Hirdetés
. Hirdetés

Diákok hoztak tárgyakat 2061-ből

|

Dél-Franciaországba, az épülő ITER kísérleti fúziós erőműbe utazhatnak a nyertesek.

Hirdetés

Szombaton kora délután kiderült, hogy a Trifolium, vagyis a Gödöllői Református Líceum Gimnázium csapatának tagjai utazhatnak a Franciaországban épülő kísérleti fúziós erőműhöz, az ITER-hez. Ők bizonyultak ugyanis a legjobbnak a Középiskolai MTA Alumni Program keretében szervezett tanulmányi verseny döntőjében, amelynek fő témája a klímaváltozás és a fenntarthatóság volt.

"Hozzatok magatokkal egy tárgyat 2061-ből, és mondjátok el, hogy miért lesz fontos a klímaváltozás szempontjából" - ez volt az egyik feladata az MTA Székházba érkező csapatoknak. A két részből álló döntő első fordulójában ezeket a tárgyakat - egyebek mellett mesterséges intelligenciával működő mezőgazdasági munkagépet, új típusú akkumulátort, az erdők pillanatnyi állapotáról képet adó rendszert, környezetbarát klímaberendezést - kellett rövid prezentációkban bemutatniuk, emellett kvízkérdésekre is válaszolniuk kellett, hogy bizonyítsák lexikális és alkalmazott tudásukat, tájékozottságukat és kreativitásukat.

Hirdetés

A versenyt az MTA Székház Dísztermében összegyűlt nézők: a diákoknak szurkoló felkészítő tanárok, iskolatársak, vendégek és kutatók mellett az MTA YouTube-csatornáján online is sokan követték figyelemmel. A döntő második részébe, a végső fináléba rendkívül szoros versenyben

- az ELF (Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium; felkészítő tanár: Németh Éva);
- a Membrain (kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium; felkészítő tanár: Bakk János); valamint
- a Trifolium (Gödöllői Református Líceum Gimnázium; felkészítő tanár: Nagyné dr. Molnár Melinda)

csapata jutott.

A három csapatot alaposan megdolgoztatták a szervezők a végső összecsapásban: egyebek mellett kvízkérdésekre adott válaszokkal, klímaváltozással kapcsolatos fogalmak elmutogatásával, valamint cím nélküli, a felmelegedéssel összefüggő jelenségeket ábrázoló ábrák megfejtésével és elmagyarázásával is bizonyítaniuk kellett felkészültségüket, végül rendkívüli izgalmak után, szoros versenyben alakult ki a végső sorrend.

A fődíjat, egy többnapos szakmai utazást Dél-Franciaországba, az épülő ITER kísérleti fúziós erőműbe a Trifolium csapata nyerte.

Második helyezett az ELF, harmadik pedig a Membrain lett. A döntő minden résztvevője értékes díjakban részesült: a diákok egy Galaxy Tab A8 tabletet kaptak Smart keyboarddal, a döntős csapatok felkészítő tanárainak munkáját pedig 150 ezer forintos vásárlási utalvánnyal köszönték meg a szervezők. A legtöbb, 13 csapatot felkészítő tanár, Sete Krisztina Beáta, a Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium pedagógusa munkáját egy kerékpárral ismerték el.

A díjakat Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Bozó László meteorológus, akadémikus, a zsűri elnöke adta át.

A döntőről készült felvétel teljes terjedelmében:

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.