Hirdetés
. Hirdetés

Karrier-újrakezdő program indul

|

Újra várják a jelentkezőket a "Return to Work - Lendüljön Újra Munkába" programra: egyik tavalyi sikeres pályázó 14 év kihagyás után és 4 gyermek nevelése mellett tudta folytatni karrierjét.

Hirdetés

A Morgan Stanley tavaly első ízben indította el Budapesten azt az "újrakezdő" programot, melynek célja segíteni azon álláskeresőket, akik legalább 2 év kihagyás után szeretnének visszatérni hivatásukhoz vagy új karrier-lehetőséget találni. A program a tavalyi sikerek után idén is elindul, az érdeklődők jelentkezését várják a május 16-ai nyílt napra.

A Morgan Stanley olyan tapasztalt munkaerőt integrálna vissza a munka világába, akiknek karrierje több évre megszakadt. Ennek a szünetnek számos oka lehet, többek között gyermekvállalás, családi körülmények, tanulmányi szabadság, betegség vagy közeli hozzátartozó ápolása. A 12 hetes, fizetéssel járó program módot ad a munkába való visszarázódásra és a szakmai önbizalom visszaszerzésére. A résztvevők különböző részlegeken kapnak lehetőséget szakmai tudásuk felfrissítésére és továbbfejlesztésére, tréningeken, "on-the-job" képzéseken vehetnek részt, továbbá felsővezetők és dedikált mentorok is segítik visszailleszkedésüket. A "Return to Work - Lendüljön Újra Munkába" programot először New Yorkban indította el 2014-ben a vállalat, majd London, Mumbai és Hong Kong után tavaly Budapesten is.

Zdeborsky-Vadász Orsolya tavaly az elsők között jelentkezett, hogy 14 év kihagyás után és 4 gyermek nevelése mellett "lendüljön újra munkába". "Emlékszem, milyen bizonytalan voltam, mikor beküldtem a jelentkezésemet, hiszen nem gondoltam volna, hogy valaki 14 év után is újrakezdheti a karrierjét. Fantasztikus érzés volt, amikor kiderült, hogy kiválasztottak, és ennyi idő után újra munkába állhatok. Nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy a Morgan Stanley informatikai részlegén hasznosíthatom a közgazdász diplomámat. Egy izgalmas új világba csöppentem, ahol nagyon sok támogatást és segítséget kaptam, hogy megismerjem az új szakterületet, újra tudjam építeni az önbizalmamat és igazán elhiggyem, hogy ennyi év után is létezik visszaút. Mindenkit, aki hasonló helyzetben van, csak bátorítani tudok, hogy hogy éljen a lehetőséggel és jelentkezzen a programra." - mondta el Zdeborsky-Vadász Orsolya.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.