Hirdetés
. Hirdetés

Jó sokaknak, de nem mindenkinek

|

Távmunkában nagyjából kétszer olyan hosszúak az egybefüggő, megszakítás nélküli munkaszakaszok, rövidebbek a nem munkával töltött időszakok, mint az irodában. Ezen kívül is számos előnye van a családbarát munkavégzésnek - szűrhető le a közelmúltban napvilágot látott kutatásokból.

Hirdetés

Fejlett gazdaságokban a munkavállalók közel fele a munkaidő egy részében otthonról dolgozik, részarányuk az irodai alkalmazottak, illetve szellemi munkát végzők körében mintegy 80 százalék. A Leitz szerint a többi munkavállaló közel fele jelenlegi fizetése 20 százalékát lenne hajlandó feláldozni azért, hogy saját lakásában dolgozhasson. Magyarországon a munkavégzők mindössze 3 százaléka távmunkás, míg Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban jócskán 10 százalék fölött van az arányuk. Ami a hazai munkavállalókat illeti, ők örömmel változtatnának a helyzeten, hiszen 37 százalékuknál a távmunka felé billen a mérleg - szögezi le felmérései alapján a Magyar Távmunka Szövetség. Nagy-Britanniában 2020-ra a vállalkozók több mint fele lesz távmunkás, de Magyarországon is van már példa hasonlóra.

Nomádokkal kooperálók
Az Invitel Csoportnál 2016 áprilisában vezették be a távmunka lehetőségét. Külső tanácsadók bevonásával készült hatástanulmány alapján 1200 munkavállalóból több mint hatszáz esetében találták úgy, hogy pozíciója alkalmas otthoni munkavégzésre. Budai J. Gergő vezérigazgató-helyettes szerint átlagban nőtt a hatékonyság, és pluszjuttatásként tekintenek a lehetőségre.

A féléves próbaidőszakot követően a távmunkát fókuszcsoportos felmérésekkel, valamint online kitölthető kérdőívvel értékelték. A vezetőktől és a munkavállalóktól beérkezett visszacsatolások alapján úgy döntöttek, megemelik a távmunkával tölthető napok számát, és további 30 százalékkal bővítik az otthonról ellátható beosztások körét. Érdekesség, hogy az ügyfélszolgálati munkánál mindezt a zavaró háttérzajok kiszűrését segítő program bevezetésével tervezik megoldani.

Mészáros Péter, az ELMŰ-ÉMÁSZ Ügyfélszolgálati Kft. ügyvezető igazgatója szerint - megfelelő körülmények biztosításával - a telephelyen kívüli munkavégzés épp olyan színvonalas munkát eredményez, mint az irodai. Az áramszolgáltatónál minden ötödik munkavállaló jelenleg is otthonról dolgozik. Számos édesanya tartozik közéjük, akik szülés után a távmunkának köszönhetően tudtak ismét elhelyezkedni, illetve otthonról dolgozás mellett tudták segíteni a gyerekeiket az iskolakezdésben. Mészáros Péter állítja, hogy a távmunka a fluktuációt is csökkenti.

A távoli munkavégzés számos munkaerő-piaci nehézséget enyhíthet, hiszen megoldást kínál a kereslet és kínálat közötti strukturális különbségekre, a nőknek a férfiakéhoz képest alacsonyabb foglalkoztatási rátájára, valamint a megváltozott munkaképességűek munkaerő-piaci integrációjára is. Ráadásul hosszú távon a munkaadók számára szintén jól mérhető előnyökkel járna - olvasható a Távmunka Mozgalmat elindító Profession.hu állásoldal összefoglalójában.

Nemzetközi nagyvállalatok gyakorlatában a távmunka egyenesen nélkülözhetetlen. Technológiai értelemben a munkavégzésre közösségi tevékenységként tekintenek, és ezért egy, a közösségre épülő multifunkcionális rendszerben dolgoznak.

- Az IBM minden dolgozója számára természetes a távoli munkavégzés. A cég olyan eszközöket bocsát rendelkezésükre, amelyek bárhol használhatóak - fejtette ki a Profession.hu által szervezett Távmunka Meetupon Mészáros Tamás, az IBM együttműködési megoldásokért felelő szakértője.

- A munkavállalók az összes fontos dokumentumot és programot visszakereshetően egy felületen találják meg, ez az IBM Connections. Ezzel a módszerrel a több százezer dolgozó nemcsak vállalaton belül, de partnereivel is sokkal hatékonyabban működhet együtt, mint bárhol máshol.

Mindazonáltal a digitális térben folyó virtuális csoporttevékenység mellett szükség van személyes találkozásokra is. Major Sándor, a LogMeIn mérnöke öt pontban határozta meg az eredményes távmunkához szükséges feltételeket: legfontosabbnak a kölcsönös bizalom meglétét tartja, de a személyes találkozások sem nélkülözhetőek az akár eltérő kontinenseken dolgozó munkavállalók között sem. Fontos továbbá a vizibilitás, a távolról dolgozók munkájának elismerése és a közös vízió megteremtése és fenntartása.

Velünk jön az iroda
Nagyjából negyedszázaddal ezelőtt, a mobiltelefónia előtti korban az otthonról dolgozó irodai alkalmazott akár egy teljes napon át elérhetetlen volt, és ez mégsem okozott problémát a napi munkában, a szabadság heteit pedig a világtól elzárva tölthette. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy wifi, internet és mobilkészülék nélkül induljunk útnak, hiszen az iroda a zsebünkben, a táskánkban vagy az autónkban van. A mindig online életmód miatt végérvényesen köddé foszlani látszik az ötvenes évek víziója, mely szerint háromnapos lesz a munkahét. Az időzónákon átnyúló cégek és projektek miatt egyre jellemzőbbé válnak a munkaidőn kívüli konferenciahívások, és sokaknak természetes, hogy a szabadság idején is dolgozunk.

Mint a Leitz felméréséből kiderült, a cégeknél a bárhonnan, bármikor dolgozni szemlélet kerül előtérbe. A kutatás résztvevőinek 53 százaléka nyilatkozta azt, hogy munka közben leginkább az íróasztalához kötődik, 27 százalékuk sokat mozog az iroda közvetlen közelében, 11 százalékuk rendszeresen tesz utakat az irodán kívül, 8 százalékuk pedig csak nagyon ritkán tartózkodik az irodában. Jóllehet ezek az arányok gazdasági szektoronként változnak, és az adott szektoron belül munkafunkciók szerint is különböznek, makroszinten a munkaerő közel fele már nomád vagy félnomád jellegű munkavégzést folytat.

Mindennek egyenes következménye, hogy folyamatosan csökken a hagyományos irodák kihasználtsága, illetve az egy munkavállalóra eső irodatér. Nem váltották be az eredeti reményeket, a hatékonyság növelését, az egyterű irodák és a személyes iroda-boxok, helyettük a tervezők újabban moduláris terekkel kísérleteznek. Az irodák multifunkciós helyekké válnak, terjed a zónarendszer használata olyan közösségi terekkel, ahol a különböző térrészletek elrendezése, felszerelése, hangulata és karaktere különféle céloknak (étkezés, játék, testedzés) felel meg.

Nomád munkavégzők népesítik be a kávézókat, bérelhető irodákat, coworking munkahelyeket, autópálya-pihenőket, amelyekben olykor sokkal hatékonyabban lehet dolgozni, mint a hagyományos irodákban.

Mindez a digitális bennszülöttek újabb generációinak belépésével válik teljessé. A jövő legtehetségesebb - egyúttal legkeresettebb - munkavállalói saját feltételeik szerint akarnak dolgozni. Olyan munkalehetőségeket keresnek, amelyeknél figyelembe veszik az életstílusukat; amelyek rugalmas munkabeosztással, sok távmunkával, korlátlan szabadidővel és munkaszünettel járnak. Számukra a munkahely által felkínált előnyök - az egészségügytől kezdve addig, hogy hol és milyen formában dolgozhatnak - legalább olyan fontosak lesznek, mint maga a jövedelem - szűrhetők le a Leitz Work Is Where You Are című tanulmányának fő megállapításai.

Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti irodájának vezetője állítja, hogy mind a tanulás és személyes fejlődés, mind az elképzelt karrierút szempontjából egészen mások a mai pályakezdők elvárásai, mint tíz évvel ezelőtti társaiké. A mai frissdiplomások teljesen új munkakultúrával rendelkeznek, új elvárásokat hoznak magukkal. Alistair Cox, a Hays vezérigazgatója ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a munka világába belépni készülő frissdiplomások között ijesztően sokan releváns szakmai tapasztalat és alapvető készségek nélkül kerülnek ki a felsőoktatásból.

Kinek jó a távmunka?
Mind az informatikai eszközök térnyerése, mind a digitális bennszülöttek munkába állása sietteti a távmunka elterjedését. Nem mindegy azonban, milyen személyiséggel és milyen informatikai eszközökkel rendelkezik a távmunkát tervező munkavállaló - tartják az irodai munkafolyamatok ergonomikusságával foglalkozó Motimentnél. Jóllehet egyre több cégnél számolnak a home office bevonásával - érintve például az ügyfélszolgálatot, a HR-t, az ingatlangazdálkodást és a belső kommunikációt -, ezek működésének összehangolása elengedhetetlen a sikeres változásmenedzsmenthez, mert a távoli munkavégzés alkalmazásával a részfolyamatok is módosulhatnak - fogalmaz Mészáros Zsolt, a Motiment módszertan kidolgozója.

A Motiment legsikeresebb alkalmazói a szervezeti létszámtól, az alkalmazott szoftvereik számától és a folyamataik komplexitásától függően 20-30 százalékos potenciált tudnak feltárni. Az áttérés során a kezdeti problémát az jelenti, hogy a technikai feltételek látszólag adottak, otthon mégsem áll össze a kép - azaz nagyon fontos, hogy a lassulásért felelős valós technikai okozókat a módszertan elválassza a többi tényezőtől. Bizonyos munkavállalók intenzitása az otthoni környezetben sokkal hatékonyabb, mérhetően kevesebb alkalommal és rövidebb ideig szakítják meg a munkavégzést, így egy-egy telefonhívást vagy kérdést követően sokkal gyorsabban térnek vissza a munkához.

Csakhogy az emberek mintegy 20-25 százaléka nem alkalmas távmunkára. Amennyiben például nem kellően önálló, nincs meg a hatékony munkához szükséges önfegyelme, és nem képes saját maga beosztani az idejét, akkor a teljesítménye rövid időn belül romolhat, a munka könnyen feltorlódhat. Sokakat zavarnak például a szomszédból átszűrődő zajok, a kutyaugatás, amitől képtelenek megfelelően koncentrálni, másokat pedig a munka és a magánélet határainak elmosódása vagy a túlterheltség, esetleg az étkezések kimaradása és az egyedüllét miatt jelentkező egészségügyi és pszichés problémák tesznek alkalmatlanná a távmunkára.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.