Hirdetés
. Hirdetés

Ismét többmillió forintot érhet egy innovatív ötlet

|

Társadalmilag hasznos ötleteket várnak a start programra!

Hirdetés

Újra meghirdetik az idén tavasszal első alkalommal kiírt START ösztöndíjprogramot, amely most is a fiatalok startup vállalkozásának létrehozását támogatja. A program során az anyagi támogatás mellett intenzív képzés és mentorálás is vár a legkreatívabb ötletgazdákra. A pályázat lebonyolítója a Nemzeti Tehetség Központ, szakmai együttműködő partnere ezúttal is a Design Terminal. Jelentkezni december 20-ig lehet a startprogram.designterminal.org oldalon.

A pályázat a Nemzeti Tehetség Program keretén belül valósul meg.

A 2023. január 27-én induló ösztöndíjprogramra 2022. december 20-ig lehet benyújtani a pályázatokat: egy üzleti koncepcióban kidolgozott ötletet, ennek költségtervét és egy kétperces videót, amelyben a jelentkezők bemutatják eddigi szakmai útjukat és jövőbeli céljaikat. A START Programba bejutó innovátorok most is bruttó 3 millió forintnyi kezdőtőkét nyerhetnek, amellyel megalapozhatják vállalkozási ötletüket. A háromhónapos folyamatot záró, jövő márciusi Demo Day eseményen ráadásul két résztvevő elnyerheti a további bruttó 5 millió forintos jutalmat is.

Hirdetés

Az Ösztöndíjprogram a Nemzeti Tehetség Program keretében valósul meg, amelynek köszönhetően évente 300-350 ezer tehetséges fiatal vehet részt a tehetsége kibontakoztatását segítő programokon. A START Programra azokat a pályázatokat várják, akik ötletes megoldásukkal segítenék a magyar társadalmat, és ebből sikeres vállalkozást is építenének.

Három új, napjaink kihívásait érintő témakörben lehet benyújtani a jelentkezéseket: az egészségügy és szociális kérdéskör címszó alatt olyan szolgáltatás- és termékötletekkel lehet pályázni, amelyek az egészségügyi és szociális rendszer (állami és magán egyaránt) hatékonyságára, betegségek megelőzésére és a széleskörű egészségtudatosságra kínálnak megoldást. Zöld küldetéssel is várják az ötleteket: ebben a kategóriában az a cél, hogy a vállalkozók tegyék lehetővé a felhasználók számára a tudatosabb, kevésbé pazarló életmódot, és mutassák meg számukra azt, hogyan csökkenthető a környezetszennyezés. A közösséget szolgáló ötletekre is kíváncsiak a szervezők. A kiírás szerint olyan eszközöket, termékeket és szolgáltatásokat keresnek, amelyek az idősek, fiatalok, rászorulók életszínvonalát emelik, megoldást nyújthatnak a hétköznapi problémáikra és az elszigetelődés nehézségeire.

Pályázni most is technológiai alapú termék- vagy szolgáltatásötlettel lehet, akár kezdetleges tervekkel is. A mostani kiírásban a nonprofit vállalkozások jelentkezését is várják. Egyénileg indulhatnak a vállalkozó szelleműek, de társakat is lehetőségük van bevonni. A programba 20 pályázó kerül be, akik a személyre szabott mentorálás során kiváló szakemberektől tanulhatnak és hatékonyan bővíthetik kapcsolati hálójukat is.

A Nemzeti Tehetség Központ sokszínű tevékenysége során arra törekszik, hogy a kiemelkedően tehetséges fiatalok számára az érvényesüléshez szükséges feltételeket biztosítsa. "Tavaly több mint 100 fiatal jelentkezett innovatív ötleteivel START Programunkra. Reméljük, hogy idén ez a szám csak nőni fog, és egyre több fiatal érez majd magában motivációt saját vállalkozásának beindítására! A START Program ehhez pénzügyi és szakmai támogatást nyújt!" - hangsúlyozta Dr. Lantos Krisztina, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.