as stratégiai tervüket maradéktalanul sikerült végrehajtani".

Korábban az AAM Zrt. 3 milliárd forint értékű tanácsadási szerződést kötött a BKV Zrt.-vel, amiből 2008-ban a közlekedési vállalat ki is fizetett 30 milliót. A BKV-AAM együttműködéssel kapcsolatban több anyag szivárgott ki egy évvel ezelőtt, miután ismeretlenek kémprogramokat telepítettek a közlekedési vállalat számítógépeire. Dr. Kornai Gábort tavaly a Vezetési Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnökévé választották.

Az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója
Kiss Sándor, a Sense/Net Kft. ügyvezető igazgatója ötödmagával 1995-ben alapította az online, webes fejlesztésekre szakosodott céget. A jelenleg 45 fős, 400 milliós éves árbevételű vállalati tartalommenedzsment rendszereket fejlesztő cég a nyílt forráskódú közösségek erejére épít. A cég 2000 óta négy alkalommal szerepelt a Deloitte Technology Fast 50 Program in Central Europe listáján. Tavaly szeptemberben a cég felvásárolta a .NET platformon működő konkurenciájukat, az IVY Kft-t.

2008-ban az Év Informatikai Cégvezetője Bozsó Julianna, a VirusBuster Kft. ügyvezetője, az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója pedig Fazakas András, a Nav N Go Kft. akkori operatív igazgatója lett.

Hirdetés
Ügyfélszolgálati változás!
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.