Hirdetés
. Hirdetés

Januártól új struktúrában működik a Telenor kereskedelmi részlege

|

Szervezeti bejelentés: 2013. január 1-jétől Sigvart Voss Eriksen, a Telenor Magyarország eddigi kereskedelmi vezérigazgató-helyettese a Telenor Csoport thai leányvállalatánál, a Dtac-nál folytatja pályafutását, és ezzel a váltással a Telenor hazai kereskedelmi szervezete is új struktúrában működik.

Hirdetés

Januártól az értékesítési és marketing feladatokat három szervezeti egység: az Ügyfélkapcsolatok, a Digitális szolgáltatások és a Marketing divízió látja el. Ez utóbbit a Telenor Csoporttól érkező Mike Michel marketing vezérigazgató-helyettes irányítja, míg a másik két divízió élére már korábban is a vállalatot erősítő szakemberek, Fejes Zoltán és Takács Zoltán kerültek. Az új struktúra jelzi, hogy a Telenor a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektet az ügyfelek jobb, hatékonyabb kiszolgálására és újabb innovatív szolgáltatások piaci bevezetésére.

A Marketing divízió új vezetője, Mike Michel (43) több mint hat éve dolgozik a Telenor Csoportnál. Korábban több nemzetközi mobilszolgáltatónál szerzett szakmai és vezetői tapasztalatot, majd 2006-tól a Telenor Szerbia értékesítési igazgatójaként, 2009-től pedig a Telenor Montenegró kereskedelmi vezérigazgató-helyetteseként folytatta karrierjét. 2012-től a Csoport márkamenedzsmentért felelős alelnöki posztját töltötte be. A vezetésével megalakuló Marketing divízió a korábbi Lakossági marketing, Vállalati értékesítés és marketing, valamint a Marketingkommunikációs igazgatóság és a CRM projektmenedzsment területeit fogja össze.

Az új Ügyfélkapcsolatok divízióhoz a korábbi Lakossági értékesítési és Ügyfélszolgálati Igazgatóságok tartoznak. A divíziót januártól vezérigazgató-helyettesként Fejes Zoltán (39) vezeti. A szakember 2010 novemberében lakossági értékesítési igazgatóként csatlakozott a vállalathoz, ezt megelőzően más mobilszolgáltatóknál szerzett több mint 16 éves széleskörű szakmai tapasztalatot különböző vezetői pozíciókban. Az elmúlt években többek között a Telenor teljes üzlethálózatának átfogó átalakításáért és a hatékonyabb ügyfélkiszolgálás megteremtéséért felel és vezetése alatt szinte az összes lakossági piaci szegmensben növekedett a Telenor piaci részesedése.

A szintén újonnan létrehozott Digitális szolgáltatások divíziót Takács Zoltán (41) vezérigazgató-helyettes irányítja. A szakember 2011-ben került a Telenor Termék és innovációs igazgatóságának élére és több népszerű innovatív szolgáltatás – köztük a Deezer és a Teletéka – bevezetése fűződik a nevéhez. Korábban olyan vállalatoknál szerzett kereskedelmi, termék- és szolgáltatásfejlesztési, valamint üzletfejlesztési területen nemzetközi szakmai és vezetői tapasztalatot, mint az Ericsson, a Nokia, az RTL Klub és a Huawei. Az új divízió a korábbi Termék és Innovációs igazgatóság mellett az Üzletfejlesztés, az Értéknövelt szolgáltatások, a Roaming és a Társszolgáltatói kapcsolatok osztályát fogja össze.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.