Hirdetés
. Hirdetés

Ezért rossz ötlet felmondás után kapásból a konkurenciánál kezdeni

|

A VMware egyik csúcsvezetője a rivális Nutanixhez ment át, ám volt munkahelye most pert indított ellene, és a szerződéses kötelezettségeinek megszegésével vádolja. Ez amolyan elrettentő példának is jó lehet a karrier(le)építés szempontjából.

Hirdetés

Manapság teljesen természetesnek számít, hogy az ember néha valamilyen okból munkahelyet szeretne váltani - a röghöz kötés törvényi szabályozása javarészt elmúlt a feudalizmussal együtt. De azért érdemes odafigyelni, hogyan is visszük végbe a helycserét, mert akár komoly kárunk is származhat belőle. Amikor például december elején bejelentették, hogy a VMware üzemeltetésért felelős igazgatója (COO-ja), Rajiv Ramaswami a Nutanixhez igazolt vezérigazgatónak, úgy tűnt, mindenki jó boltot csinált. Ám a VMware nem nyugodott bele a csúcsvezető elvesztésébe, és pert indított egykori munkatársa ellen.

Hirdetés

A szoftverfejlesztő cég azt állítja, hogy Ramaswami belső információkkal rendelkezett korábbi cége legfontosabb terveiről, és jelentenie kellett volna, ha egy rivális cégnél állásinterjúzik. A VMWare szerint Rajiv Ramaswami, mielőtt lemondott volna posztjáról, két hónapig vezetőként irányította a VMware stratégiai jövőképének és fejlesztési irányainak kidolgozását. Mindeközben viszont már titokban találkozott a Nutanix felső vezetőivel is, és mindössze két nappal a VMware-től történt távozása után már be is ült a Nutanix vezérigazgatói székébe.

A Nutanix minderre egy olyan közleménnyel válaszolt, amely szerint a VMware a perrel az állásinterjúk intézményét támadja, és pusztán azért vagdalkozik, mert elveszítette egyik kiváló munkatársát. Ramaswami és új munkahelye azonban felülemelkednek ezen a perpatvaron, és proaktívan, illetve együttmüködőkészen viszonyulnak az VMware-hez az átmenet során.

Elemzők szerint, mivel a két cég éles versenyt folytat egymással, Ramawami megszerzése nagy győzelem a Nutanix számára. Arra, hogy az VMware megnyerje a pert, kevés esélyt látnak, mert a Szilícium-Völgyben az "employment at will" elve érvényes (amely szerint a munkáltató és a munkaadó is bármikor felmondási idő nélkül megszüntetheti a munkajogviszonyt), és ez általában sikertelenné teszi az ilyen jogi próbálkozásokat.

Az efféle problémák elkerülésére általában eleve olyan munkaszerződésekkel szoktak felkészülni, ahol már az állás vagy az adott új pozíció elfogadásakor beleegyezik az adott kolléga abba, hogy alkalmazása ideje alatt nem tárgyal a piacon működő hasonló vállalatokkal konkrét állás-ügyekről, de akár azt is belevehetik a szerződésbe, hogy a felmondás után mennyi idővel helyezkedhet el versenytársaknál.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.