Hirdetés

Átképzéssel és ötletbörzével a korona árnyéka ellen

|

Ingyenes informatikai felnőttképzéssel az egyéni munkavállalók, ötlet- és startupversennyel a vállalkozó szelleműek kaphatnak segítséget a koronavírus miatt megroppant gazdasági helyzetben.

Hirdetés

A Covid-19 sokak számára még az év első hónapjaiban is legfeljebb egy ismeretlen kódsor volt, mára azonban már azok életét is gyökeresen megváltoztatta, akik semmilyen formában nem kerültek kapcsolatba magával a betegséggel. Magyarországon két olyan kormányzati kezdeményezés is indult, amely a járvány gazdasági és társadalmi hatásainak enyhítését célozza. Nézzük, mivel próbálkozhatnak az új állást keresők, illetve azok, akik ötletekkel, vállalkozási tervekkel vágnának neki az új kornak!

Tanfolyam az alapoktól

Május 11-étől lehet jelentkezni a gazdaságvédelmi akciótervhez kapcsolódó Újratervezés Program keretében induló informatikai oktatásra. Bár itt még az alapokra fókuszálnak, a sikereseknek van továbblépési lehetőség. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelő államtitkára jelentette be azt a felnőttképzési programot, amely leginkább a koronavírus miatti gazdasági átalakulások hatásait szeretné kezelni. A kijárási korlátozások, az ellátási láncok megszakadása, egy sor terület teljes ellehetetlenülése miatt sokan veszítették el ideiglenesen vagy teljesen az állásukat, az ITM kezdeményezése abban segít, hogy más szektorokból kieső munkavállalók akár teljes váltásban is gondolkozhassanak, és az informatika területét célozzák meg az újrakezdéshez.

A szaktárca szerint az informatikai állások sok más területtől eltérően kifejezetten "válságállók", ami abból a szempontból mindenképpen tény, hogy programozókra, webfejlesztőkre, online szolgáltatások elkészítésének megannyi fázisára ugyanúgy szükség van az "új normális" világrendben is, sőt bizonyos esetekben még jobban, mint eddig. A járvány újraaktiválódásának árnyékában felértékelődik a webes ügyintézés, az online vásárlás, a távmunka és a digitális kommunikáció szerepe, ezért az ilyen területeken dolgozókra mindenképpen szükség lesz a közeli és távoli jövőben is.

Hirdetés

Miről szól az új felnőttképzés?

A kiírást komolyabban górcső alá véve az látható, hogy a nyolchetes, május 25-én induló online tanfolyamot leginkább azoknak ajánlják, akik teljesen kezdők a számítástechnika világában, vagy legfeljebb napi szintű felhasználóként érintkeztek számítógépekkel, internettel és szoftverekkel. A kiírásban is hangsúlyozzák, hogy alapozó képzésről van szó, amely egyrészt segíthet abban, hogy a próbálkozó eldöntse, valóban működhet-e számára ez az új terület, másrészt pedig a jól teljesítők előtt később további támogatott képzések nyílnak meg, amelyek már konkrét szakirányok felé is elvihetik őket.

A heti 10-30 órás elfoglaltságot jelentő kurzuson szó lesz a Windows kezelésével kapcsolatos elméleti és gyakorlati tudnivalókról, hálózati alapismeretekről, de kapnak a résztvevők egy fejlesztési-stratégiai gyorstalpalót is a módszertani alapoktól a többszereplős fejlesztési folyamatok feladatköreiig, bemutatják nekik a Git verziókövető rendszert, valamint alapvető HTML, CSS és JavaScript oktatásban is részesülnek.

Hirdetés

Ebből látható, hogy bár itt-ott "programozói tanfolyam" néven is emlegetik az Újratervezés Program felnőttképzését, ez igazából inkább egy olyan általános bevezető, amely igyekszik általános képet adni a számítástechnika világának több szegmenséről. Gyakorlati értéke persze már annak is van, ha valaki ezt elvégzi: egyrészt, ha a résztvevő végül más szektorban dolgozik tovább, akkor is szinte biztosan a követelményrendszer modernizálásának része lesz egy sor olyan ismeret megléte, amelybe itt belekóstolhat. Fuvarozástól a vendéglátásig, vállalkozás felépítésétől az egészségügyig egyre mélyebben hat át minden munkaterületet a számítógépek és internetes megoldások világa, és a karanténhelyzet azt is megmutatta, hogy a távmunka, valamint az otthoni oktatás támogatása is egyre komolyabb digitális ismereteket követel meg.

Nagy érdeklődés, komoly lehetőségek

A fent említett alapozás tehát önmagában is értékes, de sokak számára ez valóban csak a kezdőlépés lehet, a továbbhaladásban pedig szintén kaphatnak komoly segítséget. A nyolchetes alapozó tanfolyam végén ugyanis záróvizsga várja a próbálkozókat, és ha ezt sikeresen teljesítik, akkor az állami informatikai továbbképzések egyikét szintén teljesen ingyen, 100 százalékos állami támogatás mellett vehetik igénybe - ezek között már vannak konkrét programozói oktatások is.

Nem is csoda, hogy már a jelentkezési időszak legelején óriási érdeklődésről számoltak be a szervezők. Már az első napon közel 15 ezer jelentkezés érkezett, és május 22-ig még van is lehetőség csatlakozni, ehhez az Újratervezés Program weboldalán, vagy a VALI vállalkozói információs oldalon kell regisztrálni.

Támogatott ötletekkel a mélyrepülés ellen

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával áprilisban hirdette meg a COVIDEA ötlet- és startupversenyt. A szervezők itt magánszemélyektől kis- és középvállalkozásokon át egészen kutató-fejlesztő szervezetekig pályázók széles körétől vártak olyan elképzeléseket, vagy akár konkrét megoldásokat, melyek fő célja a járvány leküzdése, valamint a következményeiként megjelenő új kihívások kezelése.

A pályázaton a 20 leghasznosabbnak és legígéretesebbnek ítélt ötlet vagy projekt nyer támogatást a közel 60 millió forintos keretösszegből a gyors megvalósításhoz. Az érdeklődés nem is volt halvány, a május 7-i határidőig 458 tervezet érkezett, amelyek feldolgozása jelenleg is tart. A pályamunkák jellemzően a megoldásokat részletező dokumentumok voltak, amelyekhez fotókat, videókat vagy prezentációkat is csatolhattak az ötletgazdák.

Hirdetés

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese szerint a pályázatok közel fele az egészség- és orvostudomány különböző területeit érinti. Jellemző azonban a pályamunkák változatosságára, hogy közel harmaduk ajánl informatikai és digitalizációs megoldásokat, számos ötlet képviseli a műszaki tudományok területét, vagy foglalkozik gazdasági, oktatási, pénzügyi, jogi témákkal. A hazai innovációs ökoszisztéma szaktekintélyeiből álló zsűri elé már egy szűrt kör pályázatai kerülnek, a második körben a résztvevők videós formában fejthetik ki részletesen ötleteik hátterét, a megvalósításra vonatkozó terveiket és egyéb kérdéseket.

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.